Telik az idő! Észre sem vesszük, máris felnő! De hadd ne idézzek többet a mindenki által kedvelt Közhelyszótárból. Mona anyuka nyomdokaiba szeretnék most lépni, aki időnként posztol egy állapotjelentést a gyerekeiről. Nekem most a kisebbikem van soron! Lássuk!
Florimori szerintem a világ legaranyosab, legcukibb kisfiúja. Erre tegnap jöttem rá immár sokadszorra, amikor kettesben guggoltunk óriási érdeklődéssel a sütő előtt azt fürkészve, vajon kisült-e már a húsvéti kalács (amit apa és Tóbi dagasztottak és fontak, hogy még nagyobb legyen az idill!). Ha kisült már, ide véle! - volt kiovasható Flóri lelkes arckifejezéséből és én egyet értettem vele. Hadd egyem meg melegébe! Mondtam már, hogy zabálnivaló kisfiam van?
Szóval Florcsi. Utoljára két hónapja mérték, akkor volt 10 kg és 74 cm. Szerintem ehhez képest már minden tekintetben nőtt (gazda szeme hízlalja a jószágot, vagy hogy is van ez?) 80-86-os ruhákban jár, a lábmérete 20-as. Nem nagy, nem kicsi, szerintem pont jó, cipelni nekem bőven elég. Főleg, ha még Tóbi (17 kg!) is felkapaszkodik mellé az ölembe, és együtt táncolunk a nappaliban...ilyen pillanatokban áldom az eget, hogy heti kétszer célzott súlyzós edzéssel fejlesztem emelő-cipelő izmaimat. Amúgy Flóri nem az a magát cipeltetős fajta, inkább a magát ölből kitépős-önállóan lépkedős gyerekek táborát gazdagítja, immáron tíz hónapos kora óta. Szerintem ő világ legizgágább, legmozgékonyabb kisfickója, aki minden csínytevésben benne van. Van ehhez egy eszméletlenük kópés arckifejezése, nagyon hangos, gurgulázós nevetése, és elképesztő méltatlankodó hanghordozása, ha valamit elveszek tőle (szobanövényt, telefont, csillagcsavarhúzót), vagy ha valamit nem adok oda neki, esetleg valahova nem engedem felmászni (rajzolós kisasztal, üveglapos dohányzóasztal, hangfal és fotel).
Ja igen, a mászás. Tóbit dajkálva mindig elrettenve néztem a mászós gyerekeket. Vajon mi bajuk lehet, minek másznak ezek ennyit. Aztán lett nekem is egy kis mászóbajnokom. Bármikor, bárhova, ha kell, hoz magának kisszéket, magasítót, akár a másik szobából is. Semmi és senki sincs biztonságban, a veszélyes tárgyakat már nem elég magasra tenni, be is kell őket zárni, lehetőleg hét lakattal. (De mivel Tóbi már elég ügyesen bánik a kulcsokkal is, ez sem életbiztosítás).
Máskülönben Flórika elég nyugis, okos, értelmes kisfiú, akinek szerencsére könnyen el lehet terelni a figyelmét, és ha úgy van kedve, egyedül is el tud játszani. Kedvence a dohányzóasztal, amin prímán el tudja tologatni a kisautóit, ezt vélhetően a bátyjától tanulta el (meg én is rásegítettem egy kicsit, mert szeretem ezt a roppant meditatív tevékenységet - nézni, miközben én a konyhában serenykedek). A könyvekkel eléggé viharos a kapcsolata, szereti őket lepakolni s a vad rágást-harapást egyre inkább váltja fel a lapozgatás-nézegetés. Azért persze egy-egy oldal még áldozatul esik a fokozott érdeklődésnek.
Nagyon pozitív változást hozott a két fiú kapcsolatában, hogy Flórika már nem szedi szét a Brio síneket, hanem ő is szereti tologatni a kis favonatokat. Így már ő is belépést nyerhetett Tóbi szobájába, ahol állandó jelleggel üzemben van egy-két (esetleg több) vasúti pálya. Egész jól eljátszanak egyébként is, még a vitás kérdéseket is le tudják egymás között rendezni, ha éppen úgy tartja kedvük (egyre többször úgy tartja). Tóbi kifejezetten szereti tanítgatni a kistesóját mindenfélére. Kettejük közül egyébként is ő a megfontoltabb. Éppen ezért általában Flórika szokta kezdeni a rendetlenkedést (pl. fürdés közben a mindent elárasztó pocsolást), Tóbi pedig óriási elánnal (és visító nevetéssel) kapcsolódik bele abba a "hogyan növeljük édesanyánk ősz hajszálainak számát?" célzó tevékenységbe. Tehát amint rászólok valamiért Flórira, a nagy és okos testvér azonnal ott terem és kontrázik, esetleg még rátesz egy lapáttal. Nincsenek illúzióim, ez a testvéri összetartás az évek múlásával csak erősödni fog, vélhetően az én káromra. De lényeg, hogy szeretik egymást!
A beszéd terén Flórió még nem alkot nagyokat, az apa-anya-baba szentháromság már megy régóta, ba a banán, va a kutya s az egyéb négylábú állatok, ma a madár és minden, ami repül. Elértünk amúgy a lelkesen mutogató korszakba, s mivel az utcán mindig van valami látnivaló (kutya, galamb, autó, HÉV, mint egy rendes faluban!), a babakocsiban altatás illúziója már régesrég szertefoszlott.
Ja, az altatás. Drága kisfiam szerencsére nagyon jóalvó, kivéve, ha beteg vagy ha fogzik, esetleg ezt a kettőt egyszerre műveli, mint pl. most. Ha egy nap sokat van a levegőn (értsd több órát legalább), akkor déltől alszik egy jó két-három órát, majd este nyolctól újabb nyolcat-kilencet-tízet. Könnyen, gyorsan elalszik, általában egy kis dúdodlás, ringatás hatására. Csodálatos, meghitt pillanatok ezek, mégis nagyon várom már, amikor a két fiúnak egyszerre olvashatok esti mesét. Ez pillanatnyilag Flórit egyáltalán nem érdekli. Ha mesélek, azonnal jön, kiveszi a kezemből a könyvet és átveszi az irányítást a betűk felett. Nem baj, majd eljön még a közös mesélések ideje!
Mi maradt ki? Igen, az evés! Imád mindent, amit én vagy az apja eszik, kezdettől fogva óriási érdeklődést mutat mindenféle enni-és innivaló iránt. Kedvence a joghurt, a banán, mindenféle főzelék és a kalács (talán ezért is várta tegnap annyira, hogy kisüljön). Gyönyörű, édes, csillagszemű kisfiam, akivel öröm minden perc! Hamarosan újra írok róla!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen