Mostan színes kajákról álmodom

Azt mondják, minél több szín van a tányérodon, annál egészségesebben eszel. Akkor nézzük azt a szivárványszínű menüt:

Vasárnap

Délután csináltam a magam örömére egy jó kis smoothie-t, aminek a savasságát a grapefruit, az édességét az (unortodox módon felvágott) ananász, a krémességét pedig egy jó kis kókusztej adta meg (van még benne kókuszreszelék, lime és menta is, csak a teljesség kedvéért!):

Nekem ennyi jutott (idén) Hawaii-ból...

Hétfő

A mai főzésben fontos szerepet játszott, hogy ácsorgott egy bontott doboz kókusztej a hűtőben. Ja, meg volt némi maradék grillhús még szombatról. Meg kb. két kanálnyi (cukormentes) bioföldimogyorókrém is az üveg alján... Így nem is volt kérdés, hogy az 50 másodperc alatt forró vízben puhított brokkolihoz némi ázsiai beütésű (földimogyorókrémes-kókusztejes-gyömbéres-szójaszószos-fokhagymás) finomságot készítek. Ja, karácsonyra pedig wokot kértem (meg wok főzőtanfolyamot), hogy végre tisztességes keményre párolt/pirított brokkolit tudjak készíteni! Mert szerintem az úgy az igazi! Ja, csak úgy mondom, én 26 éves koromban ettem életemben először igazán élvezettel brokkolit, szóval a gyerekeimtől nem kérek számon semmit, de semmit, egyáltalán!

Kedd

Nekem az már a tudatos háztartásvezetés magasfoka, ha előző este (khm éjszaka) eszembe jut, hogy át kell tennem a fagyasztott lazacot a mélyhűtőből a hűtőbe, tudjátok, csakis az ökológiailag helyes kiolvasztás szempontjából. Így délben egy eléggé csoffadt haldarabot forgathattam Mautner Zsófi meg azért egy kicsit Jan instrukciói alapján a forró teflonban. Mellette fonnyadt a friss rozmaringág (még erre is volt gondom, hogy ezt beszerezzem!), a citromgerezdek és locsolgattam is az egészet elég sűrűn a lefőtt lével. Köretnek a grillezésből valami miatt kimaradt gombafejeket aprítottam össze, megszórtam friss petrezselyemmel, s mivel tejszín nem volt itthon (ennyire még én sem lehetek tudatos!) sajtkrémmel dobtam fel szegénykémet!

Szerda

Mondanom sem kell, erre a kajára vagyok egész héten a legbüszkébb. Magamban úgy nevezem: az akarat diadala. Mert próbálkoztam én már máskor is tócsnit készíteni édesburgonyából, de valami olyan hervasztó lett a végeredmény (belül nyers, kívül leégett, amúgy meg szétesett), hogy egy ideig nem próbálkoztam vele. De kérem! Mire való a gofrisütő?? És ha már ilyen szépen egyben maradt, mit adjak mellé? Természetesen cukkinispagettit és friss sajátkészítésű pesto-t (aki egyszer megkóstolja, garantálom, nem eszi meg többet a boltit). Utóbbit próbáltam feldobni egy kis kókusztejjel (hadd fogyjon), de nem igazán jött be nekem a két külön-külön karakteres íz találkozása.

És tök vicces volt, mert pont nekültem enni, amikor csengetett a helyi Family Frost, hogy vegyek már ugyan valami készételt...ember??? Egy gourmet-t próbálsz rávenni a lehetetlenre!!!!

Csütörtök

Reggel a szezon legkedvesebb smoothie-jával indítottam a napot, amit még Rozika fedezett fel nekem a kedvenc receptmagazinomban...aminek a szülinapom óta - Jan jóvoltából - előfizetője is vagyok! (eper-író-mentalevél...elvetemültebbek cukrot is tesznek bele!): 

A mai nap jelentős részét Mannheim-ban töltöttem, ráadásul Tóbival, így a házon kívüli ebédezés elkerülhetetlen volt. Kacsapecsenye volt sok finom wok-zöldséggel a pályaudvaron amúgy, de méltóságomon alulinak tartottam lefotózni (meg el is felejtettem mondjuk). A konyhai sürgés-forgást este próbáltam pótolni, ekkor előkerült a két kedvencem is: a salátacentrifuga (Tupperware, jó sznob módjára, még last minute vettem költözés előtt, gondoltam, kertvárosi háziasszonyként majd ezzel fogok villogni), és a legújabb botmixerem, kis rácsatlakoztatható edénykével, szintén Jantól, szintén a születésnapomra. Még az eperszezon elején kitaláltam, hogy friss eperből, friss bazsalikomból, olívaolajból, balzsamecetből és némi kicsike kis mézből príma salátaöntetet lehet kreálni, ez ma este újra be is bizonyosodott (a morzsolt feta már csak hab volt a tortán).

Péntek

Itt megint érvényesült a tudatos háziasszonyi énem, már előző este lefőztem a biomarhahúst, biorépával meg bioparadicsompürével és újhagymával, mert a gyerekeim kérték, hogy otthon akarnak ebédelni. Ők kaptak hozzá telejskiőrlésű biotönköly spirellit, magamnak pedig újra a spirálvágó és a répa/cukkini találkozásából alkottam valamit. Mennyei!

Szombat

A napindítás nem is történhetett volna mással, mint az aktuális kedvencemmel, az epres-avokádós-mozzarella salátával, megszórva finoman illatozó bazsalikomlevéllel, nyakon öntve egy kis balzsamecettel (a recept szerint fel kéne benne főzni 100 gramm cukrot, de egyszerűen nincs szívem elrontani ezt a tökélyt). Még karácsony előtt olvastam erről a kajáról, az eperszezon berobbanása óta pedig hetente elkészítem egyszer..vagy kétszer, az attól függ:-)

 Estére pároltam spárgát, de nem fotóztam, pedig basszus, így a spárgaszezon végére rájöttem, a tökéletes állaghoz elég 25 percet gőzölni az előírt 40 helyett, ja, és végre egy vállalható minőségű hollandi szósz is összejött...mondjuk gyorsan kellett enni, mert nagyon esett szét az az átkozott emulzió! Vasárnap grilleztünk megint, az nem volt izgi...egyedül az a momentum érdemel említést, hogy kifejtettem vagy egy kiló borsót, amit aztán vajas-petrezselymes-bazsalikomos ágyon pároltam kb. egy percig és Úristen! Mennyivel finomabb, mint a fagyasztott! És vannak, akik nyakon merik önteni ezt a roppanós zöld csodát  lisztes-tejes kulimásszal, hát komolyan nem értem...

Szóval ilyenek kerülnek minálunk az asztalra...meg néha ilyen is:

Fő a változatosság!

 

Terike sűrű hete

Sokan kérdezitek, mivel töltjük napjainkat, hogyan is telik nálunk egy hét. Most igyekszem összefoglalni, bőlére ereszteni...öveket becsatolni ÉS kapaszkodjatok! A végére ti is (majdnem) olyan fáradtak lesztek, mint én most! Akkor gyerünk!

Hétfő

Óriási vívmány, sikerült időben felkelni, elkészülni, a nap is süt, szóval biciklivel megyünk az oviba! Ez nagyon nagy királyság, anno többek között ezért akartam mindenáron Németországba költözni, mert naponta akartam biciklizni a fiaimmal, lehetőleg jó sokat és nem kamikaze üzemmódban! És lőn!

Mivel az út úgy igazán biztonságos, ha a kedvenc játszótéren is átvágunk, természetesen lógunk egy kicsit a szeren, naná! Ki nem hagynánk!

Érkezés az oviba, puszi, puszi, anya a hosszabbik úton teker haza. S mennyivel jobb így, mint kocsival! Végre érezhetem is a virágok illatát, most rengeteg nyílik minálunk, megállapítom, hogy az a kuka az út szélén valójában nem is kuka, csak egy kukaalakú öntöttvas virágcserép (hiába, német humor!). Haza érve vár valamicske házi munka, jó sok sport, test- és szépségápolás, főzőcske és hoppá, de elment az idő, háromkor újra irány az ovi! A gyerekeim kérésére vettem magamnak én is szép virágos sisakot, életemben először volt ma rajtam, de azóta csak így járok! Autóval is:-)

Az oviba érkezve egyik gyerekem se rohan elém, ez már minimum gyanús. Kiderül: már megint elfelejtettem, hogy hétfőn nem szabad fél négy előtt jönnöm, mert ilyenkor egy önkéntes nyugdíjas néni (Lesepatin!) olvas fel az arra fogékony gyerekeknek, akik közben színeznek és persze perecet meg miegymást rágcsálnak! Szóval letelepedek az egyik (szintén feledékeny s ezért szintén korán érkező) nagymama mellé a folyosón. Eddig csak köszöntünk egymásnak, most már azt is megtudom, hogy ő amúgy horvát, az unokái sajnos már nem beszélik a nyelvet, ez viszont idén változhat, mert végre megmutatja nekik a Plitvicei tavakat. De már jönnek is ki a fiúk, teliszájjal, mutatják a napi rajztermést, vagyis a lepepét, mert én minden nap meg vagyok lepve, milyen szépeket rajzolgatnak nekem.

Rekkenő hőségben, iszonyú páratartalom mellett tekerünk haza, a vizes játszótérről szőtt terveinket hamar szertefoszlatják az egyre erősödő dörgések meg a cikázó villámok. Helyette otthon játszunk pizzasütőset, ordíttatjuk a Star Wars főcímzenéjét végtelen repeat-re állítva és még epret is eszünk, elég sokat azt hiszem. Valamikor érkezik apa, elviszi a fiúkat bicikli túrára, mert a kétkerékből SOHA nem elég, útközben szednek bodzavirágot, lesz is ebből nagy virágtépkedés (a bodzaszörpfőzés előfázisa) este.

Mindeközben én a kung-fu trénerrel randizom, nem magánórát vettem, no para!

Este jön a vacsora, esti mese nézés meg fürdés meg fogmosás meg olvasás meg elalvás elég gyorsan. Rövid az éjjel, hamarosan érkezik a

Kedd

Ez a nap már izgibbnek ígérkezik, mindjárt megtudjátok, miért. De szép sorjában. Reggeli rutin, ovi, anya elmegy a tisztítóba egy szép nadrágért, irány a vasútállomás. Felszállok a Mannheim-ba tartó személyre, a Neckar-metropoliszba érkezve megállapítom, hogy a koldusmaffiában még mindig a magyarok a megmondóemberek, fel a villamosra, meg kell keresnem a Decathlon-t, kell a gyerekeknek kung-fu cipő, anélkül én ma innen nem megyek haza. Persze, nem találom, mint utóbb kiderül, teljesen rossz helyen kerestem a francia sportóriást. De már el is jött a 11 óra, amilyen gyorsan a magassarkúm meg a macskakő relációja engedi, kaptatok a pszichológusomhoz. Egy órányi agymosás után újabb challenge: új rövid gatyák nekem, trikók a fiúknak...háromjegyű összeg bizonyítja, hogy a C&A az még mindig egy nagyon fasza hely, pláne, ha ötemeletes!

Gyorsan fel a vonatra, irány haza, de előtte még veszek halat elvitelre, mert otthon enni lesz időm abban a fél órában, főzni már nem. Fél háromkor kirángatom a tiltakozó Flórikát a homokozóból, Tóbit benne hagyom (de azért megpuszilom), irány a szomszéd város, zeneiskola, Mutter-Kind-Kurs, de jó is ütemesen azt énekelni, hogy  OH QUAK-QUAK-QUAK! Siessünk, siessünk, vissza kell érni a tesóért négyre, Flórika útközben elalszik, de ezt most egyáltalán nem bánom. Tóbit összeszedem az ovi udvarán, közben szemmel tudom tartani az autóban szunyáló Flórikát. És akkor most jön a truváj: fél óra alatt vissza kell érnünk ugyanabba a városba, ahol az előbb voltunk, de egy tök más részére, és azt sem tudom, hol fogok ott parkolni. De csak most jön a java!

Kiderül, hogy azt az utat, amin egy órával korábban eljutottunk a célhelyre, időközben lezárták, és csak hatalmas kerülővel, icipici kis szabálytalankodással (és nem, én nem fordultam meg az autópályán, mint előttem többen), karomon egy üvöltő Flórikával, csodával határos módon csupán öt perc késéssel megérkezünk a vadonatúj gyermekorvosunkhoz, életünkben először. Kettő pillanat alatt elillan minden gond és baj és bú, hiszen, mint kiderül, dokikám medikus korában Pécsre udvarolt és most az egyszer tényleg bevetem a "szegény magyar kislány vagyok, rebegtetem a szempillámat" metódust és hamarosan már a kezemben is tartom a logopédiára szóló beutalót, amit Tóbinak nem akart felírni a korábbi orvosunk, hiába mondta azt már akkor is meg most is, hogy Dödöllő meg Tutya. Na, mindegy.

A praxis elé kilépve szembesültem vele, hogy mennyire csapzott, elcsigázott meg éhes is a banda, szóval illene feltölteni a cukorraktárakat. Valamirevaló cukit nem, csak benzinkutat találtunk a látómezőnkben, szerencsére itt is árultak jégkrémet. Mellette meg termelői epret is, szóval abból is feltankoltunk, nálunk az a policy, hogy abból minden nap enni kell...rövid a szezon, de nagyon!

Otthon már várt bennünket Jan, szépen elkészítettem a vacsorát, volt evészet meg homokpucolás a hajlatokból, nem nézhetünk ki akárhogy, ha ránk virrad a

Szerda

Amikoris nagyon fontos tennivalóm volt a gyerekek állami intézménybe való lepasszolása után a vásárlás! Most nem ruha, hanem élelmiszer, de közvetlenül előtte a cipőkínálatot is felmérem az Edekával átellenben, mert még nem adtam fel, hogy idén nyáron nekem is lesz bézs szandálom, de lesz ám. Hát innen mondjuk nem lett, de mindegy. Szóval vásárlás listával rendesen, és most kivételesen kell zsemle is meg keksz, mert Flórikának holnap Waldtag, az egy ilyen "erdőben nyomulnak a törpikék és amikor megéheznek elő kell venni a menő uzsis dobozt" típusú kihívás, szóval fel kell rá készülni rendesen, főleg anyának (picit, mint a buszos kirándulásra, emlékeztek? azt a bizonyos hátizsákot amúgy megörökölte!). Haza érve megállapítom, hogy a takarítás jó buli lenne, de a sportnak akkor is prioritása van és kész. Meg a főzőcskének is, szerencsére tegnap már lefőztem a bolonyai biomarhát így már csak egy biocukkinit kell benyomnom a spirálvágómba és tömhetem is a fejemet.

Az ám, háromra az oviban kell lennem, mert fotózásra viszem a kisöcsit. Lejárt az útlevele, abba kell ilyen biometrikus csoda! Na! Ha már bent vagyunk a városközpontban, magától értetődik a következő program: először is fagyi! Aztán játékbolt (nézés jelleggel), no meg a pékség (szaglás jelleggel) és akkor be is értünk egy ilyen régi vágású bőrdíszműüzletbe (tudjátok, amilyen az elágon volt régen, és nagymamával mindig ott vettük apucinak a szülinapi brifkót, ennél csak az volt nagyobb ünnep, ha bevitt a Sugárba megnézni a szökőkutat!). Baromi gyorsan kiderül, hogy tök hiába fésültem meg Flóri loboncát, ma a fotós szolgáltatás szünetel, talán majd holnap, akkor is csak úgy estefelé. Akkor viszont nekünk már tök más programunk van, majd meglátjátok! Szóval újra irány a szomszéd város, már meg sem próbálok felhajtani a pályára, megyek a lényegesen hosszabb és lassabb kerülőn, de a fotóstúdiót tök gyorsan megtaláljuk, kiderül, ott van a zeneiskolával szemben, csak eddig baromira nem tűnt fel!

Flóri elalszik az odaúton, hagyom is, Tóbival átnyálazzuk a Star Wars Lego katalógust, ma nekünk ez a minőségi időnk! Ezután csodálatos portrék készülnek kisebbikemről, biometrikus is meg nem is, én speciel nem tudok velük betelni, mint ahogy a 3D-ssel sem.

Sétálunk egy cseppet, mert Lampertheim belvárosa még a mienknél is hangulatosabb, majd egy pékséget is útba ejtünk, nem csupán szaglás, de csurrantás és rágcsálás jelleggel is. S ha neked ez nem elég, akkor öleld meg a kemencét, de legalábbis gyere velünk, mert ma igenis eljutunk a híres vizeskedő játszótérre, igaz, csak egy fél órára, mert anya hiába cipelte az ásókat meg a vödröket, az ég már megint veszedelmesen dörög. Hiába, ilyen zivataros ez a június! Szóval irány haza, otthon megy a rutin, apával egyeztetünk titokban, és már előre örülök, mert tök jó lesz a

Csütörtök

És tényleg. Gyönyörű reggelre ébredünk, az undorító hőségnek és főleg fülletdségnek nyoma sincs. Rekordidő (20 perc) alatt készülünk, mert elaludtunk és a Waldtag miatt fél órával hamarabb kell beérni! És basszus, sikerül is! Az ovi-expressz után viszont újra nyakamba veszem Mannheim-ot, mert azt a rohadék Decathlon-t akkor is meg fogom találni, ha addig élek is. A pályaudvar előtti téren ma reggelre legalább megháromszorozódott a koldustömeg, a német-török-ázsiai-afro nációjú villamosra várók valamiféle egzotikumként tekintenek a szedett-vedett, többnyire súlyos babakocsikat toló, a purdéval csak "Gyere mán ide, mer megraklak!' felszólítással kommunikáló nőkre, férfiakra, akiket valószínűleg csak én értek itt, ezen a szent helyen. Találkozom ma délelőtt sokukkal a belvárosban, egyiküknek adok is 50 centet, aranyos nő, megható, ahogy megköszöni, de a saját érdekemben egyetlen szemrebbenéssel sem árulom el, hogy én frankón megszívelelem azt, hogy "a Jézuska áldjon meg tégedet", és nem csak pislogok, mint az egyszeri germán.

A Decathlon-ra is sikerül ráakadnom, sípol valami, de kegyetlenül, de jó, éppen evakuálási gyakorlatot tartanak....akkor betérek ide a szomszédos cipőboltba, ahol éppen a kedvenc filmem kedvenc betétdalát adják, de eddig sose tudtam, mi a címe és ki játssza, de most!

Szóval újra bebizonyosodik: néha egyszerűen az egész univerzum összeesküszik, hogy te egy adott pillanatban az adott helyen legyél...még ha te nem is érted és bosszankodsz egy cseppet, pedig!

Summa summarum, három óra múltán két pár kung-fu cipővel gazdagabban robogok haza felé a vonaton, a szandál csak szép álom maradt, hat üzletből egyben sem tartottak nekem valót. Volt még egy eltévelyedésem egy fehérnemű üzletbe, "ha cipőt nem is, de hátha akkor fürdőruhát pont ma pont itt pont nekem tettek félre az égiek" felkiáltással. Be kellett látnom, hogy 3D-s nyomtató ide, technológiai forradalom oda, vannak dolgok, amik nem változnak. Tőlem még mindig kitöri a frász az eladókat, már ránézésre is, hát még, ha közlöm, hogy akkor nekem E-kosár kéne...komolyan...csak a szűk ismeretségi körömben vannak kétszer ekkor méretek...őrájuk hogy reagálnak? Be se engedik őket a boltba? Ők át se férnek a lopásgátló kapun? Szemben esetleg...na de oldalt??? Nekem frankón ki kell mennem Londonba, ott még volt K is!!! Na, szóval vonat, se cipő, se bikini, otthon őrületes sebességgel hántom a cukkinispagettit a darálthúsra, és még az úszócuccot is össze kell készítenem.

Oda is érünk időre az úszásra a fiúkkal (Tóbi evickél, mi a parton megtapsoljuk), tőlünk jó messzire, apa munkahelyéhez viszont tök közel. Szóval az volt a meglepi, hogy vele találkozunk munka után! Merthogy Weinheim egy világszép város, édes-aranyos utcácskákkal, mesebeli főtérrel és olyan, de olyan parrkal, hogy megőrülsz! Három órát töltünk el négyesben ezen a mininyaraláson, mindezt egy tök normális hétköznap délutánon, hol fagyival a kézben (össznépileg), hol az óriáscsúszdán lecsúszva (Tóbi), hol némely haiti csávókkal reggae-t hallgatva egy kockás pléden (Flórika), hol meg egy üreges bokor ágain csüngve (ők ketten)...s képzeljétek, innen még a hazaút is csodálatos, nekem pl. fogalmam sem volt, hogy a közeli Laudenbach főutcája mennyire szép!

Otthon hamar ágyba kerülünk, tényleg az utolsó energiáimat égettem, pedig lesz majd még a héten

Péntek

Szóval ma. Tele voltunk valahogy életerővel reggel, tök gyorsan készültünk, és Flórika külön kérte többször is, hogy akkor ugye ma tényleg, de tényleg ugye biciklivel megyünk oviba. Mert az olyan jó! Ugye, Anya? (ez a legújabb mondása, imádom! Főleg amikor ebben a kontextusban mondja: Anya, kivettem a gumimacit a táskádból...baj? Ugye, anya???) Miután bomabiztosan rögzítettem kiscsávóim biciklijét az ovi előtt (hiába, magyar beidegződés...pedig 300-400 eurós bringákat hagynak kint csak úgy), eltekertem a helyi cipőboltba. Nehezen adom fel, tudtátok?

És milyen jól tettem! Mert a boltban, amire még március végén kitették a "április végén örökre bezárunk" táblát és azóta minden, de tényleg minden (még a prémium márkák is) féláron kaphatók, ahol bevásároltam a jelenlegi és az összes következő életemre átmeneti cipőből, mert "az én lábam már nem nő, értsd már meg Jan" és ahol április végén kijelentették, hogy na jó, csak május végén zárunk be, és ahol ma kiderült, hogy meglepetés, nem is zárunk be sose, na ottt, pontosan ott megtaláltam! Kettő párat is, kérem szépen! Bézset is meg feketét is. Nem elmebetegen magas sarkú egyik sem, de nem is nemnormálisan lapos talpú, mérsékelten nagyis, abszolúte hordható és basszus GABOR! Aki olvas engem rendszeresen, tudja, hogy ez nekem mit jelent! Végre a tenyerén hordoz, és persze megcsókolja a lábam nyomát! Mindet!

A sikerélményen felbuzdulva tettem egy balkanyart a piacra. Jaj úgy élvezem én a heti piacot, tudjátok, ott állni biciklis sisakban a nagyik meg a háziasszonyok között, rádöbbenni, hogy az olívás görög, akihez eddig 20 percet kellett autóznom Heppenheim-ba, éppen a mai naptól kezdve hetente nálunk is üzemeltet egy kis fióktelepet, szóval szerintem ott engem nehezen lehetett volna meggyőzni arról, hogy az élet nem szép. De gyorsan tekerjünk haza, mert kegyetlenül telik az idő, a sport még éppen belefér, a főzés már nem, jó lesz fehérjepótlásnak cottage cheese, zsírégetésről gondoskodik az ananász, aztán autóval el az ovi felé. Picit korán érkezem, gyorsan bevágom a drótszamarakat a csomagtartóba, felnyalábolom a gyerekeimet és irány a zenesuli.

Ma Tóbika van soron, ő már rendesen musikalische Früherziehung-ban részesül, anya nélkül, naná, hogy. Persze Flórika az odaúton beszuny, így az ölemben kell felcipelnem a harmadikra, ráadásul sír, de kegyetlenül. Szélsebes búcsú Tóbitól, gyere kicsikém, ma kezdődik a spárgafesztivál, szétnézünk, és ha már ott vagyunk, talán (v)eszünk is valamit. A gyerek szeme-szája nyitva marad, a szerdán még uncsi kis sétáló utca megtelt élettel, dodzsemes, lángosos, kürtős kalácsos, vattacukros, pirított mogyorós standok dögivel, public viewing meg sörcsapolda az eB-re való tekintettel...de Flórika határozottan a régió legjobb fagyizójához vezet, bombabiztos ízérzékkel kiválasztja a cseresznyés fagyit és basszus megengedi, hogy nyaljak belőle!

Elütjük az időt háromig, felvesszük Tóbit, majd pedig vissza a szűkebb pátriánkba, aholis fél órán belül kezdődik  a kung-fu edzés! Hiszitek vagy nem, most ezen a 15 perces úton kerül sor először az előző nap vásárolt kung-fu cipők felpróbálására, persze, kiderül, hogy mindkét pár kicsi! Jó, akkor ma is edzetek majd zokniban, mint eddig, talán nem ront jelentősen a teljesítményen. A kung-fuban az a jó, hogy gyalog 2 azaz kettő percre van a házunktól, úgyhogy én szépen haza mentem, improvizáltam egy kegyetlen jó ebédet erdei gomba keverékből, friss petrezselyemből és némi pulykamellből, s tíz percem még arra is maradt, hogy kitöltsem a kung-fu egyesületbe szóló jelentkezési lapot, amely idő nem is olyan rossz, tekintve, hogy a banki adatainkat is meg kellett adni, s csak kb. tudtam, Jan hol tartja a nevezett banki adatokat.

Fél ötkor sok-sok anyukával egyetemben ténferegtem a klub előtt s öleltem keblemre testileg-lelkileg megerősödött fiaimat (a tréner mental coach is egyben, csak úgy mondom! bár az autókulcsát ugyanolyan kétségbeesetten keresi, mint én szoktam, szóval ő is csak ember!). Na! Aki most azt gondolja, hogy mi szépen haza sétáltunk, az tutira rosszul olvasott eddig valamit. Akkor hol maradna az eksön, a mi lételemünk? Természetesen azonnal autóba vágtuk magunkat és eltéptünk Worms-ba, ami nincs is olyan nagyon messze tőlünk, csak éppen a Rajna túlpartján terül el, ezért volt ma némi dugó arrafelé péntek délután lévén. De ügyesek voltunk, félórával zárás előtt le tudtuk adni azt a könyvtári könyvet, aminek éppen ma járt le a kölcsönzési ideje. S bár eredetileg újat kölcsönözni ma nem akartam (három különböző ifjúsági könyvtárból hányódnak itthon könyvek plusz a mieink...khm), a gyerekeim felfedeztek egy olyan társasjátékot, amiben van egy élethű csótány és ha megnyomsz rajta egy gombot akkor megy és egy ilyen labirintus-szerűségben kell futtatni, hogy beleessen a csapdába..értitek? Csótány, ami megy!!! Hát lehet ennek ellenállni??! Szerintem nem, így egy csótányos dobozzal a hónom alatt álltam és néztem a fiaimait, ahogy a Worms-i dóm előtti téren lévő szökőkút körül rohangálnak fagyival a kézben..igen, jól számoljátok, Flórinak ez ma már a második. Jó, akkor most megpihenünk? Egy fenét! Be kell mennünk a Kaufhof-ba, aminek a tetején van egy batár nagy játékrészleg, és "Anya, itt lehet a legjobban álmodozni a Star Wars Lego-ról, hát nem érted?" Jaj, dehogynem értem.

"ICH WERDE BEENDEN, WAS DU BEGONNEN HAST! DU BEGONNEN HAST! NICHTS WIRD UNS IM WEGE STEHEN!" (Kylo Ren - szerintem amolyan wannabe Darth Vader - a Star Wars 7 előzetesében...)

Flóri viszont összebarátkozik két arab kiscsávóval, pillanatokon belül mindenkinek kerül vízipisztoly és olyan lövöldözés kezdődik a sorok között meg a polcok mögül, hogy ihaj! Az eladó ürge becsületére legyen mondva, jól állja a sarat, mindezt mosolyogva, mintegy megadóan szemléli. Évtizedes tapasztalatával teljesen nyilvánvalóan tudja, hogy a pisztolyok előbb-utóbb (inkább előbb) úgyis megvételre kerülnek, és milyen igaza lett! Egyet szeretnék csak kipróbálni (nem tudom, született-e már kutatás a témában): vajon, ha nem lépek közbe olyan tíz perc után és nem rángatom el a fiaimat onnan...vajon mikor hagyták volna abba azt a féktelen játékot azzal a két random kisgyerekkel, akiknek a szavát se értették rendesen? Akikkel olyan életörömöt, olyan vidámságot árasztottak együtt, hogy iszonyatosan nagy erőfeszítésembe került elvonszolnom őket, mert legszívesebben még néztem volna őket végtelenített üzemmódban...szerintem ott játszanának még most is, 0:36-kor.

Mi viszont szépen felkerestük a WC-t, a WC-s néni aranyosan eljátszotta, hogy ő tényleg meghalt, amikor lekaszabolta egy sorozat (1,5 EUR-t ért az alakítása), kettő perccel zárás előtt még tologattuk a bábukat egy kicsit a földszinti Playmobil-parkban (ahol frankón az a grillezős-piknikezős szett volt kiállítva, amiről Flórika hetek óta álmodozik, de eddig csak kirakatban bámultuk, itt meg még a tábortüzet is be lehetett kapcsolni....és tudjátok mit??? Láttam a lámpát!). Na, hazaautóztunk, lespricceltünk random embereket az utcánkban (Tóbi állítja, hogy ismeri azt az idős házaspárt, én a büdös életben nem láttam őket), bekapcsoltuk kicsit a csótányt, hadd fíjjenek a szomszédok, én még felaggattam a fülbevalóimat az amazon jóvoltából ma érkezett biofámra, esti rutin rekordsebességű pörgetése...majd pedig írás, nektek, tőlem! Ma, pénteken!

Azaz hivatalosan már szombaton, amikoris vár ránk egy nagy ovis grillezés délután, ahova mintaanyuként ígértem salátát, amihez még be is kell vásárolni, mert ma (VALAMI miatt) nem jutott rá idő, amihez viszont fel kéne kelni időben...vasárnap meg vendégsébe megyünk...és basszus ma jött meg (szintén amazonon) a vadiúj Sophie Kinsella könyvem, ami nekem az egyéjszakás műfaj...és nem tudom, figyeltétek-e, de a totális nagytakarítás is hétvégére maradt...szóval:

....aki még egyszer megkérdezi, hogy mivel telik itt kint idegenben az időm, dehát nem is dolgozom, a gyerekek oviban, nincsenek is barátaink, nem unatkozom-e amúgy... szóval neki ajánlom ezt a bejegyzést, végtelenített üzemmódban!!!!!

Vers helyett csók mindenkinek, megyek szunyálni...

MERT MEGÉRDEMLEM!

Ember???

Ma reggel Flórinak nagyon sokáig tartott, amíg összeválogatta a ruháit. Annyira, hogy Tóbi közben lement egyedül a konyhába. Kiabál fel nekem, mikor csinálok neki szendvicset. Mondom, hogy mindjárt, a tesójának segítek éppen. Nagy csend lentről.

Közben Flóri azért mondja a magáét: - Anya, pólót kérem, fázok!
Azt hittem, hanyatt esek (guggolás közben nem nehéz). Jó egy évig hallgattam azt, hogy: anya én fáz! esetleg: kicsi nyuszi fáz (és akkor mindig jól betakaróztunk!) De így, ragozott formában! Most először! Hiába, felnövünk lassan!

Aztán csak lemegyünk a konyhába, Tóbi fiam elégedetten dalolászik (Star Wars-t, mi mást).

- Na, már nem vagy éhes?
- Már nem... - törli meg a száját nagy elánnal. - Ettem egy fagyit!
- Fagyit reggelire?
- Anya, te mondtad, hogy legyek önálló!

Na, ezt is megkaptam! És milyen igaz! Gondolható, hogy ezután Flórika se érte be kevesebbel, mint egy nugátos-mézes magnummal a mélyhűtőből.

Reggeli közben kicsit disznólkodtam a kefírrel, magyarázkodtam is bőszen Flórika előtt:

- Kisfiam, én is ember vagyok!
- Te ember?
- Miért, szerinted mi vagyok, ha nem ember?
- Anyuka!

Na, végre valaki elismeri, hogy felsőbbrendű lény vagyok!!!