Itt van most ez a pandémia, és én egyre távolabb kerülök az emberektől. Hogy ez jó-e vagy nem jó, majd kiderül. Idővel. Az biztos, hogy egyre közelebb kerülök önmagamhoz.
Április 17-én egy eléggé durva dolgot csináltam. Egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt. Hirtelen felindulásból. Letöröltem az összes olyan appot a telefonomról, ami erős függést, egyben orbitális időmenedzselési krízist (értsd: időelbaszást) okozott. A nagy tisztítótűznek az életem olyan (addigi) alappillérei is áldozatul estek mint: Facebook Messenger, WhatsApp és ... oh fájdalom ... Duolingo. Szerintem ez a (hosszú távú) digitális böjt külön posztot érdemel, most legyen elég annyi, hogy lényegesen nyugodtabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok így.
Ja. Egyébként. Van itt még más is. Mindfulness tanfolyam. Volt szerencsém múlt ősszel elvégezni egyet. Azóta képes vagyok megfogalmazni azt, hogy hogy vagyok, mit érzek, mik az igényeim. Egy adott pillanatban és általában. Most olvasom, hogy a nagy nemzetközi mindfulness mozgalom egy csomó egoista embert termelt ki. Ezt aláírom. Egyre kevésbé érdekel, hogy mit akar más. Hogy mi esne annak a másiknak jól. Hosszú évek (évtizedek) után végre arra figyelek, nekem mi a jó. És végre azt is észreveszem, ha valami nem jó. Ha valaki nem tesz jót nekem. Ez egy komolyabb fejlődési út, messze még a vége, de végre rákanyarodtam.
