Tagesmutter 3

Bizony, bizony, 2022. október 14-én már a harmadik születésnapját ünnepeltem az én kis családi napközimnek! Néhány tény:

Na, hát ezt a posztot is csak elkezdtem, befejezni már nem sikerült... Közben eltelt fél év, 2023. április 14-én már három és fél éves volt a családi napközim. És, hogy mi az a néhány tény? Lássuk! Három és fél év alatt: 23 beszoktatásom volt, ebböl 21 sikerült, 2 nem. Szerintem ez egy fantasztikus arány! 1 azaz egy darab szülöpár gondolta úgy, hogy nem ad semmiféle ajándékot búcsúzáskor. Söt, az apuka az utolsó nap reggelén szó nélkül nyomta kezembe a gyereket és azzal a lendülettel szállt be az autójába. Az anyuka a délutáni átvételkor nyökögött egy Danke für alles-t...de azért ezt a mai napig nem hevertem ki, bevallom öszintén. Egy évig vigyáztam a gyerekükre, heti negyven órában...10 hónapos korától...no, de ugorjunk! Na, most jövök rá, hogy nem tudok egyéb számadatokkal szolgálni. Fogalmam sincs, hány pelenkát cseréltem, hány adag kaját föztem meg, hány könnyet töröltem le, hány altatódalt énekeltem, hányszor éreztem azt, hogy eddig és netovább. Az biztos, hogy borzalmasan sokat tanultam magamról és az emberekröl úgy általában. Talán a legfontosabb tapasztalat: ha eljön hozzám egy család bemutatkozni, és úgy érzem, hogy ez nem biztos, hogy igen, akkor az NEM. És még ezzel a szürövel is belenyúltam kétszer a tutiba. Ja, és mindig itt kell lennie az egész családnak már az elsö alkalomnál. Szeretnek az anyák egyedül dönteni a Tagesmutter személyéröl...aztán az apákon bukik meg az egész. Volt már ilyen esetem. Mit tanultam még? A kezdeti eufória kb. a második év végére lecsengett, és igazából ez is csak egy munka. Egy nagyon szuper munka, de azért munka. Nemrég újraolvastam a három és fél évvel ezelötti blogbejegyzéseimet...mintha nem is én írtam volna öket...nem is erröl a munkáról...nem is ebben az univerzumban. Na, Terike, legyöztek a szürke hétköznapok? Hát, majdnem. Legyen elég annyi, hogy ebbe a munkába is bele lehet fásulni. Söt! Nem gyözöm eleget hangsúlyozni, hogy éppen ebben a munkában kiemelkedö a burn out veszélye, olyan mérvü a testi és a lelki terhelés. Nagyon oda kell figyelni magamra, hogy magamra és a családtagjaimra is legyen energiám a nap végén. Az biztos, hogy szeretnék tenni ennek a szakmának a magasabb társadalmi megbecsültségéért. Mert jelenleg a béka segge alatt van. Egy átlagembernek kb. az az elképzelése rólunk, hogy egy egy kis házimunka meg egy kis szépségápolás mellett eltutujgatok egy-két gyerköcöt a háztartásomban. Erre pedig ugyan mindenki képes. Az én meglátásom ezzel szemben az, hogy valami iszonyatosan felelös munkakör a miénk. Kezdjük ott, hogy én öt azaz öt ember életéért vagyok felelös, méghozzá közvetlenül. Elég egyetlen apró hiba (pl. a bejárati ajtó vagy a lépcsö gyerekzár nyitva hagyása) és az simán valamelyik gyerek életébe kerülhet. És ezt túlzás nélkül állíthatom. Nagyon ott kell lenni fejben, ezt a munkát nem lehet félgözzel végezni. Ezen páran megbotránkoznak, mégis az az álláspontom, hogy a munkánk sok tekintetben hasonlít egy tüzoltóéra, egy mentösére vagy egy rendörére, netán egy orvoséra vagy egy ápolóéra. Életekért vagyok felelös, életek függenek tölem. Talán nem meglepö, hogy a fizetésem pontosan az imént felsorolt szakmákban dolgozókéhoz hasonlóan szar, vagyis egyáltalán nem áll arányban a felelösséggel. Hozzáteszem, én egyedül vagyok felelös a gyerekekért, nincs kollégám, ha hibázok, egyedül hibázok. Amikor anno Flórika ovis csoportjából megszökött két gyerek, egymásra mutogattak az óvónök...a felelösségre vonás elmaradt. Nálam nincs kire mutogatni. Jan azzal vigyasztal, hogy minél mélyebb értelme van egy munkának, annál kisebb a fizetés. Hiszen az értelmes munka már önmagában felér egy jó fizetéssel! Milyen jó érzés már, hogy az egész napomat értelmesen töltöttem?! Hát persze, de ebböl az érzésböl nem biztos, hogy tudok venni kenyeret meg tejet...tudom, egyek kalácsot:-) Na, de ismertek, én nem hagytam annyiban a dolgot. Lobbicsoportot alapítottam! Respect for the Tagesmutter! Összetrombitáltam a bürstadti Tagesmuttereket (velem együtt hat db) és levélben kértem a polgármestert, hogy ugyan vegyen már bennünket komolyan! A legföbb érvem: hatan együtt annyi gyerekre vigyázunk mint egy komplett bölcsöde! És ez a városvezetésnek egy kanyi buznyákjába se került! A várt hatás nem is maradt el, egy hét múlva választ ÉS idöpontot is kaptunk a polgármesternél. Május 9-én lesz a nagy nap...ami már a Szovjetunióban is a gyözelem napjánka számított, szóval nálunk sem lehet másképp! Majd beszámolok! Stay tuned! Szóval ez van. Önmagamat motiválom. Enélkül nem megy. Az újabb három és fél évért elöre!