A legszebb kiegészítő

Mennyit gondolkoztam, milyen ékszer menne a legjobban a tanúruhámhoz a tesóm esküvőjén! Valami aranyszínű szettet próbáltam beszerezni, végül egy aprócska fülbevalót kértem kölcsön a barátnőmtől. Szóval nem lihegtem túl a dolgot. És milyen jól tettem!

Hiszen a legszebb kiegészítő mindig és mindenkor az én drága KICSI FIAM!!!!!

Nézzétek csak, már itt is milyen jól állt nekem:

Hát még itt:

Csajok, ezt (az APRÓSÁGOT) mindig tartsátok szem előtt, amikor öltözködtök!

My endless love

Már nem az a cuki kisfiú. És még a memóriája is döbbenetes. Mindent megjegyez, mindent számon tart. És amiket kérdez: "Anya, a második életünkben melyik bolygón születünk újjá?" Komolyan, egy zseni. Nekem (a harminc év előnnyel!) miért nem jutott még soha eszembe, hogy a bolygóváltás akár opció is lehet??? Amit viszont a legjobban imádok benne, az az, hogy férfi létére tökéletes pontossággal tudja megfogalmazni az érzéseit. Még akkor is, ha ebbe olykor-olykor a szívem beleszakad. Mostanában ezekkel kellett szembesülnöm:

- Anya, úgy érzem, te mindig Flórikára figyelsz, rám nem.

- Anya, az az érzésem, hogy te már egyáltalán nem féltesz engem.

- Anya, szerintem Te csak apát szereted, bennünket nem.

Magyarázkodás, vitatkozás, kompenzálás, hebegés-habogás ilyenkor teljesen értelmetlen és céltalan. Ő úgy érzi. S mint tudjuk, az érzésekkel nem lehet vitatkozni. Pláne az övéivel nem.

Lassan neki kell állnom a tortájának, azzal akarom ébreszteni holnap. Nem is lesz most hosszú leírás. Viszont képekkel készültem.

Tóbikával augusztus 20-ra voltam kiírva, augusztus 17-én babaváró örömtáncot jártunk:

Aztán aug. 23-án, 23:32-kor ki is kukkantott a kis lustaság (aki ma egész nap azzal nyaggatott, hogy neki valójában miért nem 22-én van a születésnapja? Édes fiam, innen üzenem, nem rajtam múlt...apád a város legcsípősebb kínai kajáját etette velem ....és mégsem!!! De még így is örülhetsz, hogy nem augusztus 24-én ünnepelünk!!!) Na, itt már hármasban:

Szeretünk Tóbi születésnapjának környékén gyermekvasutazni. Olyan jó egyszerre érzékelni a múló nyár melankóliáját a perzselő kánikulával. Ott, a Libegő végállomásánál, a játszótéren mindkettő jelen van.

2013-ban:

 és 2016-ban egyaránt:

Aztán amikor megfelelően kijátszottuk, kilibegőztük és kilátóztuk magunkat, visszaindulunk az állomáshoz vezető ösvényen:

2013-ban Flórikát természetesen még babakocsiban toltam, nincs is a képen:

2016-ban viszont pofátlanul felkéretkezett az apja nyakába, látjátok? Más nem is változott, ugye?

 Isten éltessen drága Kisfiam!!!!!!