Zseni

Ugyanilyen undorító idő volt. Valami eső szitált, de mintha hó is lett volna benne, szürke, szürke a végtelenségig. Én hatkor keltem, bár szinte egy percet sem aludtam a zaj és a meleg miatt. Átestem az ilyenkor kötelező műveleteken, fél nyolckor húzták fel rám a gyógyharisnyát. Ekkor már Jan is ott állt az ágyam mellett. A szülésznőmmel még gyorsan megbeszéltük, melyik kínaiban a legolcsóbb a műbőrcsizma, aztán én még egyszer gyorsan elmentem WC-re. A többi már ismerős volt. 8:32-kor sírtál fel és mutattak meg nekem. Az arcod úgy elsőre senkiére nem hasonlított. Hamarosan ott szuszogtunk együtt az ágyamban, te a magad részéről még tisztára magzatmázasan. Akkor készült rólunk ez a kép:

Teltek-múltak az évek. Néhány hete, de főleg napja már semmiről sem szól az életünk, csakis arról, hogy Te hamarosan három éves leszel, és, hogy ez milyen nagy dolog! És milyen is vagy Te? Hosszas jellemzés helyett két friss (tegnap esti) történettel szeretnék szolgálni:

Ülünk a szobádban, én már szeretnélek altatni, te még egy utolsó (de igazán utolsó) puzzle-t szeretnél velem kirakni. Na jó, de csak, mert holnap születésnapod van! Kirakjuk egyszer együtt, aztán te egyedül. Amikor kész vagy, megpuszillak. Te várakozásteli arccal nézel rám. Mondom, hogy feküdj le végre. Erre te:
- Anya mondd!
- Mit, drága kisfiam, mit mondjak?
- Mondd: zseni vagy!
Persze, hogy mondom, nem kell unszolni, mondom én milliószor!

Aztán csak elérkezik a lámpaoltás ideje, de te  még mondani akarsz nekem valamit. Valami nagyon fontosat. Na halljam, mi volna az?
- Anya, ma valaki az oviban magyarul beszélt!
- Igen? Kicsoda?
- Hát én!!!!

Isten éltessen sokáig drága Kisfiam!

Feltalálja magát

Egyszer egy időben, szilai erdőben...nem, még csak véletlenül sem szarkák verekedtek, hanem én voltam olyan botor és újságírónak képzeltem magam (lásd még: boldogult újságíró koromban). Na, akkoriban történt, hogy interjút készítettem egy nagyon fontos emberrel (nekem fontos, meg amúgyis), aki szinte elképzelhetetlenül sokra vitte ebben az életben, zsenge kora ellenére is (nem Zuckerberg, de majdnem).

Faggattam őt sokmindenről, az élet értelmétől kezdve a "van-e honvágyad ott idegenben"-en át egészen a "hogyan neveljem a gyerekem, hogy egyszer olyan sikeres legyen mint te?"-vel bezárólag. Tőle tanultam azt az alapvető igazságot, hogy a gyereket hagyni kell kibontakozni, és ha nem muszáj, nem szabad korlátozni a kedvtelésében, bárminő hajmeresztőnek tűnik is az nekem, begyepesedett felnőttnek.

Kiváltképp, ha már öt és fél évesen feltaláló akar lenni! Még akkor sem, ha ebbéli tevékenysége miatt így néz ki a fürdőszoba egy random vasárnap délelőtt:

Meg így:

Közelebbről (még hétfőn is):

S, hogy mi ez? Valamiféle bomba, amit a szomszéd kisfiú fejére szeretne dobni, amikor az idő megérett rá...meg a WC-papír guriga is kellőképpen összeaszalódott, ugye?!

Jaj dehogyis korlátozlak én drága kisfiam, ááá, dehogy!