Jöjjön közelebb Safranek!

Eredetileg azért ültem ide a géphez, hogy elkészítsem az első házi feladatomat. Hírt kéne írnom egy megadott sajtóanyag alapján. Izgi! Persze aztán eszembe jutott, hogy akár adhatnék hírt magamról is. Legyen!

Szóval felvettek! Nem is akármilyen eredménnyel! A tesztíráson speciel én domborítottam a legemlékezetesebben. 48 pont! 50-ből. Nem is olyan rossz! Életemben először hasznomra vált, hogy gyakorlatilag minden szabad percemben olvasok. Na persze nem szépirodalmat. Híreket. Online! 2002 óta van nekem egy titkos szentháromságom: index, origo, nlc. Esetleg néha a vicclap.hu. Ezeket böngészem ától cettig, különös figyelmet szentelve a napi politikának és a celebhíreknek. Az utóbbiakat pedig különösebb erőfeszítés nélkül (sokszor akaratom ellenére!) megjegyzem. Borzalmasan idegesítő szokás ez a hírbuziság. Mióta okostelefonom van, még jobban rágerjedtem erre a napi foglalatosságra. Már komolyan fontolgattam egy elvonót.
És akkor felvirradt november hetedike, a felvételi napja. Nem mondom, hogy óriási hevülettel indultam a Szépvölgyi út felé. Egyáltalán nem. Előző este nálunk aludt a tesóm. Aki ismer, tudja, hogy ez mit jelent. Volt szerencsénk hajnali háromig beszélgetni. Na, nem a nappaliban ülve egy jó pohár bor mellett. Csak a konyhában állva, hátunkat a pultnak vetve, mert úgyis mindjárt megyünk lefeküdni. Erre úgy tízpercenként figyelmezetettük is egymást. Hogy most már tényleg indul a görög aludni. Dehát ez a szép az életben. Hogy van az embernek olyan testvére, akivel éjszakákat át tud beszélgetni. Nekem mindjárt négy is van. Irigyeljetek!
A felvételi napja viszont csak felvirradt, én pedig szinte egy szmhunyásnyit nem aludtam. Komolyan megfordult a fejemben, hogy én aztán be sem megyek. De csak bevonszoltam magam. És pont azt kérdezték, amit én olyan jól tudok. Mert állandóan híreket olvasok!
Folyt. köv.

Ki vagyok én?

Ma nincs időm írni. Újat. Ezért kotorásztam egy kicsit az archívumban, hogy legyen mit olvasnotok este! Az alábbi interjút a Central Médiaakadémia újságíró képzésére való jelentkezésemkor nyújtottam be, egyfajta pályaműként. Ami alapján be is hívtak felvételizni. S hogy felvettek-e? Az interjú végén elárulom!

1. Mit csinál a legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?

Olvasok. Ha tehetem, akkor régimódi formában papíralapú könyvet forgatok egy fotelben ülve vagy az ágyon fekve. Ha pedig igazán kreatív kikapcsolódásra vágyom, a blogomat írom. Itt megtekinthető: fiusanya.blogspot.com

2. Hová költözne el legszívesebben?

Három éven át éltem Németország szívében, Darmstadtban. Ez a Pécs méretű kisváros azóta is vonz. A mai napig hiányzik az a természetközeliség, ami ott meghatározta az életünket. A nyelvtudást naponta karban tartom a német férjem segítségével, tehát nem lenne gond az újbóli beilleszkedés.

3. Mi az az emberi hiba, amit a legkönnyebben tolerál?

Az a fajta szétszórtság, ami miatt valaki több programot szervez ugyanarra az időpontra. Sajnos ez rám is jellemző. A környezetem ezt elég nehezen tolerálja, így karácsonyra rendszeresen kapok határidőnaplót, családi tervező naptárt. Sőt, az igazán elszántak tavaly megleptek egy okostelefonnal is.

4. Van olyan téma, amiről nem szeret beszélni?

Nincs, bármiről szívesen beszélek. Roppant közlékeny vagyok, állítólag még álmomban is jár a szám. Anyaként viszont gyűjtöttem néhány negatív tapasztalatot a gyerekes témákkal kapcsolatban. Ma már kétszer is meggondolom, mit mesélek el egy másik anyának a gyerekeimről. Akár jót, akár rosszat mondok ugyanis, az illető többnyire megpróbál rátromfolni az én történetemre. Ebből pedig csak ritkán jövök ki jól.

5. Kinek a tehetségét irigyli?

Mindenkiét, aki jobb zenei érzékkel rendelkezik nálam. A nagyobbik fiamat éppen ezért írattam zeneoviba, és titkon reménykedem, hogy egyszer tiszteletjegyem lesz az Operában.

6. Ha más hivatást választhatna, mi lenne az?

A végzettségem szerint közgazdász és gazdasági szakfordító vagyok. Hivatásomnak az írást választottam. Ha ezen a pályán mégsem tudnék érvényesülni, még mindig felcsaphatok idegenvezetőnek, erről is van papírom. Szeretném egyszer ismertté tenni a vezetéknevemet. Legalább annyira, hogy pizzarendeléskor ne kérdezzenek vissza: micsoda? Milyen névre?

7. Melyik a legértékesebb tulajdona?

A leginkább kitérdesedett farmerom. Mindig eszembe jut róla, mennyit játszom, csúszok-mászok a gyerekeimmel a nappalink padlóján. Máskülönben nem ragaszkodom tárgyakhoz egyáltalán, én elsősorban emberekhez kötődöm.

8. Ha újraélhetné élete egy pillanatát, melyik lenne az?

Tizennyolc évesen jutottam fel először a Börzsöny legmagasabb pontjára. Ott, a Csóványoson állva egyesültem a természettel. Ezt bármikor szívesen újra átélném!

9. Mi a kedvenc könyve?

Erich Kästner-től a "Három ember a hóban". Egyszuszra elolvastam az egészet, annyira szórakoztató volt a történetvezetés és az írás stílusa. Bárkinek jószívvel ajánlom!

10. Mi a kedvenc idézete?

Mióta blogot írok, gyakran eszembe jut Gabriel García Márquez egyik könyvének a címe: "Azért élek, hogy elmeséljem az életemet". Nálam ez pontosan így van. Gyakran még a legizgalmasabb kaland közben is azt pörgetem az agyamban, hogyan, milyen megfogalmazásban fogom az élményeimet tálalni az olvasóimnak.

+1 Ki volt az, aki a legjobban elkapta az Ön lényegét, és mit mondott pontosan?

Egy kedves barátom állította egykoron, hogy nem vagyok egyéb, csak egy józan bolond. Erre nagyon büszke vagyok! Apukámra is mondták ezt valaha...

Te! Ha! Tudtam, hogy le fogsz görgetni! Most már csak azért sem árulom el! Várjál csak szépen hétfőig! Most pedig olvasd az interjút izibe!

ÚÚÚÚÚÚtálok várni!

Anya besír ettől

azaz Anna Peti Gergő - egy kicsit másként

Ez a poszt már baromi régóta érlelődik bennem. Mégsem vagyok biztos benne, hogy sikerül mindent leírnom, ami ebben a témában a szívemet nyomja. De azért lássunk hozzá!

Szóval adott egy építészmérnök, aki egy szép napon úgy gondolja, elkezd a gyerekeinek mesét írni. Idáig oké, ez már nekem is sokszor eszembe jutott. Ám míg a nevezett mérnökasszony meg is valósítja az álmait, én egyelőre csak egy fél mesénél tartok. Nem baj, még mindig lehet belőle valami! Nézzük most, mit alkott Bartos Erika, hiszen róla van szó. Jópár mesekönyve, verses kötete jelent már meg, jelen poszt a gyerekei nevét viselő sorozatot kívánja ízekre szedni.

Emlékezetem szerint először a barátnőméknél láttam APG-kötetet, bár azt már nem tudnám megmondani, melyiket a sok közül. Akkor én még csak vártam a gyermekem, így sokkal inkább felnőtt semmint gyerek szemmel forgattam a fenti irományt. És nem voltam tőle elájulva, sőt. Teljesen letaglózott, hogy egy ennyire primitíven megrajzolt (a karmozdulatok a legjobbak!), ennyire ostoba nyelvezetű könyv ilyen sikeres lehet Magyarországon. S tehet országosan népszerűvé egy mérnököt. Aki persze családanya is, majd elfeledem.

Aztán megszületett a fiam, nőtt, cseperedett szépen. Az hamar kiderült, hogy imádja a könyveket, nagyon szépen lapozgatta őket már egész kicsi korában is. S még jobban imádja, hogy ha olvasnak (pontosabban: ha olvasok) neki. Innen pedig már csak egy ugrás volt az APG-galaxis, hiszen éppen az említett barátnőméknél teljesen ráharapott Tóbikám az egyszerűbbnél egyszerűbb sztorikra s illusztrációkra.

Az első könyv nálunk a Nagycsalád lettünk címet viselte. Talán azért, mert ekkor már úton volt a tesó. Tisztelettel vegyes félelemmel vettem tudomásul, hogy a fiam számára minden egyéb olvasnivaló megszűnik, ha Annáról, Petiről és az ő kisöccsükről olvashatunk. Közel két éves volt ekkor Tóbi, sikongva-ujjongva ismerte fel s nevezete meg a rendkívül egyszerűen megrajzolt kedvenc tárgyait (maci, vonat, holdacska!). Láthatóan a történeteket is nagyon élvezte, hiszen azok tényleg főként az ő kis mindennapjait tükrözték vissza. Nálam is elkezdődött valami jégolvadás féle, kezdett szűnni a vakgyűlölet a könyv iránt. Olyannyira felerősödött ez a pozitív folyamat, hogy hamarosan kifejezetten kedvelni kezdtem bizonyos fejezeteket. Többnyire azokat, amelyekben megy valahová a család (s nem ám holmi fiktív helyre, hanem Magyarországon ténylegesen létező kirándulóhelyre vagy intézménybe!) s tényleg történik velük valami érdekes. Ilyen pl. a cirkuszos rész meg a sümegi várnál tett látogatás. Bevallom, éppen ennek a könyvnek nyomán indultunk el egyszer felfedezni a játszóteret a Hajógyári szigeten. S nem csalódtunk, tényleg jók azok a csúszdák nagyon.

Ám vannak részek, amelyekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. S amelyeket rettenetes kínszenvedés felolvasni. Pláne többedszerre. Ilyen például az említett könyvben a katicás rész (igen, arról szól a történet, hogy a gyerekek találnak egy katicát, ami aztán elrepül!), vagy amikor anyuka elmegy a legkisebb gyerekével egy építkezés mellett. Igen, ki lehet találni, ez utóbbi volt a fiam abszolút kedvence egy ideig. Mivel pont ekkor minálunk is volt egy hatalmas építkezés, szóval megvolt az analógia. Tizenöt azaz 15 mondatból áll az egész történet. Igen, erre szokták mondani, hogy lassan ölő méreg. Dehát a gyerekért bármit, még ezt is.

Aztán persze jött sorban a többi kötet. Becsületemre legyen mondva, hatnál megálltunk. A hetedik csak kölcsönben van nálunk. Úgy kb. két éve. Meg volt nálunk egy nyolcadik is, de azt már visszakövetelte a jogos tulajdonosa. S minél inkább alámerültem az írónő családi életében (hiszen ezek a történetek nem titkoltan valósak, mindegyik fejezet végén ott egy fénykép is, a valódiságot bizonyítandó!), annál inkább meggyűlöltem azt a rózsaszínű szirupban tocsogó világot, amiben Anna, Peti és Gergő lubickol a szüleikkel együtt.

A tökéletesen irreális családi idill csúcspontja szerintem a karácsonyi rész. Ebben a dec. 24. a következőképpen telik: reggel díszeket csinál az egész család papírból. Feldíszítik a lakást. Aztán sütögetnek, főként mézeskalácsot (ott a gyerekek nyilván nem zabálják be a nyerstésztát). Ezekből újabb díszek készülnek, majd újabb dekorálás következik. Egy normális családnál ilyenkor már bőven este lenne. Nem úgy az APG-világban! Náluk még csak reggel kilenc óra lehet, hiszen anya ekkor nekilát, hogy megfőzze az ünnepi ebédet. Az ünnepi asztalt naná, hogy apuka teríti meg! Evés, alvás, szép ruhába öltözés, ajándékozás, oooooh! A testvérek természetesen nem tépik ki egymás kezéből az ajándékokat, hanem: "Ó, hiszen ez gyönyörű! -  kiáltotta Anna, amikor előkerült a dobozból egy kis játék babakocsi, benne egy kedves játék babával. Petikét is nagyon érdekelte a babakocsi, izgatottan várta, vajon ő is játszhat-e majd vele." Nyilván, egy rendes családban már csak így megy ez. A kisebb testvér izgatottan vár.

De az életidegenség még fokozható. Amikor Peti járni tanul, Annácska természetesen nem fellöki, hanem nagyon konstruktívan áll a dologhoz. Ebből a jelenségből aztán ilyen modnatok születnek: "Anna és Peti összeölelkezve is sokat totyogtak a lakásban. Ennek legtöbbször nagy esés és vidám mulatozás lett a vége." Csak az én fiam üvölt sírva, amikor pofára esik?

A fenti könyvet (Kistestvér érkezik) csak azért nem aprítottam fel tüzelőnek, mert éppen ez a kötet tartalmazza a két kedvenc mesémet. Igen, ilyen is van, az én kedvencem. Ráadásul kettő. A balatonos meg az állakertes. Ezeket bármikor bárkinek felolvasom. Még a rajzok is tetszenek!

A legkiborítóbb rész amúgy egyértelműen a Gergőkönyvben található. Cseréljünk! a címe. Ebben egy napig anya Gergőke bőrébe bújik, Gergőke pedig apáéba. És ebben a fejezetben tényleg van egy ilyen rész: "És hozd a kispárnádat is! - mondta Gergő, és Anya kezébe nyomta saját kispárnáját. Hozom, Apa! - mondta Anya viccesen." Hát igen, ennyire vicces ez az Anya!!! Szerencsére Tóbi ezt a részt annyira nem favorizálta sosem, az autósat annál inkább. Ez utóbbit én is amúgy, mondhatom akár, hogy megszerettem!

Nem tudom, hogy a Süss fel, Nap! című kötet hanyadik volt a sorban. Minden esetre ezen érződik leginkább, hogy már csak a honorárium lebegett az írónő szeme előtt. A sztorik végtelenül laposak, egyetlen kedvencet sem sikerült benne találni. Hasonló pénzkidobás volt még az Irány az óvoda! című könyv, fájdalmas üresjárat az egész.

De tudjátok, hadd írjak így a végén valami pozitívat is. Az Annakönyvet csak azért vettem meg, mert Tóbi éppen ezt, ezt a rózsaszínűt forgatta rongyosra a bölcsiben. S nem csalt a gyermek szimata. Ebben a kötetben van az a farsangos rész, amelyet alapul véve elkészült Tóbi mindenki elismerését besöprő szőlőjelmeze. Szóval köszönjük, már csak ezért is megérte!

Flórika még nem fedezte fel magának ezt a sorozatot, Tóbit pedig a harmadik születésnapja után eltiltottam tőle. Tudom, tudom, írjak jobbat. Azon vagyok, higgyetek nekem! Csak győzzétek kivárni!