Ne röhögtess!

Mi is volt azzal a múltkori apokalipszissel? Na ne röhögtessetek már! A héten egészen új dimenziókba jutottam el. Főleg ma.

A lavina hétfő reggel indult el. Vállalok helyettesítést? Vállaltam. Szerdán volt az első olyan napom Tagesmutterként, amikor reggeltől délutánig itt volt nálam négy gyerek. Ebben benne volt a déli ebédeltetés meg a délutáni altatás is. Négy gyerekkel. És aki most arra tippelt, hogy a négy gyerek egy szobában egy időpontban aludt el...majd egyszerre ébredtek fel másfél óra múlva...annak így legyen ötöse a lottón! És ez csütörtökön is így volt! Nekem ez science-fiction kategória, de igaz!

A péntek vagyis ma viszont...szóval a helyettesítés miatt ma este fél hatig dolgoztam délután három óra helyett. Közben a fiaim bekaptak valami vírust, tehát felváltva hányták össze a lakás különböző felületeit. Szóval én hol azt takarítottam, hol meg helyettesítő munka címén szórakoztattam egy kétéves kislányt, aki be sincs hozzám szoktatva. Például ujjfestékkel és szappanbuborék fújással. Fogalmam sincs, honnan vettem mindehhez az energiát, tekintve, hogy múlt éjjel fél óránként ébredtem tartani a tálat.

Se nagyon humorosan, se nagyon tartalmasan nem vagyok most képes leírni ezt a hetet. Lényeg, hogy mindenki életben van péntek estére. Csodával határos módon, de életben. Én is. Félig-meddig.

És valamit jól csinálhattam, mert az anyuka, akinek a lányát helyettes Tagesmutterként láttam el a héten, tegnap azonnali hatállyal felmondta a szerződését az eddigi Tagesmutternél és hétfőtől egy éven keresztül hozzám fognak járni. Ergo: az apokalipszis állandósul. Sima hétköznappá szelídül a négy gyerekes üzemmód.

Az egyetlen vigaszom, hogy az egyéves kislány beszoktatása mostanra kiváló eredménnyel lezárult, nagyon szeret nálam lenni, jókat eszik, ez utóbbit részben önállóan műveli! Ja, és ágyban alszik a többiekkel egy szobában és egy időben, már nem kell hordoznom altatáskor! Szóval mission completed. Next?

Puszika!

Kötődés

Nagyon készültem anno tíz éve az első gyerekem érkezésére. Mindent tökéletesen akartam csinálni. Természetesen a kötődő nevelésről szóló szakirodalmat is buzgón tanulmányoztam, a jekána indiánokat etalonnak tekintő alapművet többször is átnyálaztam. A könyv végén ajánlott hordozókendő boltba is elmentem, megvettem a létező legdrágább szerkót, a helyes használatát külön tanfolyamon sajátítottam el...aztán megszületett Tóbiás és...hát izé...legyen elég annyi, hogy nem lett hordozott gyerek. Sőt, a testvére sem. Miért, miért nem, arra most nem térnék ki. Történelmileg így alakult.

Eltelt tíz év és én Tagesmutterként belevágtam a negyedik pótgyerekem beszoktatásába. Nagyon kicsi (11 hónapos), nagyon bújós, nagyon anyás. Az már az első napon kiderült, hogy a többi gyereknél alkalmazott "beteszem az ágyba, leengedem a redőnyt és kimegyek a szobából" altató módszer nem fog működni. Apuka javasolta, használjam a hordozóját. Neki bevált. Nagyon fáztam az egésztől. Rengeteget bénáztam. De aztán...elsőre sikerült. A gyerek hozzám bújt, átölelt és nagyjából két perc után aludt is. És azóta már jópárszor. És tökéletesen elláttam a két nagyobb gyereket (21 hónapos és 2,5 éves), amíg a kicsi rajtam aludt. Hát valami ilyesmi érzés lehet háromgyerekes anyának lenni (bár ezek a gyerekek csak nagyon nagyon neccesen lehetnének testvérek)....de nem, nem jött meg a kedvem a harmadik gyerekhez...imádok velük lenni, de azt is imádom, amikor haza viszik az egész bandát délután. Éjjel pedig nem én kelek egyikhez sem (úgy tudom, még ébred mindegyik).

Ja, további fontos tény: sem a tíz perces, sem a fél órás, de még a három órás elválásnál sem sírt a kicsilány eddig egyszer sem.

Izé. Gyerekek. Kezdem azt hinni, hogy varázserőm van. Vagy valami bődületes nagy mázlim. Vagy csak szimplán erre születtem.

Tehát a te életed csupa játék és mese?

Majdnem. A héten mondjuk nevezett kislány életét mentette meg az a tény, hogy figyeltem a tavalyi elsősegély tanfolyamon és szakszerűen meg tudtam szabadítani egy félrenyelt mandarindarabtól. Nagyon izzasztó volt egy ilyen szörnyű helyzetet átélni. Egyben nagyon megnyugtató is. Hihetetlen volt önmagam számára is, mennyire nem estem pánikba. Mintha átkapcsoltam volna autopilot üzemmódba. Szinte testen kívüli élmény!

Szóval akkor rendben lezárult a beszoktatás?

Koránt sem. Most úgy kb. a felénél tartunk. De eddig minden várakozást felülmúlóan jól alakult!

Valami tanulság így a végére?

Soha többet nem csinálok hosszúra nyújtott beszoktatást, teljesen felesleges, sőt kontraproduktív. A negyedik napon simán meg lehet ejteni az első elválást. Már csak azért is, mert addigra a világ legkedvesebb embere is halálra idegesít a jelenlétével. Nem véletlenül nem mentem bölcsődébe dolgozni. Az én házam, az én szabályaim! Ja, és vadszamár üzemmóóóóóóód!

Puszika mindenkinek!

Szerintem kötődünk.