Sokat is, meg bodogat!

Ünnepeket, úgy értem! Most már jobbára csak új évet! Az idei év legkedvesebb szelfijével búcsúzom az óévtől és az olvasóimtól:

Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok!

Nooooooormális???

Persze ezt a szót amolyan Besenyő Pista bácsisan kiejtve...na, de mi történt?

Megyek be ma délután az oviba. Sietnünk kell, fél óra múlva érkezik a bébiszitter, ez lesz az első próbaalkalom, nem lehet, hogy ne találjon otthon bennünket. Nagy lendülettel kanyarodok be Tóbiék csoportszobájába. Nagyobbik fiam éppen Carlos barátjával csigafuttatózik, úgy kb. rám se hederít. Már éppen kezdeném sürgetni, amikor a szemem sarkából meglátok valamit az óvónéni asztalán. Gyanút fogok, közelebb lépek. Innentől kezdve (kívülről figyelve) úgy viselkedhettem, mint egy elmeháborodott. Magyarul motyogtam magam elé, hogy "De szépek! De szépek!" és közben potyogtak a könnyeim. Ezt láttam:

 

Fogalmam sincs, miért hat rám ilyen elementáris erővel ez a kép. Most is alig bírok írni. Annyi bizonyos, hogy nagyon megbántam a reggeli "ma kifestem magam, hogy igényes anyunak tűnjek!" lózungot. Dehát a panda köztudottan védett állat, így az óvónéni is igen elnéző volt velem...elképzelhető, hogy nem én vagyok az egyetlen anyuka a praxisában, aki elsírta magát a gyerekei fotója láttán????

Pedig még csak ezután mutatta ezt:

 

Istenem, hol volt már ekkor a kezdeti sietség? Csak ámultam és bámultam, pusziltam és sóhajtoztam! Kézenfogva mentünk át Flórika csoportjába. Nevezett kisebbik gyermekem éppen egy széken ücsörgött, az egyik óvónéni jeget tartott a nyakához, a másik az arcát simogatta. Nem, nem ennyire kéjenc szegénykém, csak elesett és éppen vérzett az orra. A meghatottság iszonyatos dühbe csapott át, kényetlen voltam kimenni a folyosóra és magyarul kikáromkodni magamat (miért nem tudnak vigyázni rá????). 

Két perc múlva viszonylag lenyugodva vettem át a fiamat és a fotóját, vagyis ezt:

Imádnivaló gyönyörűségeimmel szélsebesen röpültünk haza, útközben a Francia csók filmzenei CD-t (egészen pontosan az 5-ös számot) bömböltettük a kocsiban és nagyon, de nagyon boldogok voltunk!

Emlékszel?

Emlékszel még, mit csináltál vagy éppen mi történt veled 1998. december 1-jén? Én pontosan tudom. Írásos bizonyítékom van róla! Napi rendszerességgel vezettem akkoriban a naplómat ugyanis. Kézírással, gyöngybetűkkel! Akkor most idéznék belőle:

1998. december 1. kedd

A meteorológiai tél első napján a MÁV grátisz 50 perces várakozást biztosított nekünk az állomáson, a metsző hidegben. Hála Istennek a Varga lányokkal jól elszórakoztam. A suliban németen a lebetegedett Julcsi helyére ültem, így ma én villogtam Vörösnénél. A felemelő óra után lementünk állatokat lesni, majd irány az MSZP-székház Zolival. Egy öreglány fogadott bennünket, eléggé szépen megterített asztalokkal. Kiderült, nem bennünket vártak, csak az esti szocikarácsonyra készülődtek. Ja! Tartott nekünk egy előadást a BIT-ről, amit jó lenne, ha megalakítanánk Gödöllőn. Mondhatom, az ajánlat szinte visszautasíthatatlan! Utána visszamentünk, Zoli a kollégiumba, én Ágival ebédelni. Utána bővítettem egy kicsit a zoológiai tudásomat, végül hazavonatoztam. Itthon a szokásos semittevést folytattam, végül nagy nehezen túltettem magam a csontokon. A változatosság kedvéért este felhívott Gábor. Anyucitól kérdezett valami angolt. Persze!

Snitt. Eltelt 17 év.

 

2015. december 1. kedd

Gyors reggeli készülődés után elvittem a fiúkat oviba. Hazaérkeztemkor megállapítottam, hogy a lakásra ugyan csak ráférne egy alapos takarítás, én mégis a hivatalos ügyek/ levelezések menüpontot görgettem. Ott is volt teendő bőven. Úgyis mint: a múlt havi kiadásaim összesítése és Jannak küldése, millió s egy e-mail megírása, a programjaink szervezése, a legutóbbi szülői értekezlet tartalmának jegyzőkönyvbe foglalása, szülinapi képeslapok megírása és így tovább a végtelenségig. Blogot írni sajnos már nem is maradt időm. Így is egykor láttam neki az ebédfőzésnek és az azt követő táplálkozásnak, majd egy bal kanyarral újra irány az ovi! Itthon kiderült, hogy Tóbi kis barátja délutánonként már iskolaelőkészítő feladatokat old meg, szóval mi sem tehettünk másként. Flórikának is előbányásztam az Okos hároméves c. klasszikust, aztán hadd szóljon, sercegtek a ceruzahegyek rendesen! Az okosítás egészen fél ötig tartott, amikor is szélsebesen eltéptünk focira. Amíg Tóbi kíméletlenül rúgta a bőrt, Flórika révén felfedezhettem, milyen érzés egy tök sötét műfüves pályán csámborogni. Otthon Janra testáltam a vacsoráztatást, én pedig átadtam magam a sportolás örömeinek. Lazításképpen megnéztem néhány szuper bangkoki piacos képet Zoli jóvoltából, aki időközben felcsapott világutazónak és azóta már rég Sidney-ben csapatja (de lehet, hogy továbbállt Wellingtonba esetleg beállt pápua harcosnak, ki tudja). Fürdés, olvasás, alvás!


                                                                              ***




Nem kérem meg kedves olvasóimat, hogy fedezzék fel a 10 különbséget a két nap között, ahogy azt sem, hogy találják meg a folytonosságot. Annyi bizonyos, hogy gyakrabban kéne dokumentálnom a napi eseményeket! Milyen jó lenne olvasni......mondjuk, úgy 17 év múlva!