Tagesmutter 4

Idöutazásra hívlak benneteket! Játsszuk azt, hogy 2018. november 29-e van! Augusztus vége óta, tehát kb. három hónapja keresek munkát. Eddigre már túl vagyok egy nyolchetes pályaorientációs tanfolyamon, nekem az jött ki, hogy emberekkel, de még inkább gyerekekkel kéne foglalkoznom. Eddigre találtam is egy hirdetést, hogy Tagesmuttereket képeznek 2019 januárjától. A jelentkezési határidö 2018. november 30. Nekem annak rendje s módja szerint a pályázatom szépen megírva, táskába bekészítve, másnap viszem be személyesen az irodába. Mint aki dolgát jól végezte, ülök szépen itthon. Döntés meghozva, jövö biztosítva. Amikoris csörög a telefon. Hív egy fejvadász cég. Látták az egyik álláskeresö oldalon a pályázatomat és rájöttek: ÉN kellek nekik! Éppen én. A magyar anyanyelvü, németül és angolul tudó, agrármárnöki végzettségü illetö. Távmunkában is végezhetö meló, azonnali kezdés, annyi pénzt fizetnek, amennyit kérek, érezhetöen nagyon kétségbeesetten keresnek valakit. A munka lényege egy farming app bevezetése mezögazdászok számára. Informatikai tudás nem szükséges (de azért ajánlott). Ülök, töröm a fejem. Nagyon kecsegtetö az ajánlat. Föleg a pénz. Meg, hogy valamire mégiscsak jó a diplomám, még ebben az országban is. Még úgy is, hogy évek óta itthon ülök a gyerekeimmel a szönyegen, tologatom az autókat és építem a duplót rendületlenül. Nagy a dilemma. Vágjak bele valami teljesen újba, tanuljak, vállalkozzak, szenvedjek VAGY üljek bele a készbe meg a kényelmesbe. A coach-om szerint nagyon alkalmas lennék a gyerekekkel végzett munkára...az az én igazi utam...mi legyen? Este aztán beszélgetek valakivel. Valakivel, aki nem csak, hogy jól ismer, de mindig kendözetlenül meg is mondja, amit gondol, és nem feltétlenül azt, amit hallani szeretnék (ezért szeretem). Amikor elöállok neki a farbával, csak ennyit mond: ez nem neked való (ezt késöbb letagadja, hogy ezt mondta volna, pedig tényleg ezt mondta, de komolyan, igazán). Dilemma eldölt. Van nekem egy barátnöm viszont, aki szintén éppen munkát keres, évfolyamtársam volt az egyetemen, lényegesen közelebb lakik a céghez, mint én, angolból, németböl, informatikából egyaránt penge...és igen, érdekli az állás. Beajánlom a fejvadásznak, órákon belül megköttetik az üzlet közöttük. November 30-án délután könnyü szívvel adom be a pályázatomat a Tagesmutter-képzésre. Ahová felvesznek. A többi pedig már történelem:-) Most pedig ugorjunk vissza a jelenbe! Eltelt négy év! Pontosan ma négy éve, 2019. október 14-én volt az elsö munkanapom Tagesmutterként (erröl itt olvashattok bövebben - számomra valami elképesztö látni, hogy mennyit változtam az elmúlt négy évben én, a hozzáállásom, a munkamódszerem..no meg a saját gyerekeim:-)). Jöjjön most egy kis összegzés villáminterjú formájában, magamról, magamtól, magamnak (meg persze nektek): Megbántad, hogy nem az irodai munkát választottad 2018-ban? Soha, egy pillanatra sem. Azzal a bizonyos barátnövel a mai napig kapcsolatban vagyok, és pontosan tudom, hogy tényleg mennyire nem nekem való lett volna az a meló (neki viszont nagyon testhezálló, a mai napig ott dolgozik). Szóval egyetlen döntéssel két embert is boldoggá tettem. Mit szeretsz a legjobban a munkádban? Azt, hogy vasárnap délután/este nem fog el az a gyomorszorító érzés, hogy jaj, holnap meló...éppen ellenkezöleg! Hiányoznak a kicsik és örülök, hogy találkozhatunk! A kéthetes nyári nyaralásomon többször álmodtam is velük...ez már munkamánia:-) Mi a legjobb élményed Tagesmutterként? Éppen tegnap történt...egy apuka kért tölem egy szakmai tanácsot..és tudtam neki javasolni valamit, amivel láthatóan elégedett volt! Nem hiába képzem magam folyamatosan ezek szerint. Meddig akarsz még Tagesmutterként dolgozni? Amíg bírom fizikailag és lelkileg az iramot...ileltve amíg fenn tudom tartani a jelenlegi lelkesedésemet és a munkám színvonalát..remélem, hogy a következö tíz évben biztosan. Aztán meglátjuk, hogyan tovább. Mit üzensz önmagadnak a következö négy évre? Szerezz meg egy olyan szakmai tudást, amivel fel tudod építeni a Tagesmutter karriered utáni idöszakot!

A következö négy évre elöre!

Én akartam jobban

Na, ez sem az én ötletem. Ez a cím. Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázótól származik. Egy interjúban olvastam, hogy közepes úszónak indult, rossz volt a vízfekvése, gyenge volt a labdaérzéke, ráadásul állandóan fel kellett szúrni a fülét gyulladás miatt...minden, de tényleg minden az ellen szólt, hogy vízilabdázó legyen, akár csak amatör szinten is...de ö akarta jobban. S, hogyan jutott ez most eszembe? Vízilabdázói babérokra törtem netán? Áh dehogy! Csak futottam. Futottam, mint már oly sokszor máskor (volt már erröl bejegyzés). Annyi a különbség most, hogy ránézésre egyáltalán nem vagyok az a sportos alkat. Se a mérleg se a tükör nem azt mutatja, hogy nekem futkorásznom kell. Pláne nem futóversenyen indulnom. 2020-ban bezzeg! Akkor milyen jó kondiban meg súlyban voltam! Akár a tíz kilométeres távra is nevezhettem volna. A hangsúly azon van, hogy volna. Ha meg tartották VOLNA a bürstadti futóversenyt. Ha nem lett VOLNA világjárvány. Hát, így jártam. A 2023-as októberi városi futóversenyt júliusban hirdették meg, éppen nyaraltunk Horvátországban. Futottam a tengerparton pár próbakört, egészen biztató eredménnyel (nem köptem ki a tüdömet, maradjunk annyiban). Augusztus elsejétöl lehetett nevezni, én is megtettem tétjeimet, azért óvatos duhaj módjára, az 5 km-es távra neveztem be. Szeptember elsején, az anyósom háza mögötti kis dombokon futottam neki (szó szerint:-) a magam által összeeszkábált edzésprogramnak. Jól ismerem magamat, akár 30-40 perc is kell a bemelegítéshez. Ez nagyrészt gyorsgyaloglás, valamennyi futással vegyítve. Amikor aztán a testem olyan igazán lazává és ruganyossá válik, na akkor jöhet a futás. Csak olyan reumás csiga módjára, nem sietünk sehova. Elsö a kitartás, a sebesség másodlagos (vagy teljesen felejthetö). Íly módon építettem fel a kondimat, türelmesen, élvezettel, lépésröl lépésre egy hónapon át. Egyre nagyobb lett a futás aránya a gyaloglás kárára. És akkor felragyogott az október elsejei csodaszép (konkrétan nyári meleg) nap. Biciklivel hajtottam be a verseny helyszínére, átvettem a rajtszámomat (kár volt izgulni, adtak bizosítótüt a felcsatoláshoz), biciklit letesz, Terike jobbra el. Van Bürstadt központjában egy roppant praktikus kis park, ott terveztem elvégezni a bemelegítéshoez szükséges gyaloglást. Tudtam, hogy mire odaállok a rajthoz 11:30-kor, már futásra kész állapotban kell lennem. Ez nagyrészt sikerült is, az a pár perces ácsorgás a rajtvonalnál kicsit belerondított a kondimba ugyan, dehát nem vagyok én Kipchoge (bár úgy hallom, nemrég már az ö rekordját is megdöntötték). Egyébként itt hadd térjek ki arra, milyen kép él az emberek fejében azokról, akik futóversenyeken idnulnak. Segítek: nem az én képem. A többszáz futó, aki körülöttem állt a rajtvonal mögött...szóval finoman szólva egyikük sem rendelkezett az én BMI-mel, még csak megközelítöleg sem. Picit kilógtam a tömegböl...bár azért ezt már megszoktam hosszú (43 év!) életem során. De a legjobb az volt, amikor olyan ismerösökbe botlottam, akik nem tudták, hogy a futás a hobbim. "Te itt?" "Úristen!!!!" Volt, akit úgy kellett felmosni a padlóról. Nagyon jókat röhögtem magamban. 2023 van helló! Az egész világ attól harsog, hogy DIVERSITY ON! Igen, ez a futóversenyekre is igaz, csak szólok. Age/weight/gender is only a number. Ezt jegyezzétek meg! Aztán csak elsült a rajtpisztoly. Az indulás az mindig valami fenomenális érzés, most sem volt ez másként. Izzadtam, szenvedtem a tüzö naptól és a közel harminc foktól rettenesen...de sikerült! Megcsináltam! Amikor ráfordultam a célegyenesre, akkor két dolog történt egyszerre. Egyrészt végre felfedeztem a családomat az ünneplö tömegben (le is mancsoltunk gyorsan), másrészt felcsendült a fülemben Vangelis Chariots of fire címü száma, ami sokaknak a Hosszútávfutó magányossága címü filmböl lehet ismerös...tökéletesen passzolt a pillanathoz! Nyilván nem véletlenül volt a playlistem oszlopos tagja...csak úgy, mint Komár Laci Táncoló fekete lakkcipök címü örökbecsüje, amiböl ez a kedvenc részem, hogy "Megállni arra most nincs idö, visznek ök, ha bennem nincs erö" .... hát nem éppen fekete és nem lakk, de azért vittek elöre szépen:

Ez itt a célbaérés utáni elsö fotóm, a vörös fej tökéletesen visszaadja a höérzékelésemet az októberi nyárban:

Itt pedig már a finisher pólóban virítok, büszkeségem magamra leírhatatlan:

Ja, és mondta a tesóm (maratonfutó civilben), hogy egyek-igyak rendesen a verseny után...hát nem kellett sokat noszogatni:

Ja, és, hogy mi volt a célom? Mármint a táv teljesítésén kívül? Valami miatt kitüztem magamnak, hogy 50 percen belül célba érek...hát, kicentiztem!

S, hogy mi a következö cél? Jövö októberben legalább ilyen jó kondiban legyek...esetleg fejlödjek annyit, hogy duplázzam a távot...de úgy is a rendszeres futás a lényeg! Mert megérdemlem!!!