Én akartam jobban

Na, ez sem az én ötletem. Ez a cím. Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázótól származik. Egy interjúban olvastam, hogy közepes úszónak indult, rossz volt a vízfekvése, gyenge volt a labdaérzéke, ráadásul állandóan fel kellett szúrni a fülét gyulladás miatt...minden, de tényleg minden az ellen szólt, hogy vízilabdázó legyen, akár csak amatör szinten is...de ö akarta jobban. S, hogyan jutott ez most eszembe? Vízilabdázói babérokra törtem netán? Áh dehogy! Csak futottam. Futottam, mint már oly sokszor máskor (volt már erröl bejegyzés). Annyi a különbség most, hogy ránézésre egyáltalán nem vagyok az a sportos alkat. Se a mérleg se a tükör nem azt mutatja, hogy nekem futkorásznom kell. Pláne nem futóversenyen indulnom. 2020-ban bezzeg! Akkor milyen jó kondiban meg súlyban voltam! Akár a tíz kilométeres távra is nevezhettem volna. A hangsúly azon van, hogy volna. Ha meg tartották VOLNA a bürstadti futóversenyt. Ha nem lett VOLNA világjárvány. Hát, így jártam. A 2023-as októberi városi futóversenyt júliusban hirdették meg, éppen nyaraltunk Horvátországban. Futottam a tengerparton pár próbakört, egészen biztató eredménnyel (nem köptem ki a tüdömet, maradjunk annyiban). Augusztus elsejétöl lehetett nevezni, én is megtettem tétjeimet, azért óvatos duhaj módjára, az 5 km-es távra neveztem be. Szeptember elsején, az anyósom háza mögötti kis dombokon futottam neki (szó szerint:-) a magam által összeeszkábált edzésprogramnak. Jól ismerem magamat, akár 30-40 perc is kell a bemelegítéshez. Ez nagyrészt gyorsgyaloglás, valamennyi futással vegyítve. Amikor aztán a testem olyan igazán lazává és ruganyossá válik, na akkor jöhet a futás. Csak olyan reumás csiga módjára, nem sietünk sehova. Elsö a kitartás, a sebesség másodlagos (vagy teljesen felejthetö). Íly módon építettem fel a kondimat, türelmesen, élvezettel, lépésröl lépésre egy hónapon át. Egyre nagyobb lett a futás aránya a gyaloglás kárára. És akkor felragyogott az október elsejei csodaszép (konkrétan nyári meleg) nap. Biciklivel hajtottam be a verseny helyszínére, átvettem a rajtszámomat (kár volt izgulni, adtak bizosítótüt a felcsatoláshoz), biciklit letesz, Terike jobbra el. Van Bürstadt központjában egy roppant praktikus kis park, ott terveztem elvégezni a bemelegítéshoez szükséges gyaloglást. Tudtam, hogy mire odaállok a rajthoz 11:30-kor, már futásra kész állapotban kell lennem. Ez nagyrészt sikerült is, az a pár perces ácsorgás a rajtvonalnál kicsit belerondított a kondimba ugyan, dehát nem vagyok én Kipchoge (bár úgy hallom, nemrég már az ö rekordját is megdöntötték). Egyébként itt hadd térjek ki arra, milyen kép él az emberek fejében azokról, akik futóversenyeken idnulnak. Segítek: nem az én képem. A többszáz futó, aki körülöttem állt a rajtvonal mögött...szóval finoman szólva egyikük sem rendelkezett az én BMI-mel, még csak megközelítöleg sem. Picit kilógtam a tömegböl...bár azért ezt már megszoktam hosszú (43 év!) életem során. De a legjobb az volt, amikor olyan ismerösökbe botlottam, akik nem tudták, hogy a futás a hobbim. "Te itt?" "Úristen!!!!" Volt, akit úgy kellett felmosni a padlóról. Nagyon jókat röhögtem magamban. 2023 van helló! Az egész világ attól harsog, hogy DIVERSITY ON! Igen, ez a futóversenyekre is igaz, csak szólok. Age/weight/gender is only a number. Ezt jegyezzétek meg! Aztán csak elsült a rajtpisztoly. Az indulás az mindig valami fenomenális érzés, most sem volt ez másként. Izzadtam, szenvedtem a tüzö naptól és a közel harminc foktól rettenesen...de sikerült! Megcsináltam! Amikor ráfordultam a célegyenesre, akkor két dolog történt egyszerre. Egyrészt végre felfedeztem a családomat az ünneplö tömegben (le is mancsoltunk gyorsan), másrészt felcsendült a fülemben Vangelis Chariots of fire címü száma, ami sokaknak a Hosszútávfutó magányossága címü filmböl lehet ismerös...tökéletesen passzolt a pillanathoz! Nyilván nem véletlenül volt a playlistem oszlopos tagja...csak úgy, mint Komár Laci Táncoló fekete lakkcipök címü örökbecsüje, amiböl ez a kedvenc részem, hogy "Megállni arra most nincs idö, visznek ök, ha bennem nincs erö" .... hát nem éppen fekete és nem lakk, de azért vittek elöre szépen:

Ez itt a célbaérés utáni elsö fotóm, a vörös fej tökéletesen visszaadja a höérzékelésemet az októberi nyárban:

Itt pedig már a finisher pólóban virítok, büszkeségem magamra leírhatatlan:

Ja, és mondta a tesóm (maratonfutó civilben), hogy egyek-igyak rendesen a verseny után...hát nem kellett sokat noszogatni:

Ja, és, hogy mi volt a célom? Mármint a táv teljesítésén kívül? Valami miatt kitüztem magamnak, hogy 50 percen belül célba érek...hát, kicentiztem!

S, hogy mi a következö cél? Jövö októberben legalább ilyen jó kondiban legyek...esetleg fejlödjek annyit, hogy duplázzam a távot...de úgy is a rendszeres futás a lényeg! Mert megérdemlem!!!