Flórián háromszor

Flórikáról napi rendszerességgel tudnék írni, olyan aranyos kis dolgai vannak. Kiválasztottam most a három legjobbat, ezeket a sztorikat mindenképp szeretném megőrizni az utókornak:

1. Szótagolás

Nem tudom, otthon hogy megy a nyelvtantanítás a gyerekeknek. Itthon úgy megy, hogy az elején rengeteget szótagolnak, aláhúzzák a szótagokat, tapsolnak hozzá, stb. Én anno Tóbinál azt hittem, már nem érhetnek meglepetések a német nyelvvel kapcsolatban. Aztán kiderült, hogy nagyon is. Például az autó az nem három szótag, csak kettő. Az AU ugyanis csupán egy szótag. Hogy miért, miért nem, azt nem firtattam. Próbáltam (magam előtt is) úgy tenni, mintha én ezt már réges-rég tudtam volna.
Flóriék ugyanabból a könyvből tanulják a nyelvtant mint a tesóék. Én már rutinosan vettem kézbe, magyaráztam is Flórikának nagy fölényesen, hogy tudom én ám, hogy a Maus az egy szótag és nem kettő! Majd hozzátettem roppant tudálékosan: a magyar nyelvben ez bizony két szótag lenne! Mire ő:

- Anya! Hát persze, hogy két szótag! Hiszen: E-GÉR!!!

Hát merek én még ebben a családban fölényeskedni? Megszólalni?

MY OWN PRIVATE NINJA

2. Olvasás

Nem szoktam világgá kürtölni, hogy mekkora egy zseni a fiam. Főleg az tanítóbácsija előtt titkolom. De azért borzasztóan érdekel, már feltűnt-e neki a fiam olvasástudománya például! Így kérdezősködök:

- Flórika, a tanítóbácsi tudja már, hogy te tudsz olvasni?
- Igen, tudja.
- És akkor szokta is kérni az egész osztály füle hallatára, hogy olvass fel valamit? (izgulok!!!)
- Jaj, anya, hogy jut ilyen eszedbe? Dehogyis! Csak néha odajön titokban, és halkan megkérdezi: na Florian, mi a feladat, el tudod olvasni?

Mindezt suttogja a végén...annyira cukifalat!!!!! Egyszerűen zsugabubus!!!!

3. Csokitelefon

Flórikának van ám okostelefonja. A nagymamájától kapta. Belga csokiból van! Nem számít, így is imádja nyomkodni a fiam. Megenni eszébe se jut! Amúgy tökre élethű, méretre, színre, formára tökéletesen megegyezik az enyémmel. Még gombok is vannak rajta, képzeljétek! Az egyik gombra az van írva, hogy GAMES. Flórika nézi, nézi meredeten, betűzi, majd így szól:

GAMES...GAMES...GAMES-PARTENKIRCHEN!!!

Tagesmutter Vol. 5

Na, megvolt tegnap a találkozóm az ötödik családdal is! Ők egyébként úgy találtak rám, hogy az egyik iskolatársam ajánlott nekik (egészen pontosan azt mondta nekik az illető, hogy ha valaha Tagesmutterhez kellene adnia a gyerekét, hozzám adná be! ez milyen jó már??? na erre mondják a tengerentúlon, hogy networking is not working!!!). Reggel két órán keresztül takarítottam őrülten az alsó szintet, hogy frissen, tisztán, illatosan hasson rájuk a környezet, amint belépnek! Még gyertyát is gyújtottam, de komolyan, tényleg! Meg forró mentatea is gőzölgött asztalon, azt a mindenit neki! Piros szívecskék a teás csészéken...Úristen!!!

Persze a két éves, hatalmas szemű kislány első kérdése az volt, hogy hol vannak a játékok? Szerencsére már abból is van bőven, az anyuka szerint talán túl sok is. Kicsi lány szépen eljátszott, mi meg beszélgettünk. Hamar megvolt az összhang, anyuka a harmadik percben letegezett, ezzel minden eddigi rekordot megdöntött. De már meg sem lepődtem. A könyvek szeretete és a friss levegő imádata közös vonásunk, úgy érzékeltem.

Szeretem amúgy sokkolni az embereket, mondtam már? Kifejezett élvezettel szoktam ecsetelni, hogy én a környékünkön öt azaz öt darab gyerekkönyvtárnak is a tagja vagyok...ez nálam már nem hobbi, mánia. Fanatizmus. Ja, egyébként ezt a működési koncepciómba (aka diplomadolgozat) is beleírtam. Valahogy így: küldetésemnek tekintem, hogy tájékoztassam a szülőket az olvasás fontosságáról. Ezt aztán a tanárom pirossal jól aláhúzta. Szerinte a küldetés szó elijeszti a szülőket...hát, így jártak.

Küldetéstudatom vaaaaaaan!!!

Nyakamon a csacsika család!!!!!!!!!!!!!

Na, szóval család. A kislány heti három napot fog jönni, decemberben kezdjük a beszoktatást. Ez elvileg (de tényleg csak elvileg) azt jelenti, hogy a hét másik két napján fogadhatok még egy gyereket...de nem fogok. Nem őrültem meg. Kiteszem a megtelt táblát. A legközelebbi helyet 2020 augusztusától fogom meghirdetni.

Hát így. Ilyen jól fut a szekér. Csak le ne essek róla! Kapaszkodok erősen!

Tagesmutter Vol. 4

Na, túl vagyok két újabb családlátogatáson (hú, ez milyen komolyan hangzik!), gondoltam, megosztom veletek!

Pénteken az ikrekhez voltam hivatalos. Ja, róluk csak annyit, hogy a szülők nagyon nincsenek megelégedve az óvodával, így komolyan felmerült az ötlet, hogy egész nap hozzám járjanak. Ennek rengeteg akadálya van sajnos. Kezdjük ott, hogy Németországban (legalábbis mifelénk) van elég óvodai hely, így nem jár utánuk olyan komoly állami támogatás, mint a három év alatti gyerekek után. Ez már elég komoly érv a deal ellen. Ennél sokkal fontosabb, hogy nem tudnék velük rendesen foglalkozni, a sok kis pelusos-gagyarászó mellett. Szóval végül mindenki rosszul járna. Tehát hagyjuk is. De azért megtisztelő, hogy gondoltak rám!
Ovi után hozzám fognak járni azonban heti egy-két napot, tehát itt volt az ideje, hogy megismerjem, milyen körülmények között is élnek ők! Kezdjük ott, hogy a kert az valami bitang nagy, őrülten gyerekbarát, a fiaim azonnal belakták a csúszdát, a várat, a trambulint..persze csak, amikor nem éppen a kutyát hergelték:-) Anyuka közben végigvezetett a házon. Megint azt éreztem, amit már a török családnál is: minden olyan üres, olyan letisztult, és fájdalmasan kevés a könyv. Lehet, hogy az én otthonom túlzsúfolt igazából (főleg könyvekkel:-)))??? Na mindegy, ízlések és pofonok. Amúgy jól megvagyunk, a gyerekek kezdenek megbarátkozni velem, bár még messze nem fogadtak a bizalmukba. Viszont már tartottunk festő délutánt, vízfestékkel és ujjfestékkel...szóval megvan bennünk a best friends forever potenciál!!!

Ma meg annak a 16 hónapos kisfiúnak az otthonában jártam, aki október 14-től jár majd hozzám. Nagyon nehéz elvonatkoztatnom attól a ténytől, hogy egy az egyben úgy néz ki, mint Tóbi fiam ilyen idősen. Szöszi, majdnem fehér lobonc, hatalmas, csodálkozó szemek....igen, jól gondoljátok, ez ilyen szerelem volt első látásra. Legalábbis részemről. Az ő részéről még nem vagyok teljesen biztos. Első emeleti lakásban laknak, két macskusszal osztják meg a kb. 75 négyzetmétert. Az apuka olasz, de igazából már csak a nevében él a nemzet...a nyelvet nem beszéli. Pedig az apja még Olaszországban született, viszont anno otthon csak németül beszéltek. Engem az ilyen történetek mindig borzasztóan elszomorítanak. Máskülönben viszont megcsókolom a férjem lába nyomát is, hogy vette a fáradságot és megtanult magyarul. Anélkül igen döcögősen menne itthon a kétnyelvű nevelés. Az otthon barátságos és kellemes, ahogy az emberek is, akik fogadnak. Az én ízlésemnek megint csak túlságosan letisztult és igen, itt is hiánycikk a könyv...de nem baj, hiszen ez csak még több teret biztosít a missziós tevékenységemnek. Mondtam, már hogy minden rám bízott gyerekből könyvmániást fogok nevelni???

Ami mindkét otthonban nagyon tetszett, hogy nem volt egymillió elmebeteg játék. Mivel nálam sem lesz. Minek is lenne? Ahol már van egy életnagyságú vadszamár, ugye...Istenem, bárcsak már ott tartanánk!

A héten csütörtökön lesz még egy kihívás, eljön hozzám ismerkedni egy család a kétéves kicsilányukkal, januártól keresnek neki heti húsz órás gondozást. Még egy család??? Igen. Vállalom? Fogalmam sincs. Meglátom.

Amúgy csak most kezd kb. körvonalazódni előttem, micsoda iszonyatos felelősséggel jár ez a munka. Meg mennyire előre kell tervezni. Ma (szeptember 23-án!) például meg kellett terveznem a teljes jövő évi szabimat (30 nap), egyeztetni és elfogadtatni Jannal, valamint az ő munkahelyével...majd pedig az egész tervet átküldeni a szülőknek, akik nyilván ahhoz fognak igazodni. Huh! Azt hiszem, ezt nevezik felelős pozíciónak, öt család élete fog függni az enyémtől...

A legnagyobb parám most a beszoktatás...hiszen ilyenről én eddig csak könyvben olvastam. Igazából ettől (tőlem!) függ, hogy az anyák el tudnak-e menni szépen nyugodtan a munkahelyükre vagy egy ordító gyereket kell visszahagyniuk borzasztó lelkiismeretfurdalással. Próbálom nem agyondrámázni a helyzetet, de ez azért nem tréfadolog és semmiképpen nem vehetem félvállról (ezt sem). Viszont kurva jó érzés lesz, ha sikerül, főleg, ha jól sikerül! Aztán januárban jöhet az újabb menet, hogy akkor is dupla bevetés lesz-e...csütörtökön kiderül!

Ja, és akkor még van egy halom papírmunka, amihez igazán nem fűlik a fogam, de egyszerűen muszáj, meg izé, hétvégén matekoznom is kellett, hogy akkor melyik gyerek után mennyi támogatás jár, mennyit kell fizetnem, ha kilépek a családi betegbiztosítási csomagból...gyerekek, a fejem zsongott a végére, de rendesen! De kénytelen leszek felnőni a feladathoz...ehhez is.

A nappali szobánk 80%-os készültségben, ráment a teljes hétvégénk, de nagyon szépen alakul az én kis családi napközim!!! Hála és köszönet érte Jannak, aki átgondolta, elképzelte, megtervezte és a megvalósítás oroszlánrészét is magára vállalta (értsd bútorokat vásárolt, pakolt, szerelt, fúrt és faragott). Én főleg ilyen támogató tevékenységet végeztem, mint porszívózás, pakolás...meg még egy kis pakolás! Állólámpák, cserepes virágok, CD-állvány...ők most mind száműzetésbe kényszerültek szegények!

Megyek is, mert hulla vagyok, holnap délelőtt ketten is jönnek ismerkedés céljából, jó lesz bevezetni őket a megújult nappaliba, remélem, ők ugyanúgy el fognak ájulni tőle mint én (tegnap késő este egyszerűen csak leültem és néztem:-)))

Tagesmutter Vol. 3

Soha nem látott méreteket ölt a Tagesmutter biznisz dübörgése drága olvasóim!

Amúgy sokszor érzem azt, hogy sokan felületesen vagy még úgy sem olvassák e sorokat, illetve valahogy nem tudják megemészteni az én barokk körmondataimat (rohanó világunk, ugye).

Ezért most felsorolom a leggyakoribb kérdéseiteket és választ is adok rájuk, gyorsan, egyszerűen, talán így emészthetőbb. A végén lesz majd kispróza is, az főként az érzelmi világomat próbálja tükrözni, szóval azt csak az erősebb idegzetűeknek!

1. Most akkor hány család jelentkezett és mikor jönnek és egyáltalán mi vaaaan???

jelen állás szerint:

október 14-től négy gyereket fogok beszoktatni:

egy két éves török kislányt reggel 7 és délután 3 között, minden nap

egy 16 hónapos német kisfiút reggel 7 és délután 3 között, minden nap

egy 3,5 éves kislányt és egy kisfiút (ikrek) délután 5 és 7 között, 1-2 nap a héten

január 6-tól egy gyereket fogok beszoktatni:

egy 11 hónapos kislányt reggel 7 és délután 3 között, minden nap

2. Szóval akkor perpill ölbe tett kézzel ücsörögsz otthon?

Nem, nagyon nem. Már múlt héten elkezdtük az ismerkedést az összes családdal, szóval gyakorlatilag napi szinten van egy-két gyerek itt nálunk, szülőstül, testvérestül, kutyástul...vagy éppen én náluk. Ez így elsőre nagyon buli, igazából borzasztó kimerítő, testileg-lelkileg...ugyanakkor nagyon, de nagyon feldob.

3. Meg lehet őrizni a szülőkkel és a gyerekekkel a három lépés távolságot vagy akkor most már van egy csomó új barátod és pótgyereked?

Nyilván az utóbbi. Nézzétek, én az elején hősiesen megpróbáltam mindenkivel magázódni. Merthogy ez nekem a szakmám, a munkám és jaj nehogy túl közel kerüljünk egymáshoz. Aztán a második találkozónál az összes anyuka zsigerből letegezett, kb. mintha ez itt Németben a világ legtermészetesebb dolga lenne (NEM AZ). Az egyik Mutter felvilágosított, hogy az a tény, hogy ugyanannak a gyereknek a popóját töröljük naponta többször is, az olyan erős köteléket hoz létre köztünk, mint a régi magyar vezérek között a vérszerződés. Na ennyit arról, hogy nem kerülünk közel egymáshoz. Hogy ez jó-e vagy sem, majd elválik.

4. Milyen lelkiállapotban vagy most?

Durva endorfin- és/vagy adrenalinlöket árasztotta el az agyamat a millió új és valljuk be pozitív impulzus nyomán. Egy apró kis sztori máról: még hetekkel ezelőtt bejelentkeztem egy workshopra "szobatisztaságra nevelés a családi napköziben könnyen gyorsan egyszerűen" témában. Nagyon, de nagyon érdekelt a dolog, mindenképpen részt akartam rajta venni. Ma este hétkor kezdődött itt a szomszéd városban. Nekem ma este fél tízkor, blogírás közben jutott el a kósza gondolat az agyamhoz, hogy jé, mintha nekem ma este lett volna valami programom....na, csak ennyire lebegek egy totálisan más dimenzióban:-))))

5. A fiaid féltékenyek a pótgyerekeidre?

Szeretném azt hinni, hogy nem, de ez nyilván önáltatás. Meg még rájuk is hat az újdonság varázsa. Lett egy csomó új játék a nappaliban például (bolhapiacon vettem potom pénzért!). Ma pedig elmentünk együtt kirándulni az erdőbe az egyik családdal, a fiúk vezethették pórázon a blökit. Ilyenek. Majd amikor már rutinná válik az egész, azért biztos adódnak bajok. Eddig jó.

6. Hogy fog kinézni egy napod Tagesmutterként?

5:45-kor kelek, baszakodok

6:20-kor keltem a fiúkat, készülődnek (kómásan turkálják a müzlijüket, ilyesmi)

7-kor érkeznek a pótgyerekek, játszunk, reggelizünk, lovagolnak a hátamon, mittomén

7:20-kor a fiaim elmennek iskolába, mi a pótgyerekekkel szépen elvagyunk (remélem)

12-re megebédelünk, következik a pótgyerekek altatása az emeleten

12:35-kor érkeznek a fiaim az iskolából, esznek, tanulnak, nem hangoskodnak..nyilván:-))

14-re mindenki pompásan kialussza magát, játszunk szépen közösen

15 óra: haza viszik a pótgyerekeket

15-17: kómában fekszem a padlón

Igazából itt vége is a munkanapomnak, kivéve heti egy-két alkalommal, amikor is így folytatódik:

17 óra: megyek az ikrekért az oviba, játszunk, vacsorázunk

19 óra: haza viszik az ikreket

Hát, így. Ilyesformán!!!!!! A változtatás joga fenntartva!!!



Ennyi akkor legyen is elég a tények rövid összefoglalásából, a hatékony időgazdálkodók most csukják be a blogot. 

Mert most színtiszta lelkizés következik.

Igazából azért ültem le most blogot írni, mert ma annyi hatás, annyi élmény ért, hogy majd szétrobban a fejem. Muszáj kicsit könnyíteni a lelkemen. Mert igazából ez az egész Tagesmutter buli egy hatalmas önismereti utazás. Ki vagyok én? Mit akarok? Honnan jöttem? Hova tartok? Mennyire vagyok elfogadó más kultúrákkal, életvitelekkel szemben? Most akkor van szárnya az unikornisnak vagy nincs?? (Lényeges kérdés, amikor egy három és fél éves kislánnyal rajzolsz, nekem speciel life changing experience volt.)

Kezdjük ott, hogy ma voltam családlátogatáson a török családnál. Ez volt életemben a harmadik török otthon, ahova bebocsátást nyertem. Én mindig azt hittem, hogy ők ilyen bulis mediterrán nép és tele lesz aggatva a lakás mindenféle csecsebecsével. A három eddigi tapasztalatom pont az ellenkezőjét mutatja: letisztult formák, sok fehér falfelület, díszítés alig. A mai otthon is steril volt leginkább, igen, azt hiszem, ez a jó kifejezés. Nem rossz ez, csak más, nagyon más, mint amit én otthonosnak hívok. Ráadásul fájdalmasan kevés volt a könyv. Volt viszont hatalmas udvar, ami olyan gyerekbarát módon volt berendezve, hogy azonnal elfogadnám a családi napközim meghosszabbításának. Ja, meg volt ám BMW X6-os is, elektromos változat, gyerekméretben:-) De ne hozzunk túl hamar ítéletet, ugye! Azt eddig is határozottan éreztem, hogy elég más a kislány temperamentuma, mint amit én eddig a gyerekeknél (főleg a sajátjaimnál, de másoknál is) megszoktam. És eddig még nem is láttam az egy évvel idősebb bátyjával veszekedni...huh! A fiaim lába nyomát is meg fogom csókolni ezek után...de ezt meg ne mondjátok nekik.

Az anyuka nagyon aranyos, kedves, barátságos, de...hmmm...kissé aggódik. Hogy mi van akkor, ha ordít nálam a gyereke és én nem tudom megnyugtatni. Mert eddig mindig csak nála nyugodott meg, senki másnál. Mi lesz, ha nem sikerül beszoktatni? Komolyan nem tudom, honnan származik bennem ez a buddhai nyugalom és bizakodás. Én teljesen biztos vagyok benne, hogy meg fogom tudni nyugtatni...utálom, ha beültetik a bogarat a fülembe. Annyi bizonyos, hogy eléggé bizalmatlan velem szemben a kislány, egészen pontosan nem nagyon létezek a számára. Csak a mami, ő viszont über alles! Pedig ma már negyedszerre találkoztunk. Egészen a végén, talán az utolsó öt percben azért volt egy aranyos jelenet: kiesett a hajcsatja. Észrevettem. Odajött hozzám, odaadta a csatját és megengedte, hogy megcsináljam a haját. Fiús anya létemre egész ügyesen. A többi csat is meglazult, azokat is visszatettem. Engedte. Pici reménysugár gyúlt bennem ezek után! Következő tali most pénteken! A megbonthatatlan török-magyar barátságért, pardon kulturális megértésért előre!

Ezután téptem haza, már az ajtó előtt toporogtak a gyerekeim, öt perccel később érkezett az ikres család. Míg a fiúknak ebédet rögtönöztem (vajas zsemle), az ikrekkel szépen leültek a szüleik (és a kutya!) gyurmázni, ez utóbbit én készítettem szépen elő ma délutánra. Nem egy, nem kettő csiga és gomba született, mire a fiaim elnyammogták az ebédet, utána végre irány az erdő! A kislány az én kezemet fogta, a kisfiú Tóbiét, Flóri vezette a kutyát...idilli, idilli, de ezért mégis fura! Ezek az emberek pillanatnyilag vadidegenek számunkra! Jól megértjük egymást meg minden...de nekem frankón ez a munkám? A friss levegőn, a ragyogó napsütésben, a finom friss avarillatú erdőben csatangolni, míg mások güriznek? Nagyon furi. Persze, most hogy így leírtam...igazából tök jó!

Vacsora után jött egy hívás, Tagesmuttert keresnek, de azonnal! Összesen 16 perces hívás volt. Egy vidéki anyukával a szomszéd településről. Mégis úgy estem össze a végén, mintha Donald Trumppal és Kim Dzsong Unnal lett volna egy maratoni konferenciahívásom a világbékéről. Koreaiul. Miért is? Mert amikor életemben először beszélek valakivel, aki által jó eséllyel fogok pénzt keresni, szóval akkor megpróbálom a létező legjobb oldalamat megcsillantani. Kurva jó fej, rugalmas, kedves, aranyos, rokonszerves, gyerekmániás Tagesmutter...egyébéként említettem már, hogy színtiszta keresleti piacról beszélünk? Szóval igazán kár a gőzért...de én egyszerűen képtelen vagyok egy ilyen helyzetben máshogy viselkedni. Meg nem is akarok. Csak a végére rettenetesen elfáradok. Pedig meg kell tanulnom gazdálkodni az energiámmal. Az érzéseimmel. No meg az időmmel.

Megyek is csucsukálni, Darlingot mindenkinek!

PS: Igazából én már azt a pillanatot várom, de rettenetesen, amikor végre minden szülő szépen haza pályázik, egyedül maradok a gyerekekkel és vadszamárként iázva rohangálhatok a tengelyem körül! Perpill még végtelen hosszúnak tűnik odáig az út sajnos! De azonnal beszámolok majd, amint megtörtént. Mert meg fog történni! Meg kell történnie! Tuti! Máskülönben visszaadom az oklevelemet!

Tagesmutter Vol. 2

Ha egy üzlet beindul!!! És itt beindult! Az ikrek szülei másnap este felhívtak és megbíztak a gyerekeik felügyeletével, ezen a héten írjuk alá a szerződést! Amitől nem kicsit fázom, mivel az ilyen hivatalos ügyek intézése ellen genetikailag vagyok kódolva...dehát azért jönnek szembe a kihívások, hogy megugorjuk őket, nemde? Fejlődni sose késő, még közel negyven évesen sem!

Közben pedig van egy új család is a láthatáron, máris mondom, milyen a

Mutter No. 4.

Múlt csütörtökön jött a hívás, hogy nagyon, de nagyon kéne nekik egy Tagesmutter, lehetőleg október 14-től. Nosza, mondom, ismerkedjünk meg! A nagy összeborulásra tegnap este került sor, akkor tettek látogatást tisztes hajlékunkban. Apa, Anya és a két éves kicsilány. A bátyót nem hozták, állítólag szétszedte volna a házat. Jobb a békesség. Én mér rutinosan vezettem a társaságot a szőnyeg irányába...majd hamarosan megtudtam, mi a különbség egy fél éves, egy három és fél éves és egy két éves gyerek között. Míg egy féléves csecsemő főként a mami karjai közül leseget rám, s míg egy három és fél éves roppant jól eljátszik egy doboz duplóval...addig egy két éves azonnal felfedezőútra indul, dehogy vesztegeti ő a drága idejét a szőnyegen való céltalan ücsörgéssel, ugyan!

Nagyon hamar megtudtam, melyik szekrényre, melyik fiókra, no meg lépcsőfeljáróra kell majd gyerekzárat helyeznem, szóval köszi igazán! A beszélgetés így kissé zaklatottan, de azért sikerült, keresztül-kasul járkáltunk a házban, mire minden apró részletre fény derült. Például, ha a kislány elkezd sírni és az anyját hívja, akkor csak az anyja tudja megnyugtatni. És ha nem jön az anyja, akkor annyira belelovallja magát a sírásba, hogy azt élő ember elviselni nem bírja...szóval kihívás a javából. Ja, amúgy ez egy török család volt, említettem már? A legfőbb gondjuk az volt, mennyire szeretek disznóhússal főzni. Erre a kérdésre nyilván csak a SOHA lett volna a jó válasz. Hasonlóképpen válaszoltam én is, de azért bevallottam, grillszezonban szoktam látogatni a sertéspultot.

Őszintén? Vegyesek voltak az érzéseim, már a látogatás alatt is, hát még utána. Nem volt meg velük úgy elsőre az összhang, mint az előző két családdal. Főleg apuka nézett rám nagyon szigorúan eleinte. A könyvespolcot egyetlen pillantásra sem méltatta. A találkozó végére azért sokat oldódott a hangulat, mosolyogva ráztunk kezet búcsúzáskor. Igazából megsaccolni sem tudtam, ők hogy döntenek felőlem. És én sem felőlük. Aludtam rá egyet.

Ma délben hívtak, hogy hú, de nagyon szeretnék, ha én lennék a lányuk pótanyja naponta pár órára. Zsigerből mondtam igent, eddigre már jó alaposan átrágtam magam a témán. Én október 14-én akartam kezdeni dolgozni és ők pont akkor jönnének hozzám. Ez nem lehet véletlen! No, hogy mi sül ki ebből, az a további bejegyzésekből bizonyára ki fog derülni!

Tanulság: 150 év közös történelem az igenis számít!

PS: Ma volt nálam ismerkedni a fél éves kislány és az anyukája (Mutter No. 1 az előző bejegyzésből). Terveink szerint kb. hetente talizunk év végéig, hogy majd januárban jól sikerüljön a beszoktatás. Anyuka két korty kávé között közölte, hogy teljesen meglepetésszerűen mégis csak kaptak egy bölcsődei helyet februártól. Meg egy Tagesmutter is hívta őket, hogy lenne egy hely a kicsinek. DE ŐK ENGEM VÁLASZTOTTAK!!!!!

Tovább is van, mondjam még? Mondom! Hoztak ma három szuper babajátékot eredeti csomagolásban ajándékba, még régen kapták őket, de eltették, hátha jók lesznek valamire! És most éppen az én szent családi napközim az a valami! Ja, és említettem már, hogy apuka Németország legnagyobb online játék- és babafelszerelés csomagküldőjénél dolgozik, ahol alkalmazottként időnként príma jó kondíciókkal vásárolhat...és októberben magával visz????

La vie est belle.

Tagesmutter Vol. 1

Nagyon régóta kerestem már egy olyan állást, amelyben hódolhatok a duplózási szenvedélyemnek, a végtelenségig rakosgathatom a BRIO-síneket, valamint nagyra értékelik az ügyfelek, hogy magamat vadszamárnak tettetve iázva rohangálok négykézláb a saját tengelyem körül. Mert hogy már kilenc éve főként ezeket a tevékenységeket űzöm. Profi szinten. No, mit ad Isten, kiderült, hogy létezik ilyen állás! Németül úgy mondják, hogy Tagesmutter, ami magyarul kb. az egyszemélyes családi napközinek, amolyan one-man-show-nak felel meg.

Let me entertain you!

Tavaly novemberben kellett pályázni a képzésre, volt mindenféle alkalmassági teszt, januártól júniusig pedig heti háromszor jártam fejtágításra..vagyis egy tanfolyamra, ahol elmondták, amit már addig is tudtam: hogyan kell szakszerűen duplózni, vonatozni meg vadszamárként iázva rohangálni...na jó, szóval majdnem ez volt tananyag (én így értettem, hogy ez volt). Sikeresen levizsgáztam, leadtam a "diplomadolgozatot" is, júliusban pedig a működési engedéllyel örvendeztetett meg a postás. Egyszerre öt idegen gyerek lehet nálam (plusz a sajátjaim), korukat tekintve nullától tizennégyig bárki jöhet.

Én még ugyan sehol sem hirdettem magam, hiszen ilyen-olyan kézműtétek okán még el sem jutottam a helyiségek berendezéséhez, de Bürstadt város honlapján már fent van a számom, így a napokban hárman is hívtak, hogy akkor felügyelnék-e a porontyra! Lássuk, kik is ők:

Mutter No. 1.

Angol-fizika szakos tanárnő, januárban megy vissza dolgozni. A kislánya februárban lesz egy éves, az apuka fogja beszoktatni. Úgy tartják azonban, hogy a Tagesmutter nem tréfadolog, mielőbb el kell kezdeni az ismerkedést. Múlt héten voltak nálam először, egészen pontosan anya a babával. Előtte mérgezett egér módjára takarítottam, közvetlenül az érkezésüket megelőzően még egyszer kiporszívóztam a nappali szőnyegét...hiszen tapasztalataim szerint a babás életnek éppen ez a központja.

És tényleg! Érkezésükkor letelepedtünk a nevezett szőnyegre...és csak három és fél óra múlva álltunk fel róla! Ennél a pontnál több ismerősöm is fájdalmasan csóválni szokta a fejét: mit tudtatok beszélgetni három és fél órán keresztül?? Öregem!!! Én a saját tükörképemmel prímán elbeszélgetek bármikor, akár négy órát is! Hát ha még van is hozzá hallgatóság! Sőt! Az igazán jó beszélgetés minimum 4 óra 44 perces!

Szóval volt témánk bőven. Közben szépen lassan ismerkedtem a picivel, nagyon aranyos volt. Olyan igazi kis Michelin-baba, a reklámokban szoktak ilyenek szerepelni. Nagyon hamar megajándékozott egy mosollyal, nagy élmény volt az első találkozás! Amit természetesen második is követett, éppen tegnap! Ezúttal már az egész család átjött, apa, anya, a négy éves tesó, no meg a főszereplő baba. Ja, és az én fiaim is itthon voltak ám, lévén délután és Schule aus. Nyilván nem tartott három és fél óráig a móka, közel két óra alatt lezavartuk a nagy családi ismerkedős bulit. Azon a bizonyos szőnyegen ültünk és duplóztunk össznépileg, naná!

Apuka feltűnően sokat stírölte a könyvespolcainkat, majd úgy félidőtájt így szólt: "na, eddig már legalább harminc olyan könyvet találtam itt, ami otthon is megvan. Asimov, Heinlein, Huxley...nagyon hasonló az ízlésünk!" Hasonlóan jó! - de ezt már csak én tettem hozzá magamban, meglehetősen önelégülten. Ennél a pontnál már félig-meddig kezdtem magam nyeregben érezni, annál a mondatnál pedig, hogy "gyere kisbabám, ülj ide szépen a jövőbeni Tagesmutter ölébe" teljesen biztosan éreztem, hogy nyert ügyem van! Papírom még nincs róla, de szóban ott helyben megegyeztünk, hogy a következő fél évben időnként összejárunk, szigorúan ismerkedési céllal! Aztán pedig még gyakrabban!

Tanulság: vesszenek az e-könyvek, a könyvespolc faktor még mindig számít!

Mutter No. 2.

Múlt pénteken reggel, egy perccel azelőtt, hogy elindultam volna a fogorvoshoz, ismeretlen szám csörrentette meg a mobilomat. Mivel én most eléggé a Tagesmutter biznisz beindító frászban vagyok, még ebben a teljesen valószínűtlen pillanatban és lelkiállapotban is felvettem. Jól tettem? Nem tettem jól? A végére kiderül!

Mert tényleg egy anyuka hívott, méghozzá gyerekfelügyelet ügyben. Sajnos borzasztóan törte a németet a hölgy, de annyit sikerült kihámoznom, hogy neki a következő hétfőtől, heti öt nap reggel hét órától délután kettőig szüksége van Tagesmutterre. A 15 hónapos kisfia mellett csakis így tud bejárni dolgozni. Beszoktatásra s egyéb úri huncutságokra nincs idő. Ennél a pontnál minden normális ember sietősen elköszönt volna és letette volna a telefont. Mondom minden normális ember! No de hát ismertek! Nekem mániám a nehéz helyzetek megoldása, meg a gyerekek mentése. Ott helyben megígértem, hogy ha törik, ha szakad, meg fogunk egyezni, a kiskrapek nem marad árván odahaza. Abban egyeztünk meg, hogy délután újra telefonálunk, addig mindennek utánajárok.

Rajtam nem is múlt a dolog. A fogorvosi székből energiabomba módjára pattantam ki, felhívtam az összes létező hivatalos és nem hivatalos helyet, hogy vészhelyzet van hello, hétfőtől munkába állnék, ugye, lehet, bitte bitte bitte! Igazából mindenki rábólintott, s bár én csak október közepétől szándékoztam belecsapni a lecsóba, úgy voltam vele, a Tagesmutter intézményét pont az ilyen lehetetlen helyzetek kezelésére találták ki, hiszen ezerszer rugalmasabbak vagyunk mint pl. egy bölcsőde, ami olyan mint a Bolondok uzsonnája, vagyis: nincs hely! nincs hely! nincs hely! (és akkor ott aztán hiába okoskodik Alíz, hogy "de én úgy látom, nagyon is van hely"!) Ja! De hol is tartottam?

Délután öt tájban, amikorra már rendesen rápörögtem az ügyre, szépen tárcsáztam a hölgyet, probléma megoldva, találkozzunk, ismerkedjünk meg!
Legnagyobb meglepetésemre a férj vette fel. Ha lehet, még törtebb németséggel közölte, hogy a Frau nincs otthon, dolgozni van. Ezen már eléggé meglepődtem, hiszen délelőtt még azt állította, hétfőn kezd. Jó, ezen az apróságon hamar túltettem magam. Főneveket egymás mellé pakolva, hangosan és tagoltan próbáltam magyarázni hapsikámnak a telefonhívás okát: Tagesmutter, Kindergarten, Kind...minden volt már ott, csak kölcsönös megértés, na az nem, nagyon nem. Határozottan éreztem, hogy halvány lila gőze nincs az ipsének, miért zavarják az ő szent péntek délutáni szunyáját. Nagyon hamar rám is csapta a telefont. Még most is látom magam, ahogy ott állok teljesen leforrázva és kémlelek erősen körbe, hátha előugrik valamelyik bokorból Jáksó László meg a kandikamera. Azóta -  ezt könnyen kitalálhatja a kedves olvasó - se kép se hang az állítólagos babáról.

Tanulság: mostantól ha valakit nem értek tökéletesen a telefonban, annak kapásból azt mondom, hogy nincs nálam több hely (valamint a jövőben nagyon erősen megzabolázom az általában mindent felülíró segítő szindrómámat).

Mutter No. 3.

Tegnap estefelé érkezett a hívás, hogy három és fél éves ikrekre kéne vigyáznom heti pár alkalommal, 17 és 19 óra között. Ez az az időszak, amikor az ovi már bezárt, de a mami még dolgozik a tőlünk öt kilométerre lévő dunyhaboltban. Nem minden nap, de néha igen, a beosztástól függően. Apuka meg mindenféle gépeket rak össze valahol az országban, netán külföldön. Mindez szeptember 16-tól lépne érvénybe, a megbízás úgy kb. a következő három évre szólna.

Tudni kell, én eleve úgy határoztam meg a munkaidőmet, hogy reggel fél héttől délután háromig vigyázok a csöpikre. Utána a fiaimé vagyok. Egy kezdő Tagesmutter viszont szerintem nem engedheti meg magának, hogy zsigerből elutasítson egy lehetséges ügyfelet, esetünkben ráadásul kettőt. Még akkor sem, ha pillanatnyilag keresleti piacról beszélünk, vagyis jóval több gyerek szaladgál a városban, mint amennyi hely van a pillanatnyilag üzemelő négy azaz négy darab Tagesmutternél (abban már én is benne vagyok).

Azt mondtam maminak, találkozzunk össznépileg, ebben a szakmában úgyis a személyes szimpátián áll vagy bukik minden. Meg is érkeztek ma délután négyre a két szép kisgyerekkel, egy nagyon aranyos kislányról és egy még aranyosabb kisfiúról (fiusanya, tudjátok!) beszélünk. Én már rutinosan a szőnyeget jelöltem ki a meeting helyszínéül, hamarosan fel is csendült a fülemnek oly kedves szimfónia (borul a duplókocka tömegestül egy hatalmas dobozból), utána pedig máris mén az indulás, olajozottan haladt a beszélgetés, nem voltak kínos csöndek igazán.

Lényeg, hogy megint csak kiválóan egymásra hangolódtunk, bár a könyvespolc tartalmával ezúttal vajmi keveset bíbelődtünk. Az hamar kiderült, hogy ők is természet- és szabad levegő mániások, örömmel hallották, hogy szívesen kiviszem a gyerekeket bármelyik játszótérre. Meg egyebekben is eléggé hasonló nézeteket vallottunk. A gyerekeket kezdettől fogva önálló játékra szoktatták, ikrek mellett különben nem lehet egyről a kettőre jutni. Ez a beszélgetés közben be is igazolódott, a gyerekek szinte végig szó nélkül építkeztek mellettünk. Tényleg, mintha naponta járnának hozzánk duplózni! Jó két órát töltöttünk együtt, a végén az "alszunk még rá egyet és hívjuk egymást" frázissal búcsúztunk, és valami azt súgja, nem örökre. Na, majd beszámolok, lesz-e ebből valami!

Tanulság: a duplózás igenis egy szakma!

Folyt. köv.!!!!!!!!!!!!!!!!!