Közben pedig van egy új család is a láthatáron, máris mondom, milyen a
Mutter No. 4.
Múlt csütörtökön jött a hívás, hogy nagyon, de nagyon kéne nekik egy Tagesmutter, lehetőleg október 14-től. Nosza, mondom, ismerkedjünk meg! A nagy összeborulásra tegnap este került sor, akkor tettek látogatást tisztes hajlékunkban. Apa, Anya és a két éves kicsilány. A bátyót nem hozták, állítólag szétszedte volna a házat. Jobb a békesség. Én mér rutinosan vezettem a társaságot a szőnyeg irányába...majd hamarosan megtudtam, mi a különbség egy fél éves, egy három és fél éves és egy két éves gyerek között. Míg egy féléves csecsemő főként a mami karjai közül leseget rám, s míg egy három és fél éves roppant jól eljátszik egy doboz duplóval...addig egy két éves azonnal felfedezőútra indul, dehogy vesztegeti ő a drága idejét a szőnyegen való céltalan ücsörgéssel, ugyan!
Nagyon hamar megtudtam, melyik szekrényre, melyik fiókra, no meg lépcsőfeljáróra kell majd gyerekzárat helyeznem, szóval köszi igazán! A beszélgetés így kissé zaklatottan, de azért sikerült, keresztül-kasul járkáltunk a házban, mire minden apró részletre fény derült. Például, ha a kislány elkezd sírni és az anyját hívja, akkor csak az anyja tudja megnyugtatni. És ha nem jön az anyja, akkor annyira belelovallja magát a sírásba, hogy azt élő ember elviselni nem bírja...szóval kihívás a javából. Ja, amúgy ez egy török család volt, említettem már? A legfőbb gondjuk az volt, mennyire szeretek disznóhússal főzni. Erre a kérdésre nyilván csak a SOHA lett volna a jó válasz. Hasonlóképpen válaszoltam én is, de azért bevallottam, grillszezonban szoktam látogatni a sertéspultot.
Őszintén? Vegyesek voltak az érzéseim, már a látogatás alatt is, hát még utána. Nem volt meg velük úgy elsőre az összhang, mint az előző két családdal. Főleg apuka nézett rám nagyon szigorúan eleinte. A könyvespolcot egyetlen pillantásra sem méltatta. A találkozó végére azért sokat oldódott a hangulat, mosolyogva ráztunk kezet búcsúzáskor. Igazából megsaccolni sem tudtam, ők hogy döntenek felőlem. És én sem felőlük. Aludtam rá egyet.
Ma délben hívtak, hogy hú, de nagyon szeretnék, ha én lennék a lányuk pótanyja naponta pár órára. Zsigerből mondtam igent, eddigre már jó alaposan átrágtam magam a témán. Én október 14-én akartam kezdeni dolgozni és ők pont akkor jönnének hozzám. Ez nem lehet véletlen! No, hogy mi sül ki ebből, az a további bejegyzésekből bizonyára ki fog derülni!
Tanulság: 150 év közös történelem az igenis számít!
PS: Ma volt nálam ismerkedni a fél éves kislány és az anyukája (Mutter No. 1 az előző bejegyzésből). Terveink szerint kb. hetente talizunk év végéig, hogy majd januárban jól sikerüljön a beszoktatás. Anyuka két korty kávé között közölte, hogy teljesen meglepetésszerűen mégis csak kaptak egy bölcsődei helyet februártól. Meg egy Tagesmutter is hívta őket, hogy lenne egy hely a kicsinek. DE ŐK ENGEM VÁLASZTOTTAK!!!!!
Tovább is van, mondjam még? Mondom! Hoztak ma három szuper babajátékot eredeti csomagolásban ajándékba, még régen kapták őket, de eltették, hátha jók lesznek valamire! És most éppen az én szent családi napközim az a valami! Ja, és említettem már, hogy apuka Németország legnagyobb online játék- és babafelszerelés csomagküldőjénél dolgozik, ahol alkalmazottként időnként príma jó kondíciókkal vásárolhat...és októberben magával visz????
La vie est belle.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen