 |
| Let me entertain you! |
Én még ugyan sehol sem hirdettem magam, hiszen ilyen-olyan kézműtétek okán még el sem jutottam a helyiségek berendezéséhez, de Bürstadt város honlapján már fent van a számom, így a napokban hárman is hívtak, hogy akkor felügyelnék-e a porontyra! Lássuk, kik is ők:
Mutter No. 1.
Angol-fizika szakos tanárnő, januárban megy vissza dolgozni. A kislánya februárban lesz egy éves, az apuka fogja beszoktatni. Úgy tartják azonban, hogy a Tagesmutter nem tréfadolog, mielőbb el kell kezdeni az ismerkedést. Múlt héten voltak nálam először, egészen pontosan anya a babával. Előtte mérgezett egér módjára takarítottam, közvetlenül az érkezésüket megelőzően még egyszer kiporszívóztam a nappali szőnyegét...hiszen tapasztalataim szerint a babás életnek éppen ez a központja.
És tényleg! Érkezésükkor letelepedtünk a nevezett szőnyegre...és csak három és fél óra múlva álltunk fel róla! Ennél a pontnál több ismerősöm is fájdalmasan csóválni szokta a fejét: mit tudtatok beszélgetni három és fél órán keresztül?? Öregem!!! Én a saját tükörképemmel prímán elbeszélgetek bármikor, akár négy órát is! Hát ha még van is hozzá hallgatóság! Sőt! Az igazán jó beszélgetés minimum 4 óra 44 perces!
Szóval volt témánk bőven. Közben szépen lassan ismerkedtem a picivel, nagyon aranyos volt. Olyan igazi kis Michelin-baba, a reklámokban szoktak ilyenek szerepelni. Nagyon hamar megajándékozott egy mosollyal, nagy élmény volt az első találkozás! Amit természetesen második is követett, éppen tegnap! Ezúttal már az egész család átjött, apa, anya, a négy éves tesó, no meg a főszereplő baba. Ja, és az én fiaim is itthon voltak ám, lévén délután és Schule aus. Nyilván nem tartott három és fél óráig a móka, közel két óra alatt lezavartuk a nagy családi ismerkedős bulit. Azon a bizonyos szőnyegen ültünk és duplóztunk össznépileg, naná!
Apuka feltűnően sokat stírölte a könyvespolcainkat, majd úgy félidőtájt így szólt: "na, eddig már legalább harminc olyan könyvet találtam itt, ami otthon is megvan. Asimov, Heinlein, Huxley...nagyon hasonló az ízlésünk!" Hasonlóan jó! - de ezt már csak én tettem hozzá magamban, meglehetősen önelégülten. Ennél a pontnál már félig-meddig kezdtem magam nyeregben érezni, annál a mondatnál pedig, hogy "gyere kisbabám, ülj ide szépen a jövőbeni Tagesmutter ölébe" teljesen biztosan éreztem, hogy nyert ügyem van! Papírom még nincs róla, de szóban ott helyben megegyeztünk, hogy a következő fél évben időnként összejárunk, szigorúan ismerkedési céllal! Aztán pedig még gyakrabban!
Tanulság: vesszenek az e-könyvek, a könyvespolc faktor még mindig számít!
Mutter No. 2.
Múlt pénteken reggel, egy perccel azelőtt, hogy elindultam volna a fogorvoshoz, ismeretlen szám csörrentette meg a mobilomat. Mivel én most eléggé a Tagesmutter biznisz beindító frászban vagyok, még ebben a teljesen valószínűtlen pillanatban és lelkiállapotban is felvettem. Jól tettem? Nem tettem jól? A végére kiderül!
Mert tényleg egy anyuka hívott, méghozzá gyerekfelügyelet ügyben. Sajnos borzasztóan törte a németet a hölgy, de annyit sikerült kihámoznom, hogy neki a következő hétfőtől, heti öt nap reggel hét órától délután kettőig szüksége van Tagesmutterre. A 15 hónapos kisfia mellett csakis így tud bejárni dolgozni. Beszoktatásra s egyéb úri huncutságokra nincs idő. Ennél a pontnál minden normális ember sietősen elköszönt volna és letette volna a telefont. Mondom minden normális ember! No de hát ismertek! Nekem mániám a nehéz helyzetek megoldása, meg a gyerekek mentése. Ott helyben megígértem, hogy ha törik, ha szakad, meg fogunk egyezni, a kiskrapek nem marad árván odahaza. Abban egyeztünk meg, hogy délután újra telefonálunk, addig mindennek utánajárok.
Rajtam nem is múlt a dolog. A fogorvosi székből energiabomba módjára pattantam ki, felhívtam az összes létező hivatalos és nem hivatalos helyet, hogy vészhelyzet van hello, hétfőtől munkába állnék, ugye, lehet, bitte bitte bitte! Igazából mindenki rábólintott, s bár én csak október közepétől szándékoztam belecsapni a lecsóba, úgy voltam vele, a Tagesmutter intézményét pont az ilyen lehetetlen helyzetek kezelésére találták ki, hiszen ezerszer rugalmasabbak vagyunk mint pl. egy bölcsőde, ami olyan mint a Bolondok uzsonnája, vagyis: nincs hely! nincs hely! nincs hely! (és akkor ott aztán hiába okoskodik Alíz, hogy "de én úgy látom, nagyon is van hely"!) Ja! De hol is tartottam?
Délután öt tájban, amikorra már rendesen rápörögtem az ügyre, szépen tárcsáztam a hölgyet, probléma megoldva, találkozzunk, ismerkedjünk meg!
Legnagyobb meglepetésemre a férj vette fel. Ha lehet, még törtebb németséggel közölte, hogy a Frau nincs otthon, dolgozni van. Ezen már eléggé meglepődtem, hiszen délelőtt még azt állította, hétfőn kezd. Jó, ezen az apróságon hamar túltettem magam. Főneveket egymás mellé pakolva, hangosan és tagoltan próbáltam magyarázni hapsikámnak a telefonhívás okát: Tagesmutter, Kindergarten, Kind...minden volt már ott, csak kölcsönös megértés, na az nem, nagyon nem. Határozottan éreztem, hogy halvány lila gőze nincs az ipsének, miért zavarják az ő szent péntek délutáni szunyáját. Nagyon hamar rám is csapta a telefont. Még most is látom magam, ahogy ott állok teljesen leforrázva és kémlelek erősen körbe, hátha előugrik valamelyik bokorból Jáksó László meg a kandikamera. Azóta - ezt könnyen kitalálhatja a kedves olvasó - se kép se hang az állítólagos babáról.
Tanulság: mostantól ha valakit nem értek tökéletesen a telefonban, annak kapásból azt mondom, hogy nincs nálam több hely (valamint a jövőben nagyon erősen megzabolázom az általában mindent felülíró segítő szindrómámat).
Mutter No. 3.
Tegnap estefelé érkezett a hívás, hogy három és fél éves ikrekre kéne vigyáznom heti pár alkalommal, 17 és 19 óra között. Ez az az időszak, amikor az ovi már bezárt, de a mami még dolgozik a tőlünk öt kilométerre lévő dunyhaboltban. Nem minden nap, de néha igen, a beosztástól függően. Apuka meg mindenféle gépeket rak össze valahol az országban, netán külföldön. Mindez szeptember 16-tól lépne érvénybe, a megbízás úgy kb. a következő három évre szólna.
Tudni kell, én eleve úgy határoztam meg a munkaidőmet, hogy reggel fél héttől délután háromig vigyázok a csöpikre. Utána a fiaimé vagyok. Egy kezdő Tagesmutter viszont szerintem nem engedheti meg magának, hogy zsigerből elutasítson egy lehetséges ügyfelet, esetünkben ráadásul kettőt. Még akkor sem, ha pillanatnyilag keresleti piacról beszélünk, vagyis jóval több gyerek szaladgál a városban, mint amennyi hely van a pillanatnyilag üzemelő négy azaz négy darab Tagesmutternél (abban már én is benne vagyok).
Azt mondtam maminak, találkozzunk össznépileg, ebben a szakmában úgyis a személyes szimpátián áll vagy bukik minden. Meg is érkeztek ma délután négyre a két szép kisgyerekkel, egy nagyon aranyos kislányról és egy még aranyosabb kisfiúról (fiusanya, tudjátok!) beszélünk. Én már rutinosan a szőnyeget jelöltem ki a meeting helyszínéül, hamarosan fel is csendült a fülemnek oly kedves szimfónia (borul a duplókocka tömegestül egy hatalmas dobozból), utána pedig máris mén az indulás, olajozottan haladt a beszélgetés, nem voltak kínos csöndek igazán.
Lényeg, hogy megint csak kiválóan egymásra hangolódtunk, bár a könyvespolc tartalmával ezúttal vajmi keveset bíbelődtünk. Az hamar kiderült, hogy ők is természet- és szabad levegő mániások, örömmel hallották, hogy szívesen kiviszem a gyerekeket bármelyik játszótérre. Meg egyebekben is eléggé hasonló nézeteket vallottunk. A gyerekeket kezdettől fogva önálló játékra szoktatták, ikrek mellett különben nem lehet egyről a kettőre jutni. Ez a beszélgetés közben be is igazolódott, a gyerekek szinte végig szó nélkül építkeztek mellettünk. Tényleg, mintha naponta járnának hozzánk duplózni! Jó két órát töltöttünk együtt, a végén az "alszunk még rá egyet és hívjuk egymást" frázissal búcsúztunk, és valami azt súgja, nem örökre. Na, majd beszámolok, lesz-e ebből valami!
Tanulság: a duplózás igenis egy szakma!
Folyt. köv.!!!!!!!!!!!!!!!!!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen