Pénteken az ikrekhez voltam hivatalos. Ja, róluk csak annyit, hogy a szülők nagyon nincsenek megelégedve az óvodával, így komolyan felmerült az ötlet, hogy egész nap hozzám járjanak. Ennek rengeteg akadálya van sajnos. Kezdjük ott, hogy Németországban (legalábbis mifelénk) van elég óvodai hely, így nem jár utánuk olyan komoly állami támogatás, mint a három év alatti gyerekek után. Ez már elég komoly érv a deal ellen. Ennél sokkal fontosabb, hogy nem tudnék velük rendesen foglalkozni, a sok kis pelusos-gagyarászó mellett. Szóval végül mindenki rosszul járna. Tehát hagyjuk is. De azért megtisztelő, hogy gondoltak rám!
Ovi után hozzám fognak járni azonban heti egy-két napot, tehát itt volt az ideje, hogy megismerjem, milyen körülmények között is élnek ők! Kezdjük ott, hogy a kert az valami bitang nagy, őrülten gyerekbarát, a fiaim azonnal belakták a csúszdát, a várat, a trambulint..persze csak, amikor nem éppen a kutyát hergelték:-) Anyuka közben végigvezetett a házon. Megint azt éreztem, amit már a török családnál is: minden olyan üres, olyan letisztult, és fájdalmasan kevés a könyv. Lehet, hogy az én otthonom túlzsúfolt igazából (főleg könyvekkel:-)))??? Na mindegy, ízlések és pofonok. Amúgy jól megvagyunk, a gyerekek kezdenek megbarátkozni velem, bár még messze nem fogadtak a bizalmukba. Viszont már tartottunk festő délutánt, vízfestékkel és ujjfestékkel...szóval megvan bennünk a best friends forever potenciál!!!
Ma meg annak a 16 hónapos kisfiúnak az otthonában jártam, aki október 14-től jár majd hozzám. Nagyon nehéz elvonatkoztatnom attól a ténytől, hogy egy az egyben úgy néz ki, mint Tóbi fiam ilyen idősen. Szöszi, majdnem fehér lobonc, hatalmas, csodálkozó szemek....igen, jól gondoljátok, ez ilyen szerelem volt első látásra. Legalábbis részemről. Az ő részéről még nem vagyok teljesen biztos. Első emeleti lakásban laknak, két macskusszal osztják meg a kb. 75 négyzetmétert. Az apuka olasz, de igazából már csak a nevében él a nemzet...a nyelvet nem beszéli. Pedig az apja még Olaszországban született, viszont anno otthon csak németül beszéltek. Engem az ilyen történetek mindig borzasztóan elszomorítanak. Máskülönben viszont megcsókolom a férjem lába nyomát is, hogy vette a fáradságot és megtanult magyarul. Anélkül igen döcögősen menne itthon a kétnyelvű nevelés. Az otthon barátságos és kellemes, ahogy az emberek is, akik fogadnak. Az én ízlésemnek megint csak túlságosan letisztult és igen, itt is hiánycikk a könyv...de nem baj, hiszen ez csak még több teret biztosít a missziós tevékenységemnek. Mondtam, már hogy minden rám bízott gyerekből könyvmániást fogok nevelni???
Ami mindkét otthonban nagyon tetszett, hogy nem volt egymillió elmebeteg játék. Mivel nálam sem lesz. Minek is lenne? Ahol már van egy életnagyságú vadszamár, ugye...Istenem, bárcsak már ott tartanánk!
A héten csütörtökön lesz még egy kihívás, eljön hozzám ismerkedni egy család a kétéves kicsilányukkal, januártól keresnek neki heti húsz órás gondozást. Még egy család??? Igen. Vállalom? Fogalmam sincs. Meglátom.
Amúgy csak most kezd kb. körvonalazódni előttem, micsoda iszonyatos felelősséggel jár ez a munka. Meg mennyire előre kell tervezni. Ma (szeptember 23-án!) például meg kellett terveznem a teljes jövő évi szabimat (30 nap), egyeztetni és elfogadtatni Jannal, valamint az ő munkahelyével...majd pedig az egész tervet átküldeni a szülőknek, akik nyilván ahhoz fognak igazodni. Huh! Azt hiszem, ezt nevezik felelős pozíciónak, öt család élete fog függni az enyémtől...
A legnagyobb parám most a beszoktatás...hiszen ilyenről én eddig csak könyvben olvastam. Igazából ettől (tőlem!) függ, hogy az anyák el tudnak-e menni szépen nyugodtan a munkahelyükre vagy egy ordító gyereket kell visszahagyniuk borzasztó lelkiismeretfurdalással. Próbálom nem agyondrámázni a helyzetet, de ez azért nem tréfadolog és semmiképpen nem vehetem félvállról (ezt sem). Viszont kurva jó érzés lesz, ha sikerül, főleg, ha jól sikerül! Aztán januárban jöhet az újabb menet, hogy akkor is dupla bevetés lesz-e...csütörtökön kiderül!
Ja, és akkor még van egy halom papírmunka, amihez igazán nem fűlik a fogam, de egyszerűen muszáj, meg izé, hétvégén matekoznom is kellett, hogy akkor melyik gyerek után mennyi támogatás jár, mennyit kell fizetnem, ha kilépek a családi betegbiztosítási csomagból...gyerekek, a fejem zsongott a végére, de rendesen! De kénytelen leszek felnőni a feladathoz...ehhez is.
A nappali szobánk 80%-os készültségben, ráment a teljes hétvégénk, de nagyon szépen alakul az én kis családi napközim!!! Hála és köszönet érte Jannak, aki átgondolta, elképzelte, megtervezte és a megvalósítás oroszlánrészét is magára vállalta (értsd bútorokat vásárolt, pakolt, szerelt, fúrt és faragott). Én főleg ilyen támogató tevékenységet végeztem, mint porszívózás, pakolás...meg még egy kis pakolás! Állólámpák, cserepes virágok, CD-állvány...ők most mind száműzetésbe kényszerültek szegények!
Megyek is, mert hulla vagyok, holnap délelőtt ketten is jönnek ismerkedés céljából, jó lesz bevezetni őket a megújult nappaliba, remélem, ők ugyanúgy el fognak ájulni tőle mint én (tegnap késő este egyszerűen csak leültem és néztem:-)))
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen