Csücsültem eleget, a csütörtököt megelőző és az azt követő éjszaka is. Flórikám ugyanis csak félig ülő testhelyzetben tud aludni, kézenfekvően (azaz ölbenfekvően) az én ölem az az öl, ahol fekszik. Még szerencse, hogy valami zseniális dizájner megkonstruálta az Ektorp fantázianevű fotelt az IKEA-nál, ebben simán el lehet tölteni egy vagy akár több éjszakát is a babával. És talán még hunyunk is egy keveset. És nem esik le az ölemből, mert olyan batár nagy az ülőfelület!
Kitalálhatja az olvasó magától is, hogy nem ez lesz életem leghosszabb posztja, s hadd ne sziporkázzak most. Legyen elég annyi, hogy a láz-köhögőroham-étvágytalanság-álmatlanság az a négyes, ami most a kisfiamat kínozza, s vele együtt engem is. Szerencsére ma délelőtt megérkezett apa, így már kisség könnyebben, vállunkat erősen összevetve tartjuk a frontot. Egységben az erő! Nem, egyáltalán nem ilyen nálunk a tipikus csütörtök, meg a péntek sem. De utóbbiról majd külön írok, talán holnap. Most olyan zsibbadt állapotban vagyok, amikor autopilot üzemmódban látom el a gyerekeket és a háztartást, egyéb kreatív truvájt ne várjon tőlem senki. Jobbulást kívánok magunknak, nektek meg jó hétvégét!
Ja, most tűnik fel, hogy épp egy hete volt életem legszebb napja. Arra gondolok most jó erősen.
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen