Tóbiás vagyok, vasárnap óta hivatalosan is öt éves. Ja, tudom, baba első! Jól van öcskös, legyen meg a te akaratod. Te úgyis négy nappal előbb születtél, úgy értem te 19-én, én meg 23-án, szóval nem gáz, hogy előbb te írtál magadról. De azért most már én is hadd mondjam a magamét!
Szegény anyukám, hogy meglepődik mostanában rajtam, úgy kb. minden nap. Hatalmasat nőttem, mindenem, kiváltképpen az önérzetem. Hol van már az aranyos szöszi kisfiú? (hú de utálta anyukám, amikor a nagymamám mondogatta neki kamaszkorában: dehát te olyan aranyos szőke kislány voltál!). Most meg csak les! Bizony, így van ez! Egy ötéves kisfiú igazmondását egyesítem magamban egy kamasz világszemléletével. Például gond nélkül benyögöm a mutternek, hogy kövér (pedig valami Vekerdy nevű ürge szerint ezt csak a tinédzserek közlik nyersen az anyjukkal, amikor elkezdik karikatúraszerűen látni az ősöket). Hát tessék, koravén is vagyok, noch dazu!
Ja, meg rajtam van a fiziológiás fáradtság is, tudtátok? Ez mindig akkor tör rám, amikor anyukám legópakolásra, fogmosásra, öltözködésre, esetleg az ágyból való kikelésre sarkall. Bírom az öcsit, ahogy buzgólkodik. Babusgatja, ölelgeti is a mama eleget. Én ilyenkor jól rájuk csapom az ajtót! Hah, a kétnyelvű gyerekek agya kétszer gyorsabban fejlődik az átlagosnál, ugyebár! Szóval én már régesrég átlátom ezt a kivételezős dolgot! Hiába kaptam két kiló könyvet meg hat kiló legót a szülinapomra! Én már nem vagyok édibédi kicsi aranyos dörgölőzős babuci! Öntudatra ébredtem, vagy mi a szösz! És én ezt nagyon élvezem! Ünnepi mosoly? Nesztek! Grimbuszka hozzám képest ipari tanuló!
Na, de milyen is vagyok igazából? Lássuk! Hát itt van ez a sértődős dolog. Borzasztóan hamar be tudok sértődni. Ehhez elég, ha valami nem pontosan úgy történik, ahogy én szeretném. Azaz ahogy én akarom. Mondom AKAROM! És, hogy mit akarok?
Akarok filmet nézni. Sokszor és sokat. Lehetőleg a tableten, egyedül. Nem, a tesóval együtt nem akkora buli. Mert már neki is van kialakult egyéni ízlése, és nyomkod összevissza, azt meg utálom. Szerinte Tyúkdal, szerintem Mélytengeri mentőcsapat. Szerinte Peppa Malac, szerintem Szilva dadus. Szerinte Johnny Johnny YES Papa, szerintem Kilenc kutya karácsonya. Érzitek a különbséget, ugye?! Szóval, ha nem az megy, amit én akarok, akkor iszonyatosan elkezdek üvölteni. Van ebben sírás, fülrepesztő hangsávban, meg ordítás, csak a biztonság kedvéért. És nem, nem nyugszom meg, nem veszek elő szépen egy könyvet, nem ülök le rajzolgatni, na hagyjál békén a hülye ötleteiddel.
Persze, persze, aranyos vagy, amikor reggel keltegetsz, de úgyis az lesz az első kérdésem: mikor nézhetek filmet? Imádok filmet nézni ugyanis! Végtelenül sokat tudok közben nevetni és szórakozni! Ja, múltkor ki is kellett oktatnom anyukámat egy picit. Mert elkezdett nekem arról papolni, hogy a filmnézés káros az agyamra, nem fogok tudni olyan jó történeteket kitalálni játék közben. Pedig pont fordítva van! Én a filmekből veszem az ihletet! Adj két legódarabot, és eljátszom neked, hogy is volt az, amikor tűz ütött ki Aprajafalván! Két kaviccsal pedig bármikor modellezem neked a teljes törpolimipiát!
Anyukám ezt csodálja bennem amúgy a leginkább. Hogy valami eszméletlenül jól tudok egyedül játszani. Mormolom félhangosan a sztorit, végtelen dialógusokat találok ki és ne, lécci ne szólj hozzám közben! Ha pedig muszáj nézned, lehetőleg feltűnés nélkül tedd. Utálom, ha néznek! Magamban beszélek ilyenkor, jól van? Csak úgy, mint ott, a Balatonban ülve. A vízben is magamban szerettem lenni főként, a legkülönfélébb sztorikat találtam ki azokkal a jó kis hullámokkal. Persze, ment a klasszikus pancsolás, vízbe ugrás meg homokozás is...de a legjobb, ha magamban beszélhetek. Ezt a tevékenységet anyukám is élvezettel űzi, már gyerekkora óta, tudtátok? Csak a felnőttek körében ez valami miatt nem szokás, szóval nem veri nagydobra. Hú, én nem akarok felnőtt lenni!
Szerencsére még elég távoli a felnőttlét, így öt évesen. De azért pár dolgot már elvárnak tőlem. Ahogy az öcsinek a mindene az önállóság, én meg pont azt élvezem, ha felöltöztet anyukám, ha leveszi a cipőmet, ha megmossa a kezemet. Na, nem mindig, csak, amikor én úgy akarom. Majd azt én megmondom! A tányért például mindig szépen elviszem a mosogatóhoz. Sőt, tegnap még a poharat is! Hah, el is kerekedett anyukám szeme!
Tudok meglepetéseket okozni. Tudtátok, hogy kétéves korom óta nagyon, de nagyon válogatós vagyok? Iszonyatosan, borzasztóan, rettenetesen. Ha valami új dolgot tesztek elém, azt kapásból félrelököm. Aztán, ha nem néz oda senki, esetleg hozzányúlok. A kezembe veszem. Megszagolgatom, és még az is lehet, hogy megnyalom. Hogy utána undorodva dobjam el magamtól. Egyszer aztán apukám százszorszéppel kínált a réten. Én meg gondolkodás nélkül a számba tömtem és lenyeltem. Hogy lesett az öreg! Anyukám meg veszettül ideges lett. De ezt most hagyjuk.
Nem vagyok én rossz gyerek amúgy. Csak találd meg hozzám az utat meg a kulcsot. Vannak dolgok például, amik iszonyatosan érdekelnek. Ilyen a Titanic meg a világűr. Ezekben a témákban elég sok felnőttet kenterbe verek. Anyukámat biztosan. Imádom, amikor tátott szájjal hallgatja, amint az óriásgőzös kéményeiről és felépítéséről mesélek neki. Na meg Csuriról és Philae-ről, róluk filmet is szoktunk nézni, amilyen gyakran csak lehet. Ilyenkor el vagyunk varázsolva családilag és valahova nagyon messzire vágyakozunk.
Roppant elmélyülten tudok apukámmal legózni, imádom az esti összebújós olvasást bármelyik szülőmmel, imádom, hogy anyukám újabb és újabb könyvekkel lep meg, és buzgón vallja: a könyv nem ajándék, hanem alapvető fogyasztási eszköz és SOHA nem lehet belőle elég itthon. Vicces, hogy némelyik szerzeményének jobban örül, mint én magam. Kedvenc sorozataink: Lenge mesék, Két kis dínó, Amíg utazunk. Olvass még nekem anyukám!!!
Látjátok, ment itt az agyfejlesztés, egészen babakorom óta! Az ám, hiszen már magzatkoromban Mozart-ot hallgatott velem a mamikám! Durva, mi? Most meg nem győz csodálkozni, hogy milyen okos vagyok! Egészen elképesztő kérdéseket tudok feltenni. Múltkor például megkérdeztem: anya, az ősemberből hogy lett rögtön fáraó? (ööö lehet, hogy túl sokszor néztem meg a Minyonok előzetesét?). Szegény anyukám hebegett-habogott és valami őrülten sürgős mosogatnivalója akadt. De hát így van ez. Okos gyerek bonyolult kérdéseket tesz fel. Remélem, lesz majd egy gurum. Különben rohadt gyorsan frusztrálódni fogok.
Ja, tudok ám aranyos is lenni. Ha akarok valamit, de nagyon. Akkor elképesztően szépen tudom mondani: KÉÉÉRLEK! Hangsúlyozandó még egy puszit is adok meg még ölelést is mellé, tessék. Nulla esélyed van ellenállni. És én is tudok lelkesedni ám. Csak egy kicsit feljebb van már az ingerküszöböm. Hiába, ingergazdag környezetben nőttem fel. De azért próbálkozz nyugodtan, hátha!
Van még valami. Amire én is meg a szüleim is egyaránt büszkék vagyunk. A kétnyelvűségem. Nagyon hamar beszéltem mindkét anyanyelvemen nagyon szépen. Anyukámat mondjuk néha a hideg kirázza attól, milyen tökéletesen ejtem a ch-t meg a legendásan puha német r-t. Meg állítólag azt is nagyon idegölőn tudom ordítani, hogy PAPA! Szóva majd a német nyelvi környezetben, majd ott leszek igazán elememben! Bár nagyon fog hiányozni Kistarcsa, a barátaim, a kert, a fagyizó, az ovi, meg még egy csomó minden, amiről neked fogalmad sincs, de nekem nagyon fontos. Mondom is ezt sokszor anyukámnak. Hadd fájjon a szíve. Még külön, értem is, miattam is. Közben meg pezseg bennem a kalandvágy: vajon milyen lesz bürstadti bubunak lenni??? Meglátjuk, elválik! Tőlem semmi jóra ne számítsatok!
Na, elkaptalak Pumpedli!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen