- Hétvégén jelezte a másfél éves kisfiú anyukája, hogy ő is és a gyerek is lebetegedtek, egész héten nem fognak jönni...és nem is jöttek.
- A héten tehát csak a kétéves török kislány jött. Hétfőn-kedden-szerdán még közös reggelivel indítottunk az anyukával, de már egyre több időre intettünk búcsút neki. Sírás nuku.
- Csütörtökön engedtük meg magunknak azt a mókát, hogy anyutól már az előszobában elköszöntünk. Az ajtó becsukódása után kezdődött a bömbölés. Teljes hangerőn, krokodilkönnyekkel dúsítva. Húsz perc alatt csengett le. Ilyen érzések kavarogtak bennem közben: nyugalom, béke, derű, kétségbeesés, düh, félelem, reszketés, bizakodás, szomorúság. Gyanítom, valami ilyesmit érezhetett a kislány is. Próbáltam én mindenféle játékkal és léhasággal elterelni a figyelmét, de semmi sem használt. Semmi. Sírni akart és kész.
Egyszer olvastam erről (jó tudom, azt ígértem, hogy nem lesz próza, de ezt most muszáj). Azért írom le, mert nekem ilyen paradigmaváltós volt a cucc, és tegnap konkrétan segített. Első olvasatra persze baromságnak tűnik. Pedig! Na. Szóval valami szakértőnő itt Németben, aki évek óta ordítós csecsemőkkel foglalkozik, azt találta ki, hogy nem jó reakció az, ha rögtön meg akarjuk nyugtatni a gyereket. Inkább köszönjük meg neki! A sírást??? Azt. Hogy ránk meri bízni a búját, bánatát, és hozzám fordult vigaszért. Mert ugye egy felnőttnek se mondjuk azt, hogy jaj, hagyd már abba a sírást. Hanem mit mondunk? Gyere, sírd ki magad, a sírás jót tesz, felszabadít, stb stb. Ja, és hogy mondja ezt Jimmy??? Hát persze, hogy így:
Sírt is a vállamon a kislány eleget. Amúgy tökre bejött ez a sírásra való biztatás. Átölelte a nyakamat, hozzám bújt, úgy zokogott. Tisztán lehetett érezni, hogy itt most összekovácsolódás van folyamatban. Végül egy zenélős kutyussal kezdtünk táncolni...és akkor valahogy rájött, hogy az minden szipákolásnál nagyobb buli. Aztán meg boltosat játszottunk egy réges-rég kidobásra ítélt pénztárgéppel, amit még millió éve hozott át csak úgy jófejségből a kistarcsai szomszédasszonyunk...óriási sztár most nálunk miatta Éva néni!
- A mai napnak azért kissé szorongva indultam neki, akármennyire is sikerült a legjobbat kihozni a tegnapi katasztrofális napkezdésből. (Egyébként mondjak valamit? Az anyuka kifejezetten megnyugodott a hír hallatán, hogy sírt a gyereke. Hiszen az okos könyvek szerint az a biztos kötődés jele!!) Volt is vagy két percnyi nyöszörgés az elválás után, de hamar rájött a kislány, hogy nem kéne sírással elhalványítani a pénztárgép csipogását....amikor pedig habszivacs elemekből házat építettem neki, azt hangos JAAAA!!! üvöltéssel díjazta (először váltottam ki belőle ennyire heves pozitív reakciót). Eszegetés és játszogatás után kimentünk egy kicsit sétálni, szappanbubikat fújdogálni, ismerős kutyákat és lovakat lesni, mittomén.
- Mert múlt szombat óta van ám kicsi kocsim! Kicsi? Hat bölcsis gyerek belefér! Biztonsági övvel! 200 euróért vesztegették tőlünk 50 kilométerre, naná, hogy lecsaptunk rá!
- Jaj, és nem is mondom, hogy szerdán kaptam egy nagyon jó hírt: januártól mégsem kettő, hanem csak egy gyereket kell beszoktatnom! Az akkor 11 hónapos kisfiú szülei ugyanis inkább mégis bölcsibe viszik a gyereket. Ezt a tényt sűrű bocsánatkérések közepette közölték velem. Fogalmuk sincs, mennyire iszonyatosan megkönnyebbültem! Így a második héten ebben a szakmában már elég világosan látom: óriási meggondolatlanság volt az ötödik gyerekre igent mondani! Még négy is nagyon combos lesz! Nagyon.
- Csütörtökön volt itt szerződést kötni az a kétéves kislány az anyukájával, akit december másodikán kezdek beszoktatni. Ő heti három napot fog járni, szobatiszta és elég tisztességesen tud beszélni. Bizakodó vagyok!
- A jövő hét kihívásai: a török kislány az eddigi reggel nyolc óra helyett hétre fog érkezni, szóval lesz húsz olyan perc, amikor itthon lesznek a saját gyerekeim is...meglátjuk! Flórika lelkes:-) A kisfiúval pedig újrakezdhetjük a teljes beszoktatást...ettől nem vagyok túl boldog, nov. 11-én kezd dolgozni az anyukája, bele kell húznunk!
- Tegnap voltam csoportterápián, speciálisan Tagesmuttereknek! Frankón van ilyen, havonta egyszer, itt a szomszéd településen! Minden gondomat-bajomat elmondhattam, húsz nálam jóval tapasztaltabb szakmabeli ember sírt-nevetett velem együtt és egy csomó jó tanácsot is kaptam! Ebből rendszert fogok csinálni!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen