Kútvölgyi út, 1980

35 évesen tudja már az ember, hogy kire hasonlít. Én olyan vagyok, mint

- nagyapám, aki imádott menni, lelépni otthonról és hajtani az autóját (na ezt se gondoltam volna akár két évvel ezelőtt!)

- nagymamám, aki imádta röhögtetni az embereket (running gag volt a nyugdíjas klubban, hogy a buszos kirándulásokon a fejére húzta a támlavédőt és úgy ijesztgette az öregeket)

- apukám, aki eksztázisba került, ha bement a szerkesztőségbe (ezt anyukámtól tudom és hát magamon is érzem), ja, és ha írt, akkor semmi más nem érdekelte

- anyukám, aki olyan szépen tud olvasni a gyerekeknek, és csak kb. tudja, merre folyik a Duna!

- másik nagymamám, aki jól tudott főzni, de nem szeretett (nagyon) és egész életében hasztalan harcolt a molyokkal

- másik nagypapám, aki fogalmam sincs igazán, milyen volt, de talán lobbanékony természetű és így én is

Utoljára öt éve ünnepeltem nagy külsőségek között a szülinapomat.

Akkor:

Idén az Isten háta mögött leszünk egy tanyán a nagy napon, úgyhogy a szülinapos szelfit már tegnap elkészítettem, naná, hogy vezetés közben.

Most:

 Remek a hangulatom, tom, tom, tom!