A (kisgyermekes) szülői lét megköveteli, hogy olykor-olykor találkozzunk más hasonszőrűekkel is, esetenként szervezett keretek között. Lássuk, hogy hogyan viszonyulok ezekhez én!
Játszótér
Gyerekkoromban hatalmas, vadregényes kertünk volt, egyetlen alkalomra sem emlékszem, hogy a szüleink játszótérre vittek volna bennünket. Nem is nagyon volt ilyen a településünkön. Pedig a játszótér alapvetően jó dolog, van ott mindenféle jó kis játék, meg aztán lehet barátkozni is. Amíg csak a gyerekek akarnak barátkozni, nincs is semmi probléma. A probléma ott kezdődik, amikor a szülők érzik úgy, hogy ha már így egymás mellé sodort bennünket az élet, mi, felnőttek is váltsunk néhány (sok) szót egymással. Mert hát a közös téma adott: a GYEREK! És aki azt hiszi, egy ilyen beszélgetés közben igazán nem lehet nagyot hibázni, az nem nagyon volt mostanában játszótéren.
Kezdjük ott, hogy mivel indítsak egyáltalán. Lehet pl. így: "jaj, de aranyos ez a kislány!" De vigyázzunk! Biztos, hogy kislány? Csak azért, mert vállig érő göndör haja van, és hatalmas kék szemekkel mered ránk, még simán lehet kisfiú. Illetve a (véhetően örökölt) fiús cuccokba öltöztetett, rövid hajú ördögfióka is lehet kislány is akár. Szóval talán a: "milyen aranyos, mennyi idős?" kezdés a legkevésbé rizikós. És ilyenkor áldhatjuk a magyar nyelvet, hogy a személyes névmás (amit még csak nem is kötelező használni) nem vonatkozik külön a nemekre. Na, következő pont: akivel beszélgetünk, vajon a gyerek apja vagy az anyja? Na jó, ezt talán már egész nagy biztonsággal megállapíthatjuk. De vajon az apja vagy a nagyapja? Ugye, ugye, van itt ám turpisság bőven! És akkor még az önérzetes óvodásokat nem is említettem. Mert ha én simán csak annyit mondok a fiamnak, hogy: "te majd csak a kisfiú után csúszhatsz le!", máris jön a felháborodott szólam: "én már nagyfiú vagyok!" Szóval vigyázni kell nagyon.
Ha lehet, én ugyan nem elegyedek szóba senkivel. Szerencsére Flórika még olyan korban van, hogy folyamatos felügyeletet igényel. Persze van, akit ez egyáltalán nem zavar. Ökoapu például gátlás nélkül leáll mellém, s egyszuszra elmeséli a fia orrmandulaműtétjét. Játszótéri apukákkal egyébként is nagyon vigyázzatok! Főleg hétköznap délelőtti felbukkanásuk esetén gyanakodjatok! Lehet, hogy valójában ő a nagymama. Én életemben egyetlen egyszer kezdeményeztem beszélgetést, emígyen: "jaj, de aranyos kisfiú!" A válasz minden további beszélgethetnékemet belém fojtotta (egy életre), mert emígyen reagált az anyuka:
"igen, pedig most fáj neki a kukija!" Köszönöm, kedves anyuka, erről most ANNYIRA szeretnék hosszasan elbeszélgetni!!!!!
Na, de ha meg is úsztunk egy mélyrehátóbb (vagy egyáltalán bármilyen) beszélgetést, még akkor is ott van az a kényszer, hogy hallgatnom kell, miről beszélgetnek a többiek. De ezen talán még túlteszem magam. Sokkal rosszabbul érint az a tény, hogy végig kell néznem, némelyik (a legtöbb) szülő milyen elme- és/vagy idegbeteg módon kezeli a gyerekét. Az még hagyján, hogy szinte percenként felhangzik a rettegett(nek vélt/szánt) mondat, mely szerint: "ha nem viselkedsz rendesen, azonnal megyünk haza!" Egyet kéne felfogni csupán kedves anyuka/apuka: ha folyamatosan ezzel fenyegetőzünk, de valójában legalább vérnek kell folynia ahhoz, hogy fel is szedelődzködjünk, hát egy lyukas garast nem ér az egész. Max. annyit, hogy mi, többi szülő látjuk, milyen erélyesen is tud kiabálni apu/anyu. Utálom a verekedő, fülcibáló, hajtépő szülőket, az agyonfegyelmező szülőket (nézz a lábad elé, vigyázz a kicsire, ülve egyed a kekszet, utána mosd meg a kezed, lassan hajtsd a biciklit...). Ilyenkor magamban mindig a Skatulya bácsit dúdolgatom a Belgától.
A legjobban azt rühellem, ha valaki nem engedi szaladozni/hangoskodni a gyerekét a játszótéren/parkban/erdőben. De akkor hol, könyörgöm hol szaladozzon, hangoskodjon az a gyerek?????
Jó, nem is dühöngök tovább, szerintem átjött az üzenet. A játszótér egy szükséges rossz, főleg, mert nekünk egy közepes séta célját jelenti ( a hosszú séta végén a cuki van!), így sokszor megfordulunk ott. Annak ellenére, hogy egy komplett játszótér van a saját kertünkben is. Szerencsére a gyerekeim már egész jól elsajátították a társas viselkedés szabályait, sőt, kifejezetten igénylik más gyermekek társaságát. Arról meg csak nem tehetnek, hogy az anyjuk egy antiszociális barom.
A következő részben a baba-mama klubok szépségeit fogom ecsetelni!
Igen, csak azt ne felejts el, hogy a gyerekek a többi gyerekkel élik a társasági életet, nekik nem kell a többi szülő faszságát hallgatni! és istenem, de mennyire egyetértek azzal, hogy utálod a folyton fegyelmező szülőt!! nekem is van ilyen a környezetemben! csak azt nem értem, minek csinál gyereket az, aki nem bírja, ha a gyerek GYEREK! az ilyen inkább fogadjon örökbe valakit, aki mondjuk már 30 éves, azzal kikerült a kamaszkort is, és lehet, hogy már unoka is van!
AntwortenLöschenIgen ám, de mi van, ha valaki nincs tökéletesen tisztában a gyerek születése előtt azzal, hogy ő hogyan fog viselkedni a szülőszerepben? Az adja állami gondozásba a gyereket? Szerintem nem lehet megmondani előre senkiről, milyen szülő lesz belőle. A másik, hogy én lassan több gyereket látok tönkremenni a túlzott engedékenység és hasonló konfliktuskerülő szülői viselkedés miatt, mint a túlfegyelmezés okán.
AntwortenLöschen