Kistarcsai arcok I.

Ja, igen. Kitaláltam, hogy írásban búcsúzom jelenlegi lakóhelyünktől. Ha minden igaz, másfél hónap múlva már hűlt helyünk lesz. Szóval most már tényleg itt az ideje. Két sorozatot is tervezek, sok-sok résszel. Ez az egyik. Kezdem:

Az utolsó mozicsillag

A Benicio del Toro-ba oltott Javier Bardem. Éjfekete tincsei laza hullámokként omlanak a vállára. Rendszerint a közmunkások láthatósági mellényét viseli. Ha Hollywood-ban seperné az utcát ilyen teátrális mozdulatokkal, már régesrég világsztár lehetne. A karakteres arcát egyszerűen nem lehet nem észre venni. Hosszasan elidőzök rajta, akárhányszor találkozunk. És gyakran találkozunk. Javier, ahogy magamban nevezem ezt a jobb sorsra érdemes lokálpatriótát, mindenhol ott van. Hol a temető mögött látom egy kapával a vállán téblábolni, hol az óvoda előtt söpri az avart, hol meg a főtéren felügyeli a locsolócső tekeredését.

Négy éve már, hogy megpillantottam. Éppen a homlokába hulló hollófekete fürtjeibe túrt bele egy laza mozdulattal, amikor összeakadt a tekintetünk a művház előtt. Vajon mit keres itt, minálunk a James Bond főgonosza? - pillantgattam körbe a rejtett kamerát keresvén. Azóta figyelem megszállottan a sorsa és a külseje alakulását. Nemrég például - legnagyobb bánatomra - jelentősen megkurtult a lobonca. Azért még így is megvan benne a latin faktor. Nővel, gyerekkel nem láttam még soha, mindig csak egyedül, mindig csak munka közben. Jól is van ez így, egy mozisztár legyen csak megrögzött agglegény. Mostanában pedig egyre többször tűnik fel két keréken közlekedve. Lehet vagy negyven éves. A bicikli. Szegény édesapám hajtott egy ilyen rozzant Csepelt az Őrségben. Elegánsan, oldalról pattan fel a nyeregbe. Mit bánja ő, hogy hány éves? Elfér rajta a gereblye...

Hogy ő mennyi idős lehet? Külseje alapján meghatározhatatlan a kora, krisztusitól a közép korúig bármi lehet. Hangja érces, rekedtes, mély. Egyszer hallottam csak, egy kőkerítésen kiabált befelé éppen, a házigazda hollétéről érdeklődött, hiába. Valamelyik nyári vasárnap volt szerencsém egészen hosszan megfigyelni, a visszapillantó tükrömben fogtam be az alakját. Egy bolt háta megett üldögélt valamely cimborával. Kőkeményen állta a tűző napot, még csak nem is hunyorgott. Mediterránabb környezetben akár idilli is lett volna a jelenet. Itt, a magyar agglomerációban csak a pusztító reménytelenség áradt belőle. Benicio, könyörgöm, irány Amerika! De legalábbis Kusturicának küldd el a portfóliódat!

Hiányozni fogsz.