Na, mint tudjátok, nekem is sikerült bekerülnöm az "Év hallgatója" cím birtokosainak exkluzív körébe. Ez alkalomból végigpörgettem az agyamban, mikor voltam én már magamra nagyon büszke ilyen-olyan szellemi teljesítmények okán (szigorúan a tanulmányaim keretében). Lássuk!
1994 - Az év tanulója
A dátumból kitalálható: ez még általános iskolában esett meg velem, méghozzá nyolcadikban. Az az évem nagyon erősre sikerült: életre hívtam és szerkesztettem a diákújságot (Csipogó - benne nagyinterjút készítettem a leköszönő dirivel, apukám kazettás diktafonjával és lektorálásával!), megszerveztem a fordított napot (diák-igazgató-helyettesként), s egyebekben is buzgólkodtam és tepertem nagyon sokat. Jézusom, még a szavalóversenyen is részt vettem, méghozzás egy Puskin verssel. A címére már nem emlékszem, de tudom, benne volt az a szó, hogy jámsics és iszonyatosan belesültem. Pedig pont az aktuális szerelmem miatt indultam!
Na, de a lényeg az, hogy a júniusi tanévzárón kaptam egy díjat, amit direkt az én kedvemért alapítottak. Ez volt az Az év tanulója díj. 600 azaz hatszáz jó magyar forint értékben járt mellé könyvutalvány. Iszonyú kultúrsznob időszakomat éltem akkoriban, az iskolaudvaron kizárólag Spiró György: Az ikszek című örökbecsűjével a hónom alatt lehetett lárni (egy büdös szót nem értettem belőle, de nagyon menőnek gondoltam magam a sok funkcionális analfabéta között). Az utalványt hamarosan elvertem az Astoria közelében egy nagy és jelentős könyvesboltban, három azaz 3 db könyvre futotta akkoriban ebből az összegből. Az egyik természetesen Spiró György: T-boly című könyve volt, ami már jóval könnyebben fogyasztható novellákat tartalmazott, olvastam is rongyosra sokat. A másik kettőre sajnos nem emlékszem.
1998 - Hunfalvy plakett
Amikor az első napomon a szakközépben belengették nekünk, hogy van ez a kitüntetés, amit az ötosztályos, 200 fős évfolyamból ketten azaz ketten kaphatnak majd meg érettségi után, az esélytelenek nyugalmával nyugtáztam a tényt. Otthon azért csak elmondtam. Egyedül a tesóm villanyozódott fel: mondta, azt jó lenne megcsípni. Hát rendben. Teltek-múltak az évek, tanulni éppen nem tanultam rosszul, de azért voltak kedvenc tantárgyaim, meg kevésbé kedvencek is. A második évvégén pedig kiállíttattam életem legrosszabb bizonyítványát, legalábbis három reáltantárgyból ippeg megvolt a kettes. Igen, azt hiszem, az volt az egyetlen év, amikor nagyon elengedtem magam, és tanulás helyett valami sokkal fontosabbra koncentráltam (első szerelem, ilyesmik). Harmadikban-negyedikben mondjuk nagyon összekaptam magam, millió versenyen indultam, néptáncoltam, filmet forgattam, közösséget szerveztem, gyűjtöttem az okleveleket, és szentül hittem: a részvétel a fontos!
Éppen egy ilyen tanulmányi verseny (OSZTV - német pénzügyi nyelv, 6. helyezett, előttem szinte kizárólag anyanyelviek!) díjkiosztójára kísért az osztályfőnököm, amikor a mozgólépcsőn benyögte: téged jelöllek a plakettre. Volt már ezelőtt is egy mozgólépcsős traumám, de most is úgy kellett letámogatni a végén. És a fizika kettes, az már el van feledve? Meg van bocsátva? Igen, úgy tűnik. Hamarosan jött a fényes ünnepség, és kiderült, tényleg én kapom a bronzos érmet, amely bársony tokban szundikál. Meg a vele járó 15 ezer forintot (érzitek az inflációt???), amit az SZMK ajánlott fel. Ezt az összeget még kipótoltuk otthon, így lett meg életem első igazán komoly biciklije!
2002 - Az akarat diadala
Elképzelhető, hogy ezután a fáklyás menet után milyen rosszul érintett az a mélyrepülés, ami az egyetemen várt rám. Az első félévben nekem volt a 11. legrosszabb átlagom (3,11!), a névsorban csak orosz nevű hallgatók következtek utánam. Hamar felsimertem, hogy itt nem a tanulmányaimmal fogok kitűnni (ha egyáltalán sikerül bent maradnom). Innen már csak egy lépés volt a nagyon aktív és intenzív közösségi munka, nemzetközi diákszervezet, férjszerzés, ilyesmi. Mégsem hagyott nyugodni a gondolat: én is szeretnék szerepelni az egyetemi dicsőségfalon! Méghozzá valamiféle tanulmányi teljesítménnyel, ha lehet. A Köztársasági ösztöndíj ekkorra már elérhetetlen távolba került. De én nem adtam fel!
Végül egy pályázat vonta magára a figyelmemet: Országos Média Diákverseny! Tudtam, hogy ebben a témakörben akár én is domboríthatok, már csak egy csapatot kellett magam köré verbuválnom. Itt megint segítségemre volt a szerencse, fantasztikus emberek segítettek az utamon a megdicsőülés felé. A második helyezés, amit végül bezsebeltünk, több dolgot is ért. Mindenekelőtt egy utazási utalványt 70.000 Ft értékben, amit némi vacillálás után egy frankfurti repjegyre váltottam be. Kaptunk még egy-egy hűtő táskát telistele üdítővel, illetve én kettőt is, csak, mert annyira ügyes előadó vagyok. Ja, és életem első igazi nyolcórás állását is ennek a helyzésnek a kapcsán kaparintottam meg. Meg még egy pár dolgot, ami kézzel nem fogható, szavakkal le nem írható, eszmei értéke azonban felbecsülhetetlen. És! Írásos bizonyítékom van arról, hogy ezzel az eredménnyel bekerültem az évfolyamom elitjébe! Ezen a linken ti is meggyőződhettek róla!
2015 - Év hallgatója
Hát igen, volt itt egy nagyobb ugrás, de megérte várni! Immáron én is bekerültem az újságírói Hall of Fame-be. Megdicsőültem, sziporkáztam, tapsorkán kíséretében vehettem át az oklevelemet. És a díjat, ami a tandíj felének a visszatérítését foglalja magában. Ez a maga 200.000 forintjával a legmagasabb pénzösszeg, amit valaha nyertem! Némi szerencsével, rohadt sok munkával és a környezetem áldozatos segítségével, támogatásával! Köszönöm! Nélkületek nem tartanék itt!
Mi jöhet még???
Bár egyes hadvezérek szerint nem ajánlatos egyszerre két frontot megnyitni, te egy éve megnyitottad a másodikat is.És az élet igazolt: mindkét fronton ennyi elismerést aratni, ennyi sikerélményt szerezni csak kivételes képességű és bátorságú embereknek adatik meg. Nagyon büszke vagyok rád és nagyon szeretlek.
AntwortenLöschenmamikám! én is téged!
AntwortenLöschen