Nem tudok rosszat írni

De tényleg! Akármit vetek papírra, ill. akármit is pötyögök be a billyentyűzeten keresztül a gépbe, abból csak jó sülhet ki. Tegnap pl. megdöntöttem az összes létező és nem létező rekordomat. Eddig 429-en olvasták a legutolsó blogbejegyzésemet. Már önmagában a háromszámjegyű olvasószám is példa nélküli, de, hogy így sikerült túlszárnyalni az eddigi rekorder 75-öt? S mindezt miért? Mert megtaláltam a tökéletes célcsoportot. Nem, nem kaptam pénzt érte. Egyszerűen csak leírtam azt, amit gondolok, amit érzek. Úgy tűnik, ilyen sokan találták olvasásra méltónak. További megtiszteltetés is ért: a (jogosan) agyondícsért panzió már reklámszövegként idéz a bejegyzésemből...lehet, hogy szakmányban kéne gyártanom az ilyen kis szösszeneteket? Lehet! De csakis meggyőződésből.

Aztán a másik. Valamelyik nap megkért az iskolánk igazgatónője, ugyan foglaljam már össze néhány mondatban, miért érdemes jelentkezni a centrálos újságíró képzésre. Összefoglaltam. A jelek szerint olyan jól, hogy szintén reklámszöveg lesz belőle. Engem meg hozzácsapnak, testimonial-nak! Fotós, sminkes meg fodrász fog rajtam dolgozni előtte! De jó, hogy tudok írni!

A szerkesztőim is elalélnak tőlem olykor-olykor. Ilyeneket írnak nekem, csak úgy, privátban:

"nagyon jó lett a cikk, köszi szépen kimegy))"

vagy

"Remek cikk, köszönöm, hogy megírtad."

Az írással kapcsolatban volt egy komolyabb aha-élményem szerdán. Pont jöttem ki a fogorvostól és máris elkezdtem tervezgetni, mivel fogom elütni a kettes metró 20 perces menetidejét a Déli és az Örs között. A racionális énem rögtön szólt, hogy listát kéne készíteni azokról a dolgokról, amiket még nyáron meg akarunk nézni Magyarországon. Aztán persze az írói énem is szót kért, ezt mondta:  "Inkább sződd tovább a meséd fonalát. Úgy szeretem a mesehősödet. Szeretnék vele tölteni egy kis időt."

Ő nyert.

Ha jobban belegondolok, valójában írhatnék a kisvakondról is...