A legjobb ötlet: minden kétséget kizáróan az volt, hogy ragaszkodtunk ehhez az utazáshoz. Még tavaly májusban ötlöttük ki egy baráti családdal, hogy el kéne menni a Bajor Erdőbe és csapni egy tanyasi nyaralást. Lehetőleg pünkösdkor, mert akkor olcsóbb, mint főszezonban. Pár nappal utána, hogy ezt megbeszéltük, járt Tóbi életében először tehénistállóban, s a reakciója annyira meggyőző volt, hogy már semmi sem tarthatott vissza bennünket a foglalástól (igen, a németeknél időben kell, fél évvel korábban már nincs hely!)
A legnagyobb mázlink az időjárással volt, illetve én ettől tartottam a legjobban. Hogy esetelg ott ülünk majd egy héten át a tévé előtt, a világ egyik legszebb középhegységében, mert kint szakad az eső. Bár már foglaláskor megnyugtattak bennünket, hogy semmi vész, eső esetén ott van a gyerek-játszó-pajta, utólag nagyon örültem, hogy végül ezt a szolgáltatást nem kellett igénybe venni (de azért persze jártunk benne). Hol felhős, hol napos időnk volt, eső egy csepp sem esett!
A legnagyobb csalódást ugyanis éppen ez a műintézmény okozta. Képzeljetek el egy sötét, lepukkant, gyakorlatilag ablaktalan hodályt, amibe még 45 előtt elfelejtették bevezetni az áramot. Benne egy ótvaras trambulinnal, aminek a biztonsági hálója a kezem között mállott szét, egy csocsóasztallal, ami Flórika szeme világát veszélyeztette nagyon durván, és néhány autógumiból eszkábált Tarzan-lengő-hintával, amiben azért Jannak telt nem kis öröme.
A legtöbb időt a gyerekeim természetesen éppen ebben a rémbarlangban szerették volna eltölteni, Tóbika be is szökött időnként, és boldogan állapította meg, hogy "Anya, már megint rúgtam két gólt!"
A legnagyobb sikerük természetesen most is a bociknak volt, pár napos jószágokat képzeljetek el, akik valami hihetetlen türelemmel és odaadással viselték a gyerekeim közeledését. Magam is itt simogattam borjúüstököt életemben először, pedig agrárszakember lennék, vagy mi a szösz.
A legnagyobb sokk akkor ért bennünket, amikor utolsó nap este csak a hűlt helyét találtuk a mi szeretett bocikánknak...meg is fogalmazódott bennem a nagy bölcsesség, hogy vagy ne nőjön a szívemhez soha többet semmilyen haszonállat, vagy a Bécsi Szelet Vendéglőt kerüljem el nagy ívben. A kettő együtt nem megy!
A leggyerekbarátabb infrastruktúra úgy általában ezt a régiót jellemzi, bárhová mentünk, mindenhol tárt karokkal, kiválóan felszerelt pelenkázókkal és széles mosollyal fogadtak bennünket, pedig általában négy gyerekkel közlekedtünk. Hihetetlen, de még az üvegmúzeum is gyerekbarát kialakítású volt, a belépőjegy mellé járt ajándék üveggolyó, az ajándékboltban volt gyereksarok, a pelenkázó mellett pedig egy hatalmas doboz játék volt bekészítve.
A legmeglepőbb hozzáállással egy hatalmas gyerekparkban találkoztunk, ahol a szolgáltatások nagy részét ingyen és bérmentve lehetett igénybe venni, illetve a fizetős szolgáltatások sem a végtelen lehúzásra mentek. Az ultraprofi bob-pályán (amire én fel sem mertem ülni, Tóbi meg persze eksztázisba esett) 2 EUR volt egy menet, az aqua-tube pályán (amit szerettem volna kipróbálni, de aztán valahogy az állatsimogatóban közöttünk ki, mert a mi tanyánkon se kecske se csüngőhasú vietnámi disznó nem volt és ezeket okvetlenül szemügyre kellett vennie Flórikának) meg csak 1 EUR volt egy csúszás. Ja, és ugyanitt volt az eddig tapasztalt legnagyobb és legprofibb vizes játszótér is, szerencsére meleg is volt hozzá eléggé.
A legkedvesebb tevékenység korosztályonként megoszlott: Flórika egyértelműen a kavicsok tóba vagy akármilyen vízbe való bedobására szavazott, Jan a hajnali terepfutásra, Tóbika a kötélen való csúszásra (amitől az elején nagyon félt, de egy hét alatt olyannyira leküzdötte ebbéli averzióját, hogy reggel-este ezzel töltöttünke gy órácskát), én a magam részéről pedig a hegyi túrázás mellett tettem le a voksomat, amire ugyan csak egyszer került igazán sor, de az olyan élményben részesített, hogy a könnyem is kicsordul.
A legtöbbet gyalogló gyerek címet Tóbi nyerte el éppen azon a bizonyos hegyi túrán, és ő ennek nagyon örült én pedig angyon büszke vagyok rá!
A legmeglepőbb fordulat szintén őhozzá kapcsolódik ill. a természeti jelenségek iránti rajongásához. Egyik este borzasztóan megsértődve rohant fel a szobájába (kissé zokon vette, hogy az apja nem engedi neki nyitogatni-csukogatni az ablakot), sokáig csak az a bizonyos nagyon erőltetett zokogás szűrődött le hozzánk, amire csupáne gy ötéves képes. Aztán csönd. Ugyanő hatalmas széles mosollyal közeledik: anya, fel kell jönöd a teraszra! Most a legszebb a naplemente!
Az igazán váratlan szerencse akkor ért, amikor beugrottunk egy közeli kisvárosba fagyizni, ahol számomra teljesen döbbenetes módon kaptam 20 perc kimenőt és vásárolgathattam a Zero nevű márkaboltban, ahol éppen -20%-os napot tartottak. Amikor a kisgyermekes lét avatatlan szemlélői afelől érdeklődnek, hogy nekem vajon sikerült-e pihennem az elmúlt egy hétben, mindig felsejlik az a pár perc, ahogy ott lazítok a próbafülke padlóján egy halom ruha alatt.
Máskülönben pedig: fantasztikusan természetközeli és boldogságos volt ez a nyaralás, ahol tényleg annyit állatot simogattunk, amennyit csak aakartunk, ahol nekem az volt a fő tevékenységem, hogy Hollywood-i nyálfilmeket megidézve szemet vakítóan zöld domboldalakon futkároztam a gyerekeimmel kézenfogva, valamint minden egyes hegyre rácsodálkoztam, hogy az mennyire szép. Mert tudjátok, ahogyan azt már Korda Gyuri bácsi is megénekelte: csak a szépre emlékezem!
És akkor jöjjenek azok a képek:
Mondom én, hgoy gyerekbarát ez a környék, még a vaddisznón való lovaglás jogát sem vitatják el a kicsinyektől! / Wald Wipfel Weg, St. Englmair amúgy
Minden gyerek izgalommal tépkedte a friss füvet Heidi-nek, csak Tóbi csempészett ki neki egy kis illatos szénát.
És hát igen, a kedvenc képemhez érkeztünk. Az én kis hős gyalolgóm!
Meg a másik kedvencem: always in action!
Das Beste kommt zum Schluss: hazafelé egy autópálya melletti étteremben bohócba oltott varázsló szórakoztatatta az arra fogékonyakat...csak, hogy ne legyünk már úgy elkámpicsorodva!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen