A szerk.-ből jelentem

Don't want it, don't go for it, don't do it. Be it. (hogy egy nagy klasszikust idézzek)

Ez tehát a mottó. Csak fel kell  hozzá nőnöm. Ma megtettem az első lépést: örömmel dolgoztam a munkahelyemen. Nem akartam. Nem törekedtem rá. Nem csináltam. Csak voltam. Tök jó volt!

Eszembe jutott egy régi sztori, sokáig ennek mentén határoztam meg önmagam: 

2003 áprilisa. Egy médiaügynökség fullasztóan kicsi szobájában voltam összezárva gyűlölt kollégáimmal. Mégis szép nap volt, mert húsvét előtt megérkeztek a repiajándékok, én is kaptam egy szép gyertyatartót, meg egy díszdobozos füstölőt. Ja, és még egy cipóba sütött sonkát is! Meg aztán meglátogatott valaki a szomszéd osztályról épületből, akinek a feltűnése mindig fényt hozott abba a rettenetes miliőbe. Volt okom örömre bőven tehát, örömködtem is ott nagyban! Meg is szólalt a rettenetes perszóna a szemben lévő asztalnál: "Jaj Teri, te úgy tudsz örülni mindennek, mint egy gyerek!"

Már épp hosszas magyarázkodásba kezdtem volna, hogy én öt gyerek között nőttem fel, és igen, én az ilyen kis egyszerű gyertyatartóknak is nagyon tudok örülni, meg az élet apró szépségeinek úgy általában (vele ellentétben), de a már említett kolléga arkangyal a segítségemre sietett:

"Isten tartsa meg ezt a jó szokását!" - hangzott a mindent eldöntő verdikt.

Meg is tartotta, innen üzenem!

És igen, hintázni is nagyon szeretek!