Csoda

Ma este, meseolvasás közben nagyon intenzíven, nagyon erőteljesen átjárt egy érzés. Sokszor éreztem már ezt, de ennyire komolyan még soha. Mennyire csodálatos már, hogy Flórián az én fiam! Éppen az én fiam és nem valaki másé! Iszonyatosan irigyelném azt az anyát, akinek a fia lenne! De az enyém! Az ENYÉM!

Flórika egy megfejthetetlen csoda. Nézem, nézem, de nem értem. Néha egészen ijesztő, mennyire idegen, mennyire távoli, mennyire titokzatos tud lenni a személye, a személyisége. Vajon meg tudunk valaha is ismerni igazán egy embert? Hét éve próbálom megérteni őt. A közelébe se értem soha igazából. Mégis annyira, de annyira közel érzem őt magamhoz. Néha komolyan úgy érzem, önmagammal vagyok, ha vele vagyok, önmagammal beszélgetek, ha vele beszélgetek. Sokkal, de sokkal több időt és figyelmet kell fordítanom rá. Vele minden egyes pillanat egy CSODA.