Aszimov

Régen olvastam Aszimovot. Asziszem, még a történelem előtti időkben. A 2009 nekem valami borzalmas betegséggel indult, ami miatt ágynyugalomra ítélt az ovos. Vagy inkább én magamat. Okostelefon még sehol (sajnos vagy hála Istennek?), így kénytelen voltam olvasással múlatni az időt. Aszimov Korai Alapítvány Trilógiáját Jan eredetileg magának rendelte meg, végül én olvastam ki elsőnek. Nem mondom, hogy egyszuszra, mert napokig bújtam a nyolcszáz valahány oldalas könyvet. De állítom, hogy minden ébren töltött percemet vele töltöttem. Vele, a megfoghatatlanul félelmetes/különleges hangulatú űrterekben, jövőkben és pillanatokban. Nekem nagyon bejöttek a sztorik, annyira magába szippantott az általa teremtett világ, én is abban léteztem teljesen. Óriási várakozással estem neki az Alapítvány Trilógiának, hiszen az a fő műve mégiscsak. Odáig eljutottam, hogy Hari Seldon, de hogy ő mégis mitől kultikus figura, na, odáig már nem. Egyszerűen olvashatatlan volt számomra, annyira mélyfilozofikus. Talán majd még egyszer megpróbálom és akkor magyarul. Néha fel kell ismernünk a korlátainkat.

Napokon keresztül az ágyban fetrengeni és Aszimovot olvasni? Hogy ilyenre mikor volt utoljára példa? Kiváló kérdés! Szerintem akkor utoljára. Valahogy nem volt ilyenre se módom se időm az utóbbi években. És én ezt egyáltalán nem bánom. De azért néha hiányzik. Főleg betegen! Mert beteg vagyok megint. Megkockáztatom, legalább annyira, mint nyolc évvel ezelőtt, amikor ágynyugalomban töltöttem az időt. És most? Valami ágynyugalom esetleg? Szó se lehet róla! Úgy alakult, hogy szerdától mindkét gyerek itthon volt velem, ilyen-olyan betegségek miatt nem mehettek oviba. Nem tudom, másnál milyen, ha betegek a gyerekek. Nálunk olyan még nem volt, hogy ágyban maradtak volna egész nap (vagyis nem is voltak olyan igazán nagyon betegek, szóval de jó nekem!). Ugyanúgy felkelnek, játszanak, de valamivel nyűgösebbek, ráadásul a gyógyszert csak beléjük kell diktálni, máskülönben pedig sokkal kevésbé vannak el egyedül, nagyon kell anya, stb.

Az ám, anya! Anyának szerdáról csütörtökre nulla alvás jutott, mert Flórika annyira sírt a fülfájása miatt, ha meg végre álomba zuhant szegény, anyának fájt az arcürege. Rettenetes állapotban álltam neki a csütörtöknek, csak a műszak végére, vagyis este hatra kapunk időpontot a gyerekorvosnál. Addig ki kell bekkelni. Bármibe kezdtem is, bármibe fogtam is, semminek nem jutottam a végére, újra és újra rohanni kellett a fiaimhoz, mert:

- Anya, tüsszentettem!!!
- Kisfiam, ott van melletted a zsepis doboz!
- Tudom!
- Akkor?
- Olyan jó, amikor te fújod ki az orrom!

Mit lehet erre feleni? Zuboghat az a rohadt víz nokedliszaggatás közben, hagyom én a dagadt ruhát másra és rohanok orrot törölni, de sebesen. Meg duplótornyot építeni, vonatozni, társasozni, kártyázni, Négyszögletű Kerekerdőt olvasni (Szörnyeteg Lajos!!!!!), zöldségeset játszani, vagy csak simán összebújni a nagytakaró alatt, mert mindjárt jön a Büdös Vakond. Hát így. Közben majd szétrobban a fejem, az arcüregem, ha nem a fiaim orrát törlöm, akkor a magamét, és csak egy, egyetlen egy dolog lebeg a szemem előtt: ALVÁÁÁS! Délután háromnegyed háromkor lekezelem Tóbi gyulladt testrészét (közben Papi gyerekkori csínytevéseiről kell regélnem, különben sír), és akkor szakad nálam a cérna. MOST! Pontosan most sutba vágok minden gyerekorvosi intést arról, hogy csak 30 percet tölthet a gyerek elektromos eszköz közelében, beállítom nekik a Yakari-t végtelenre állítva a szobájukban a telefonomon, én pedig behanyatlok a kanapé párnái közé. Hoppá, mi nyomja a fejemet, Aszimov, drága barátom, de hiányoztál! Olvasok egy picit...de tényleg, csak egy picit...négy órakor ébredek arra, hogy félig lelógok a kanapéról, a könyv valahol távolabb pihen...én meg de jól vagyok! Kell is az energia!

Valamennyi közös játék után szegény Flórikámat összecsomagolom, Tóbit az időközben betoppanó apjára bízom, irány a gyerekorvos! Aki ma túlórázik rendesen. Én azt hittem, mi leszünk az utolsók, erre még tele a váróterem háromnegyed hétkor is, amikor mi végzünk. Aranyos a doki, kisebbik fiamat olyan értőn, olyan szeretettel vizsgálja, mintha a sajátja volna...azt is olyan beleérzőn mondja, hogy középfülgyulladás, majd belesajdul a szívem. Irány az ügyeletes patika, utána gyors vásárlás másnapra a Normában, amikor tudom, hogy nem sok érkezésem lesz főzni, húzom-vonom szegény kicsikémet...otthon szuszpenzió készítés, beadás....mennyire előttem van, amikor három éve ugyanezeket a köröket futottuk tüdőgyulladás okán...szerencsére már nem olyan kicsi, nem olyan elesett, de azért az anyai szív csak összeszorul, amikor félig-meddig öntudatlanul hozzám bújik este az ágyikóban. Édes drágám!

De azért látjátok? Igenis loptam. Loptam egy kis időt a kanapén való döglődésre. És még olvasást is imitáltam közben!!!