Kisvárosban nem jó lakni

Vagy mégis? Hamarosan kiderül! Még alig lakunk itt vagy két hónapja, de máris elkezdhetném a Bürstadti arcok című sorozatot. Mert a tipikus kisvárosi fazonok természetesen itt is, mint nyilván a világ összes településén, maszáj falvában, jekána indián falujában, nagyvárosi dzsungelében, szóval itt is adottak. Arcok, akik szinte minden nap szembe jönnek veled, van, amikor kétszer is. Képtelenség nem figyelni rájuk, annyira jellegzetesek.

Vegyük például azt a Joe Pesci-be oltott, hófehér dús hajjal megáldott ürgét, aki jellemzően tréninggatyában jelenik meg az utcán, szinte minden egyes alkalommal, amikor behajtok az ovi utcájába. Mindegy, hogy épp viszem vagy hozom a srácokat, szinte nincs olyan alkalom, hogy ne bukkanna fel a kapualjban. A jelenléte (köpcös kis tartása és kacsázó járása) egy idő után annyira feltűnő volt, hogy a fiaim elkezdtek köszönni neki, főleg Flórika jeleskedett ebben a tevékenységben (Hallo Bauarbeiter!!!!!). El nem tudtam képzelni, mi lehet az illető foglalkozása, pedig így utólag belegondolva...szóval legalábbis kitalálhattam volna. Na!

Valamelyik nap kitaláltuk, hogy teszteljük a környék összes (millió) gyereksportolási lehetőségét, hiszen időnk, mint a tenger, energiánk pedig...szóval rengeteg felesleges van! Na, ez miből állt? Felvettem a kapcsolatot jónéhány sportegyesülettel, s ennek eredménye képpen voltunk a napokban több edzésen is. Az egyikre éppen ma került sor, a helyi iskola tornacsarnokában, utánpótlás foci (csak semmi akadémia!) néven.
Érkezésünkkor már kisebb csapat várt a kapunyitásra, ácsorogtunk ott a szülőkkel, a szépreménybeli focistákkal és a másod- és harmadedzővel egyetemben. Egyszer csak izgatott suttogás kezdődött: jön a mester! - hallék, s vajon kit láték, mikor előre tekinték? Hát természetesen ŐT, aki ősz bárdként emelkedett a parkoló autók mögül!

Régi ismerősként köszöntöttük egymást, aztán kezdődhetett a tréning! S, hogy milyen eredménnyel? Nos, erről egy külön poszt fog szólni, de jól tippel, aki úgy hiszi, van még némi lemaradásunk a témában. Sőt, megkockáztatom, kedves ismeretlen ismerősünkkel eztán is inkább az utcán, mintsem a tornateremben fogunk találkozni...de majd még meglátjuk! Annyi bizonyos, hogy mostantól kezdve mindenkit tisztelettudóan üdvözlünk...hiszen bármikor kiderülhet, hogy ő a helyi tótumfaktum...de legalábbis a fociedző!

Amúgy azt mondta, Flórika már ránézésre is tehetséges!