Akármennyire is erőltetem az agyam, fogalmam sincs, pontosan mivel telt a délelőtt. Valamikor, elég későn (fél tíz lehetett kb.?) felébredtünk, persze mindenki máshol, mint ahol lefeküdt. Én speciel Tóbi mellett. Flóri a fejemen ugrálva adta értésemre, hogy itt az ideje a reggeli készítésnek. Valamit ettünk, meg fel is öltöztünk. Persze csak semmi sietség, szombat van, ráérünk.
Volt már vagy tizenegy óra, amikor anyukám jelezte telefonon, hogy meglátogat bennünket. Oké, de mielőbb, mert délután vár minket a Zeneszínház! Nagyi jött, látott, és nem győzött csodálkozni, mennyit nőttek megint az unokák. Amíg ő Tóbit tanítgatta írni (két kör és két villám az egy NONO!), én Flórikámmal ragasztgattam az ajándéknaptárokba a matricákat. Jelentem, haladunk! Már az összes kép elő van hívva, nyolcból három naptár teljesen kész! Szóval reménykedj, hátha Te is kapsz egyet! Jan mindezidő alatt a sufnit próbálta rendbe rakni, több-kvesebb sikerrel (sikerült előbányásznia a macsakakefét!). Egy órakor azonban kiadtam a jelszót: mindenki keresse meg a legszebb ruháját és induljunk! Ja, és még Tóbi ünneplős ingjét is ki kellett vasalni!
Végül kettő előtt pár perccel elindultunk a Zeneszínházba, ami a Bazilika sétálóutcájában található, közvetlenül a pocakos főtörzs háta megett. Jan és Flóri már az óriáskeréknél lecsatlakoztak, fellépőként sajnos csak egy felnőttnek osztottak lapot. Ja, hogy ti azt hittétek, valami rettenetes előadásra igyekeztünk ennyire? Hát, van némi igazság a dologban! Mert amikor 3-4-5-6 éves gyerekek azt hiszik, hogy ők tudnak zenélni, és még a színpadra is felengedik őket...de azért némelyikük tényleg tudott. Tóbi 3 éves kora óta jár zeneoviba, a kottaolvasást idén kezdték el pedzegetni, szóval ez még nem az ő szólókoncertje volt. De nem lesz lámpalázas a gyerek, az már biztos! Valójában állandóan a színpadon akart leledzeni, csak nehezen dolgozta fel, hogy az furulyázásához nem dukál zongorakíséret. Viszont szépen énekelte az Én kis keretet kerteltem-et. Meg amúgyis ő volt a legelegánsabb...piros szatén nyakkendőben, naná!
Aztán csak eltelt az egyórás muzikális ámokfutás, mi pedig rátalálhattunk apára és Flórira a Bazilika előtti karácsonyi forgatagban. Utóbbi épp aludt. Pedig ekkor indult a fényfestés! Ami valami gyönyörűséges volt. Mivel egy lángost is benyeltünk (fejenként!), még egy második fénypompás performanszot is elkaptunk. Lélegzetelállító élményben volt részünk. Mindent egybevetve, ez a karácsonyi vásár magasan veri a Vörösmarty térit. De azért oda is ellátogattunk.
Közben útbaejtettük az egykori nemzetközi buszpályaudvart az Erzsébet téren. Igen, dec. 30-án lesz 15 éve, hogy egy fagyos hajnalon (életében először) Janikám Budapestre érkezett, s mi elindultunk a nagy közös úton. Ezt egy kicsit meg is könnyeztem ott a helyszínen. De gyerekekkel nem nagyon lehet nosztalgiázni, mert "Anya nézd, új mászóka van a játszótéren!" és még azt is el kellett magyaráznom, hogy miért ég az örökmécses a Kempinsiky-vel szemben (a Michael Jackson emlékhelyen). A Szózat költőjének szobrához közeledve egyre nehezebben haladtunk, iszonyú volt a tömeg. A földalatti aluljáróját csak komoly könyökcsapásokkal és láblendítésekkel tudtuk megközelíteni. Bennem még felmerült, hogy milyen szép lehet most a kivilágított Vár (meg egyáltalán nincs hideg!), de győz az észérv: el innen, messzire el!
A Mexikói úti végállomsnál van szerintem a földkerekség legjobb zöldségese, így most is betárazunk, többezer forint értékben. Rövid ám annál gyorsabb autókázással elérjük szűkebb pátriánkat, ott is a Lidl-t. megvesszük a vacsorának meg a mai ebédnek valót. Itthon asztalterítés, gyertyagyújtás, hosszas elmélyült táplálkozás. A gyerekek részéről is. Aztán még elolvassuk a Boribon házikóját. Flóri e feléig figyel, aztán puzzle darabokat dobál randomszerűen. Hiába, osztatlan figyelmet követel a szentem! Megyünk is hamar olvasni, lefeküdni, aludni. Mert megérdemlem!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen