Mielött elfelejteném...

...gyorsan leírom, milyen is volt a hét Jannal kettesben. Igen, jól olvastátok. Nyaralás kettesben. 2009-ben müveltünk ilyesmit utoljára. Meg most. 15 év kihagyás után...nem is volt olyan könnyü belejönni. De menjünk szépen sorjában. Azt már tavaly óta tudtuk, hogy az idei tavaszi szünet úgy alakul, hogy mindkét fiú mehet táborba. Ugyanakkor, ugyanoda. Szombattól szombatig. Micsoda csoda! Micsoda lehetöség ez kettönknek Jannal! Nekem a legvadabb ötletek cikáztak a fejemben. Patagónia! Tahiti! Netán lakásfelújítás? Abban hamar megegyeztünk, hogy csak a fiúk közelében érdemes nyaralnunk, hátha értük kell mennünk, hiányzunk nekik, megsebesülnek, akármi. Erre - tekintve a tábor elhelyezkedését Osnabrück és Bielefeld között - a holland tengerpart tünt a legalkalmasabbnak. Tengerre nézö szállás lefoglalva, biciklisisak bekészítve...mi kell még? Egészség, az kellett volna, de nagyon. Indulás elött egy héttel elövett a szédülös betegségem (erröl majd egy másik bejegyzésben írok részletesebben), szállás lemondva, páros nyaralás ideája elengedve. Vagy mégsem? Hol van az elöírva, hogy csak a tengerparton lehet megfelelöen kikapcsolódni? Na, majd meglátjátok! Április 6-án szombat reggel búcsút vettünk a fiúktól s elkezdtünk nagyban tervezgetni. Azt elöre kikötöttük, hogy a minimálisnál is kevesebb házimunkát fogunk végezni. Nem takarítani meg pakolni maradtunk itthon, ez fix. Ekkorra én már jobban voltam, szédülni már csak éppen, hogy szédültem, viszont a kondim a béka segge alatt vánszorgott valahol. Viszont - szerintem - a kondit csak úgy lehet visszaépíteni, hogy többet vállalunk, mint amennyi ép ésszel vállalható lenne. Így alakult tehát a hetünk: Vasárnap tekertünk. Én száz kilométert akartam, Jan mondta, hogy elég lesz ötven is...és milyen igaza volt! Ladenburgig jutottunk így el, ami egy mesebeli kisváros nem is olyan messze tölünk a Neckar folyó partján. Útközben többmindenre is ráébredtem. Hát micsoda hülyeség lett volna pont ezen a héten elutazni, amikor MINDEN, de tényleg minden virágzik, olyan illatok szállnak, hogy megörülsz, végig napos idöt meg húsz fokokat mondanak és én egyszerüen imádok a környéken biciklizni! Állításomat szeretném néhány képpel alátámasztani:

Tehát kék hegyek, sárga repceföldek és tükörsima bicikliutak, ameddig a szem ellát! Ja, meg a gyümölcsfák is virágoznak, és nem kicsit:

Amikor ezt a képet készítettem Janról, akkor hasított belém igazán: ezt a sok szépséget akartam én itt hagyni holmi szélmalmokért meg hullámokért? Komolyan nem értem magam néha...Ladenburg pedig ilyen szép, nézzétek meg:

Mivel a szálláson elég rendes összeget spóroltunk, nem sajnáltunk a héten étteremben kajálni, na nem ilyen Micehlin csillagos helyekre kell gondolni. Egyszerüen jól esik egy kis tekerés után kiülni a fötérre és kiszolgáltatni magunkat csak úgy. Lazulás felsöfokon kérem szépen!

Hétfön egy hatalmas közös álmunkat valósítottuk meg. Bacharach a városka neve és úgy száz kilométerre van tölünk. S, hogy mi benne a pláne? Hát csak az, hogy a Rajnának azon a szakaszán helyezkedik el, ami a világörökség része. Iszonyatosan szép! Nagyon nagyon régen terveztünk ide eljutni, most végre sikerült! De beszéljenek helyettem a képek:

Mivel az egész város egy hegy oldalában helyezkedik el, rengeteget kellett másznunk. Én helyenként elbizonytalanodtam ugyan, de aztán mentem tovább: THIS IS MY EVEREST!

De megérte, mert a kilátás egészen pazar volt:

Mondom valami elképesztöen csodálatos:

Persze, a csúcson túl is van élet, a lefelé vezetö út is szép:

A folyóparton pedig várt ránk a jól megérdemelt pihi:

Hátam mögött a kilátás:

Nincs többé nagytakarítás, csak virágözön:

Ha a korzón végigmegyek, mindenki köszön:

Igen, jól látjátok, úgy kiszélesedik itt a Rajna, minhta egy tó lenne! Csak ültünk a parton és bámultuk. Még egy mindfulness gyakorlatra is sikerült rábeszélnem Jant, annyira el akartuk raktározni ezt az élményt. Ekkor pillantottuk meg az idei év elsö fecskéjét!!!! Vajon csinál nyarat? Meglátjuk. Keddre modnjuk pont elromlott az idö, de nem estünk kétségbe, hiszen ismertek. Elpályáztunk a darmstadti élményfürdöbe, ahol a csúcspont az volt, amikor a tengeri sós medencében lebegtünk magunkról és úgy általában mindenröl elfeledkezve, fülünkbe pedig víz alatti muzsika zsongott...kell ennél intenzívebb kikapcsolódás? Kell. Szerdán felkerekedtünk és tettünk néhány (tíz) kilométert a túrabakancsainkba. Mindösszesen húsz percnyi autózással elérhetö tölünk ez:

Itt megint elcsodálkoztam magamon meg az eredeti tervemen. Hát ezt a fantasztikus középhegységet (Odenwald) hagytam volna itt a lapos holland tájakért? Jelentem, imádok kirándulni:

Közben Jannal mélyfilozófiai eszmecserét folytatni...nagyon régen volt már ilyenre példa és alkalom. Annyira megihletödtem, hogy otthon összedobtam egy laza kis vacsorát, méghozzá spárgából, a kedvenc elkészítési módom szerint:

Kellett is az energia, mert csütörtökön újra tekertünk, újra ötven kilométert, ezúttal Weinheimba, ami szintén nincs messze tölünk. Mostanra a biciklis pólómat is sikerült elöbányásznom (mintha csak direkt ehhez a jó kis repceföldhöz választottam volna a színét anno):

Weinheim egy csodaszép kisváros, de a legszebb mégis a botanikus kertje, föleg így tavasszal:

Nem és nem, nem bánom, hogy nem jutottam el a holland tulipánföldekre. Hát nézzétek meg ezt a gyönyörüséget:

Boldogság, biciklizés a neved (ráadásul itt a közelben hallottuk az idei év elsö kakukkját!):

Ennek megfelelöen a pénteki programunk sem lehetett más, mint tekerés, csak most északi irányba és közvetlenül a Rajna mentén, egészen Gernsheimig (igen, megint 50 km volt a limit). Ilyen utakon haladtunk az ártéri erdön keresztül:

A kedvenc bicikliutamat is érintettük, mert miért ne? Ez az:

A nap, azaz nem, az egész hét emelkedett hangulatát pedig mi is adhatná vissza jobban, mint ez a kép ott, a kristálytiszta vizü, szinte tengerpartot idézö fövenyen:

Köszönöm az én drága férjemnek, hogy partnerem volt ebben a csodálatos itthoni nyaralásban...most elöször...de biztosan nem utoljára!

P.S.: A gyerekek szombaton, azaz tegnap délután rendben és egészben megérkeztek...a fizikai állapotukról csak annyit, hogy még mindig (10:46) alszanak:-))) P.S.2: Szombat reggelre hozzánk is megérkeztek a fecskék!