Én egész népemet fogom...

...tanítani! Gondolta Flórika! De legalábbis egy osztályt biztosan! Azon töprengtem ma magamban, milyen fantasztikus a fiam. Nem szeretnék ezzel a sztorival a következö szülinapig várni, elmondom hát most. Szóval lesz a fiúk iskolájában egy rendkívüli szünnap jövö héten. A tanárok továbbképzésre mennek, persze mi felnöttek tudjuk, hogy ilyenkor pihenik ki a tavaszi szünet utáni elsö hét fáradalmait. No, mindegy is, lényeg, hogy lehet lazítani. Mi ezen a napon dolgozunk, a fiúknak szabad programjuk van, azt csinálnak, amit akarnak. Alhatnak délig, lebzselhetnek pizsomában, semmiféle kötelességük ilyenkor nincs. Flórika viszont úgy döntött, hogy felkel a szokásos idöben (fél hétkor) és 7:50-kor már a tanterem elött ácsorog. Stréber lenne netán? Áh dehogy! Azt elfelejtettem mondani, hogy a régi, általános iskolai tanterme elött fog ácsorogni! Kitalálta ugyanis, hogy meglátogatja a régi osztályfönökét, aki most újfent elsösöket tanít. S ha már ott van, akár még a tanításba is besegít egy kicsit. Hivatalos gyakorlatra majd csak kilencedikes korában mehet (nyilván már ezt is lezsírozta a tanárbácsival), most csak amolyan botcsinálta segédtanárnak (vagy tanársegédnek?) áll egy nap erejéig. Mindez az ö agyából pattant ki, ö levelezte le az egészet a volt ofövel, ma meg is mutatott nekem egy részletet a csetelésböl (azt, amikor megkérdezte, hogy vigyen-e magának enni- és innivalót a közös tízórai idejére...imádom:-)). Nem tudom, ki hogy van vele, de én ettöl az egész sztoritól rettenetesen el vagyok ájulva. Azaz nem! Nem a sztoritól! Hanem magától a fiamtól...hogy mennyire ügyes, okos, micsoda motiváció van benne...teljesen saját ötlet, megvalósítás, lebonyolítás, minden! Mondjuk azon csodálkozom, hogy miért csodálkozom! Hát már elsös korában is nem hivatalos pedagógiai asszisztensként támogatta azokat a kevésbé szerencsés (németül ezt úgy mondjuk, hogy bildungsschwach) családból származó osztálytársait, akiknek nem olvastak otthon éjjel-nappal...volt, hogy az osztályterem elött egy külön padnál foglalkozott velük. Én anno ezen eléggé felháborodtam, késöbb fizetést követeltem, végül rájöttem, hogy ez egy win-win szituáció. Flórika se unta magát agyon, a gyerekek meg külön jól jártak, hogy egy született tanár magyarázott nekik. És a sikertörténet folytatódik! Hogyan? Be fogok számolni! Jók a kilátások!

Ide fogom írni: Na, megvolt a nagy tanárkodás! Flórika kedden boldogan jött haza, de azon melegiben nagyon szükszavúan nyilatkozott. Szép volt, jó volt, de most hagyjál békén. A szokásos esti betakargatás közben aztán sok mindenre fény derült. Hogy milyen kicsik az idei elsösök. Az ofö bácsi pedig még mindig ingben jár. Ja, és a kicsik még nem tudnak rendesen olvasni "minden feladatot nekem kellett felolvasni nekik, képzeld, Anya!". Ha jelentkeztek, hogy valamit nem értenek, Flórián ment oda a gyerekekhez segíteni (idönként versenyt futva a tanárral, hogy ö érjen elöbb oda). A csúcs persze az volt, amikor Flóri használhatta a tanár szent piros tollát és javítgathatta az elsösök feladatait. "Anya, nem hiszed el, de még alá is írhattam a füzetüket!" Ez semmihez sem fogható érzés! Újdonság, hogy a tanteremben kialakítottak egy játszósarkot, oda küldik óra közben azt a gyereket, aki a legkevésbé bír magával meg azzal a ténnyel, hogy csendben rendben kell ülni órán. Flórika szerint jól müködik a dolog, nem volt balhé, béke volt. Szünetben pedig akkora tornyot épített ott a gyerekekkel, hogy még a tanár se érte fel a tetejét (Flórián is csak úgy, hogy székre állt). Boldogan, elégedetten aludt el a fiam. A jövö elkezdödött!