Túléltük

A nehezített pályát, úgy értem. Tehát öt gyerekkel. Tudjátok, most egy hónapig ennyivel üzemelt a családi napközim. Február elsejétől az egyik gyerek egy másik Tagesmutterhez jár, mert egy másik tartományba költöztek.

Hogy vagy? Hogy vagytok?

Még élünk. Mindannyian.

Januárban szinte minden nap eszembe jutott a kis versike, amit (a négygyerekes anyuka) Mona blogján olvastam:

Egy gyerek: nem gyerek.

Két gyerek: fél gyerek.

Három gyerek: na az már gyerek!

És, hogy ne legyen egyke szegényke, szülessen neki egy testvére!

Az ötödik gyerekről már nem szól a rigmus, gondolom, azért, mert az már ilyen science fiction kategória. Hú de nagyon fel voltam ezen a költeményen háborodva anno, kétgyerekes anyaként! Még hogy fél gyerek! No de ilyet! Fogalmam sem volt akkoriban, hogy minden, de tényleg minden csupán viszonyítás kérdése. 

Ezután az egy hónapos kiképzés után viszont minden egyes sorát csak megerősíteni tudom.

Ha valami véletlen folytán (nagyon, de nagyon régen volt már ilyen) csak egyetlen pótgyerek van nálam, az gyakorlatilag fel sem tűnik. Teljesen beleolvad az alapzajba (home schooling van helló!). Két pótgyerek még mindig csak egy könnyű kis ujjgyakorlat. Három gyereknél feltűnik, hogy nagyon fogy az alma meg a banán. Amúgy easy-peasy. Négy gyereknél  érjük el azt a zaj- és fizikai megerőltetés szintet, ami már erősen kihat az életminőségemre (értsd: hullafáradt vagyok estére). Öt gyereknél pedig...úgy kb. pelenkázógépnek érzem magam, az olvasgatós-összebújós minőségi törődésre pedig fájdalmasan kevés idő jut...az viszont nagyon durván euforikus élmény, amikor öt csillogó szempár függ rajtam az éneklős-tapsolós körjátéknál...az öt gyerekkel megpakolt kicsi kocsit erdei egyenetlen talajon tolni viszont...a Spárta tréninges hapsik a konditeremből könyörögnek a receptért:-)

Lesz ilyen ötgyerekes móka mostanában?

Határozottan nem. Idén biztosan nem. Ezt Jannak írásba adtam (ha esetleg el akarnék gyengülni, mert vami anyuka felhív, hogy jaj, de vészhelyzet van). Kitettem a megtelt táblát és kész. Nem óhajtok végkimerültségben meghalni 41 évesen. Bitang jó pénzt lehet vele keresni amúgy, tehát, ha öt gyereket tutujgatsz a hét öt napján, reggeltől délutánig...de ennek akkor lesz jelentősége, ha Jan ne adj Isten vmi miatt kevesebbet keres mint most. Amíg nem én vagyok a családfenntartó, addig ez a meló elsősorban  élvezet legyen, ne gályarabság! Amúgy persze, hogy ezt a munkát is lehet ám megúszósan végezni, és akkor öt gyerek mellett se kell olyan hű de nagyon megszakadni...de én ezt hivatásomnak tekintem, szóval no way! Köszi!

Ja, és a januári beszoktatás hogy sikerült?

Egyszerűen olyan fantasztikusan, hogy a szavam is eláll! Ez volt eddig a kilencedik, és egyben a legszuperebb, legkönnyebb, legélvezetesebb beszoktatásom! Éljen!

Mi lesz itt most év végéig?

Az a csodás helyzet állt elő, hogy februártól decemberig ugyanaz a négy gyerek fog hozzám járni. Már most imádom ezt a stabilitást! Óriási terveim vannak velük! Majd beszámolok! A következő beszoktatás január elsején indul, egy tavaly elballagott kiscsaj öccse jön hozzám! Olyan izgi! Petesejt kora óta ismerem!

Hogy vagyok most?

Egy éve és három hónapja vagyok ebben a szakmában és most először érzem azt, hogy:

- már megélem és nem túlélem

- saját pedagógiai ambícióim vannak

- önbizalommal telve állok elébe a kihívásoknak

Baromira boldog, elégedett, büszke és magabiztos vagyok!