L7 - Az akarat diadala

Akaretőnek sosem voltam híján. Csak az volt a kérdés, mit akartam: enni gátlástalanul vagy fogyni. Sokáig az előbbit. Túl sokáig. Pedig valahol ott motoszkált a fejemben: "dehát én 2008-ban még futóversenyeken indultam!"...100 kiló környékén (hol alatta, hol felette) erre persze esélyem sem volt az utóbbi években. Aztán eljött a február 21, és én hosszú, nagyon hosszú idő után először úgy istenigazából kialudtam magam. Nem is a mennyiség számított, hiszen volt, amikor csak 6-7 órát hunytam (azok a csodálatos éjszakai barátnős beszélgetések, ugye, ugye!).

Na de a minőség! Mivel a gyerekeimet biztonságos távolban tudtam magamtól (egészen pontosan 1000 kilométerre), anyai életemben először kikapcsolhattam az ébren alvó üzemmódot. Nem is sírt fel senki sem. Én pedig megnyugodtam. Kilenc nap kellett hozzá, de mondhatom, kicserélték a sejtjeimet, meg a hozzáállásomat. Már csak egy cél kellett, egy konkrét, kézzelfogható eredmény, amiért megérte küzdeni. Na ez lett az L7!

Még januárban lefoglaltuk a júliusi nyaralásunkat az északi-tengeri Langeoogon, az autómentes szigeten. Már többször jártam ott, tudtam, hogy fantasztikusan hangulatos ösvények kanyarognak a homokdűnék között. Lehet ott biciklizni is, de még jobban lehet FUTNI! Elhatároztam, hogy én (nyolc év után először!) júliusban éppen Langeoogon fogom megtartani az első futóedzésemet. Langeoogon, tehát: L!

A másik fixa ideám pedig az volt, hogy addigra a kilóim számának hetessel kell kezdődnie! Igazán nem kívántam én lehetetlent, csupán a számok sorrendjét akartam felcserélni: 97-ről 79-re!

Na, ha mindezt összerakjuk, könnyen kikövetkeztethető, miért lett a projekt neve innentől L7!

És megkezdődött a kőkemény munka: az étrendem alapvető átalakítása, az edzésterv felépítése, valamint a mentális rákészülés a régi/új énem fogadtatására. Hosszan lehetne értekezni arról, mit hogyan csináltam (fogok is majd egyszer), de a legfontosabb úgyis ez a rövid kis elmélkedés volt, úgy kb. minden reggel: imádok sportolni, mindenem a mozgás, ráadásul odavagyok az egészséges ételekért. Mi a francért vagyok kövér??? Ezt követte a nagyon pontos önmegfigyelés és önanalízis, egy döbbenetes eredménnyel záruló családállítás, az otthoni sportolás előre sorolása a takarítás terhére, valamint a főzésmánia a köbön. Az eredmények pedig csak jöttek és jöttek, június elején már közelebb voltam a 80-hoz, mint a 90-hez. Ez nagyon dícséretes. Hátra volt még egy dolog: íratnom kellett az ortopédussal egy receptet sportbetétre. Akár hiszitek, akár nem, nekem ezt nehezebb volt megugranom, mint a táplálkozásom teljes átalakítását. De aztán egy kis pszichológusi unszolásra (Terike! Miért halogatja ezt a dolgot? Talán fél a futástól? Nem! Egyszerűen csak egy trehány disznó vagyok!) végül beírtam a keresőbe, hogy Orthopäde Mannheim, kaptam is két héttel későbbre időpontot, és a nyaralás előtt három nappal már be is próbálhattam a betétet a futócipőmbe! De az igazi megmérettetés még hátra volt: június 29-én rettegve ugyan, de azért a telefonomat biztos közelbe helyezve léptem fel a kedvenc üveglapomra. Ezt láttam:

 

Gondolhatjátok, nem vártam a nyaralásig, már aznap este elmentem futni. Kész szerencse, hogy mi éppen a városi (erdei!) futóutak mentén lakunk! És ez a sikersorozat azóta is töretlen, minden másnap felhúztam a nyúlcipőt. A nyaralás 17 napja alatt 9-szer voltam futni, három különböző (szebbnél-szebb) helyszínen! Ezt a tervet követem, most tartok a negyedik hétnél:

Ja, és (nagyon) nem mellesleg fogytam a nyaralás(!!) alatt további két kilót!!!!

  Boldog vagyok!!!!!!!!!