Anya nem érti

Nálunk úgy van ez a kétnyelvűség, hogy nem csinálunk ügyet belőle. Persze, fontos a következetesség, de azért én is simán megszólalok itthon/rászólok a gyerekekre bárhol németül, Jan pedig imád magyar szóvicceket gyártani. Meg jól is beszél, szóval szoktunk magyarul társalogni, na! Igazán fogalmam sem volt, mit gondolnak minderről a gyerekek, mennyire tudatosult bennük, vajon kinek mi is az anyanyelve. Aztán pár napja Flórika eloszlatta minden kétségemet. Éppen valami idióta mesefilm előzetesét néztük a telefonomon (amikor youtube-stop van, akkor ezzel a funkcióval szórakoztatjuk magunkat). Ez tényleg valami kritikán aluli animáció volt, mondtam is a végén a gyerekeknek: nekem nem tetszett! Flórika mindentudó mosollyal nyugtázta a hallottakat:

- Anya! Te ezt nem ért! Ez németül!

És tényleg! Anya nem érti! Anya már 27 éve próbálja, de nem érti. Mert hiába rendelkezem én ilyen-olyan nyelvvizsgával, diplomával egyenrangú papírral, német rokonsággal és németországi múlttal: ha betoppan hozzánk az egyszeri szaki (pl. mosógépet szerelni), akkor csak pislogok. Ha pedig feltesz egy keresztkérdést a grillcsirkeárus, csak kb. tudom, mit akar (a szárnyát vagy a combját!). Ilyenkor hagyja el az a rendkívül megalázó mondat a számat, hogy: kérem, mondja el lassabban, nem idevalósi vagyok. Itt a Ried-ben (a Rajna árterén) ried-ül beszélnek a Riedsauk (Jan szerint réti disznók), szóval kösse fel a gatyáját még a született német is, hát még az egyszeri péceli illető. Nem véletlenül választottam magamnak férjet éppen alsó-szászországi gyökerekkel, aholis állítólag a legtisztább Hochdeutsch-ot beszélik. Hogy megsértődött Jan, amikor életünkben először beszéltünk telefonon (1999-ben, ha valaki nem tudná!)! Rögtön a bemutatkozás után így indítottam ugyanis: Hochdeutsch bitte! Fogalma se volt, hogy engem addig főleg bajorokkal hozott össze a jósors, akiket akkor se értettem, ha a kérésemre lassabban beszéltek.

Ja, érdekes jelenségre lettem figyelmes mostanság! Az oviban már többször előfordult, hogy Flóri rám szólt: anya, németül! És ilyenkor frankón németül kell beszélnem hozzá! Illetve, ha úgy szólít meg: Mama!, akkor nem mondhatom azt, hogy tessék, drága kisfiam, hanem inkább úgy kell válaszolnom: ja, mein Mäuschen? Szóval a jövő itt is elkezdődött!