Te hiszel a csodákban?

Nem? Akkor itt az ideje!

Én már régóta hiszek a csodákban. Van pár ütős sztorim. Majd egyszer megosztom őket. Mégis, mindig nagyon meglepődök, amikor egy újabb csoda férkőzik be az életembe.

Tudvalevő, hogy Tóbi kb. kétéves kora óta semmiféle gyümölcsöt nem hajlandó enni. Banánt esetleg, nagynéha, nagy unszolásra. Ebben sajnos nekem is van némi saram. Pici korában nagyon óvtam őt a darabos dolgoktól, meg voltam győződve róla, hogy fulladás lehet a vége a mértéktelen almanyammogásnak. Ezért reszeltem, pürésítettem bőszen. Úgy kb. a második év végén tolta el magától undorral a tányért őkelme és innentől sajnos már nem használt se sírás, se könyörgés se jajveszékelés. Se szépen elrendelzett gyümölcstál az asztalon minden nap, se a családi gyümölcsnap, de még a gyümölcsöt vígan majszoló öcsike látványa sem (akinek hat hónapos kora óta adagolom a gyümölcsdarabokat, előbb puhára főzve, aztán csak úgy...legnyagyobb kontraszt: Flórika már egyévesen magának halászta ki a banánt a gyümölcskosárból és tépte fel a fogával a héját - Tóbinak még két és fél évesen is kis dobozba szeleteltem:-).

Na! De hol a csoda? Megyek be tegnap az oviba. Jön szembe velem a nagyobbik fiam. Kétszer is oda kellett néznem, hogy elhiggyem, amit látok. Markában alaposan megrágott almadarab. Talán a tesója nyomta a kezébe? - morfondíroztam magamban (rendszeresen előfordul ugyanis, hogy Flórika egy almával üldözi Tóbikát a lakásban, aki sikongva menekül, mint ördög a szenteltvíz elől). De, persze, nem merem megkérdezni. Nehogy kiderüljön, hogy csak álmodom. Nem, nem is csipkedem magam. Mondja ő magától is: köszi anya, hogy jöttél értünk, de először még megeszem a desszertet - és BELEHARAP AZ ALMÁBA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tűzijáték robban, harsona harsan, vörösszőnyeg gördül, gratulálunk, az Ön gyermeke elfogyasztotta élete első almagerezdjét!!!! CSODAAAAA!

Persze a valóságban visszafogom magam, pedig legszívesebben ölelném, puszilnám és sírva ordítanám: ÉLJEN TÓBIKA!!! De adekvát viselkedés-e ez egy ötévessel szemben? Csak, mert beleharapott egy almagerezdbe? Meg tényleg valljuk be az óvónéniknek a legféltettebb titikunkat? Szóval megelégszem egy buksisimogatással és nyugodt hangon (óriási erőfeszítésembe kerül!!!) azt mondom: jól van szívem, edd meg! Az utolsó darab végül mégis a szemétben landol. Na, nem akármilyen szemétben. Tóbika egy középsős akkurátus hangján kérdezi: hol van itt a bioszemét? Megőrülök!!!!

Szóval, arra bíztatlak benneteket: higgyetek a csodákban! Ja, meg abban a régi tézisben, hogy vannak olyan problémák/élethelyzetek, amelyekre Te semmilyen hatással nem vagy, viszont lehet, hogy tökre maguktól megoldódnak.

Na megyek, veszek a egy kiló almát!!!!!

Tudod, örökkön örökké! Akkor is, ha nem eszel gyümölcsöt!