A péntek nálunk mindig rohanós nap. Főleg, ha délután iskolába megyek. Mint az őrült, rohanok fél egykor Tóbikáért az oviba, egykor már a nulláson kell döngetnem, hogy kettőre beérjek. Így volt ez tegnap is. Gyerünk, gyerünk fiam, öltözzél, vedd le a benti cipődet, majd otthon mész el pisilni, anyádat hajtja a tudásszomj. A gyermek nagy elánnal készülődne, de csak toporog, csak mocorog, végül így szól: Anya, mondanom kell valamit. Jaj, kisfiam, fontos, sürgős, most? Igen! - hangzik a határozott felelet. Jó, de csak röviden. Leülünk, átkarol, majd a két kezébe veszi az arcomat. Boldog nőnapot Anya! - anya les, szipog, s ami a lényeg, hogy már egyáltalán nem siet. Drága Kisfiam! Hát te honnan tudsz ilyeneket? Kiket ünneplünk nőnapon? S nem késik a felelet: az asszonyokat és a hölgyeket! Te asszony vagy, mert neked van férjed!
Nem könnyű, de azért igyekszem!
I
Édes ez a Tóbi!
AntwortenLöschen