Epece ír?

Siránkozhatnék azon, amim nincs. De inkább hálát adok azért, amim van. Nem, nem én vagyok a nagy filozófus, ez a szemléletmód Nick Vujicic-től származik. Tudjátok, az embertől, aki végtagok nélkül született. Az orvosok néhány napot jósoltak neki, de a szülei elképesztő hittel felnevelték. Ma már családos ember. Motivációs tréner, naná.

Szóval nem siránkozok azon, hogy nincs időm írni. Inkább hálát adok azért, hogy mindig van rengeteg témám.

Édesapámat sohasem értettem. Hogy lehet úgy belebuzulni a kompjúterbe? Amikor már háromszor hívtuk, de ő még mindig nem jött le ebédelni. Vagy ha le is jött, gondolatban egész máshol járt.

Édesapámat kezdem megérteni. Pedig még csak ismerkedek ezzel a szakmával. De ha elkezdek írni egy cikket, nem számít, hol vagyok. Állandóan írok. Ha máshol nem, hát fejben. Mesemondás közben pl. nagyszerűen tudom függetleníteni a gondolataimat Brumimaci kalandjaitól. Ez az olvasógép üzemmód lehet, úgy hiszem. Répapucolás közben meg sowieso. Alvás? Arról ne is álmodozzak. Ma is fél kettőkor keltem. De úgy néz ki, befejeztem. A nagycikket! Bár még szerkesztenem kell egy cseppet. És akkor már törhetem is a fejem a következő feladatokon (jegyzet, 800 karakter terjedelemben február húszra, fiktív interjú szombatra, PR-cikk a téli arcápolásról mielőbb!).

Szóval hálát adok azért, amim van. Tehetségem például. Nem én mondom, az ítészeim.
"Zseniális!" - írták szombaton az egyik riportom alá. "Nagyon jól írsz, de tényleg" - hangzott egy másik bírálat. Hamarosan létre kell hoznom egy dicsőségfalat, attól tartok. Addig is hálát adok....de ezt már úgyis tudjátok.

Libegőzés epecével, ez de kurva jó volt!