Nem hiszem el, hogy tényleg megcsináltuk!

Te mit tennél meg azért, hogy lásd a gyereked szemét csillogni...tíz órán át akár? Nem, a Legoland az nem jó válasz. Öveket becsatolni, road movie következik!

Tóbi vasútmániájáról volt már itt szó, meg még lesz is. Például most. Nagyon régen mondogatta már, hogy menjünk vonattal valahova. Jó, de hova? Mindegy, csak vonattal, és jó sokat kelljen menni. Akár le se kelljen róla szállni. Mármint a vonatról. Tehát most igazából az út a cél? Igen. Jó. Akkor itt csak egyetlen dolog segíthet: a Quer durchs Land Ticket! Ilyen jegyet akkor vesz az ember, ha tényleg teljesen mindegy, mennyi idő alatt ér célba, ugyanis InterCity-re és InterCityExpress-re nem érvényes. Minden egyébre - tehát a minden bokornál megálló bumlivonatokra - viszont igen! 42 Euro az alapár, ennyiért reggel kilenc és másnap hajnali három között annyi kilométert lehet vele megtenni egy felnőttnek és egy gyereknek, amennyit csak akarnak (meg amennyi a csövön kifér). 

Ez az a jegy!

Van rá egy nagyobb összegem, hogy mi ketten voltunk Tóbival az elsők a világ- akarom mondani vonattörténelemben, akik csak azért vettük meg ezt a jegyet, mert "Vonatozni szükséges!" és nem azért, mert ténylegesen el akartunk jutni valahova. Na! Nézzük, ez miből állt!

Anya kezdődik!!

Tehát 2020. október 5-én, a szent őszi szünet első napján felültünk a vonatra Bürstadt állomáson 9:54-kor Frankfurt irányába. 

Jön a vonat!!!

Ülünk a vonaton! 

Ülünk a vonaton! És kész!!

45 perc csodálatos zötykölődés után beértünk minden vasútmániások szent kápolnájába, azaz a frankfurti Hauptbahnhofra, ahonnan húsznál is több vágányról indulnak olyan vonatcsodák, hogy az ember nem győz csodálkozni! Az ám, mi is csodálkoztunk volna, de most nem ezért vagyunk itt! 

Fussunk gyorsan előre a nagy kijelző táblához, hova indul a következő személyvonat! Ja, mert azt elfelejtettem mondani, hogy ezt a kis kirándulást mi egyáltalán NEM terveztük meg! Úgy voltunk vele, hogy kimegyünk az állomásra, és arra a vonatra szállunk fel, ami a leghamarabb jön! (Ez egy kicsit hasonlít arra a régi álmomra, hogy bepakolok a bőröndbe egy pár bikinit, kimegyek a reptérre és felszállok arra a repülőre, ami legközelebb indul...és lehetőleg nem a Spitzbergákra.) A csatlakozásoknál ugyanígy terveztünk eljárni. De drágám, ugye arra gondoltok, hogy éjfélre vissza kell érnetek? - szólalt meg az egyetlen józan ész (Jan) a családban, aki még akkor sem ragadtatja el magát, ha korlátlan mennyiségű vonatozásról van szó. Jó. Majd gondolunk rá. De csak délután. Most 11 óra 8 perc van és indul a vonatunk Koblenz felé! 

Oké. De még előtte a közel húsz perces átszállási időben iszkoljunk be a hiperszuper pályaudvar még frenetikusabb könyvesboltjába, ahol a világ legnagyobb választéka várja az arra fogékony rajongókat a Disney-képregényekből (aka Lustiges Taschenbuch!), fel is markoltunk hármat rögtön!

Welcome to paradise!

Ja, meg még vettünk két szendvicset (pedig nyilván csomagoltam otthon, de a pályaudvari kaja az egyszeri és megismételhetetlen!), és még egy újságot is a Titanic-ról, mert az is nagy kedvenc témája Tóbinak, közvetlenül a vonatok után!

Olvashatok végre nyugiban?

Rüsselsheim-ig elég csúnya ipari parkokon (pl. Opel) keresztül halad át a vonat, utána viszont nagyon kell figyelni, nehogy lemaradj arról a pillanatról, amikor megláthatod, hogyan ömlik bele a Majna a Rajnába Mainz-nál!

Megláttuk!

Na! És akkor most jöttünk rá, hogy tök véletlenül (önmagunkat teljes mértékben a sorsra és a felsőbb hatalmakra bízva) Németország egyik legcsodálatosabb panoráma(vas)útvonalán haladunk...a Rajna bal partján...festői szépségű helyeken...

Ez a kedvenc német helységnevem! 

...például a Heine által is megénekelt Loreley-szikla mellett...amit nem egyszer nem kétszer láttam Jannal, amikor a szüleihez haladtunk vonattal anno a történelem (és autóbirtoklás) előtti időkben...nosztalgia ezerrel...

Und ruhig fliesst der Rhein.

Csodálatos boldogságban és elégedettségben zakatoltunk Koblenz állomásig. 

Ott aztán megint csak rohanás a vonatkijelző óriástáblához, keresvén kutatva az ideális csatlakozást (nem és nem, csak azért sem voltam hajlandó megnézni előre a telefonomon! így sokkal izgibb!). Miután egyértelművé vált, hogy a következő állomásunk csakis Köln lehet, addig a vonatig viszont még van húsz percünk, kimerészkedtünk az állomás épülete elé. Egyrészt, hogy (magunkhoz) vegyünk néhány újabb falatkát (hiszen a vonaton a maszkviselési kötelezettség miatt csak stikában szabad táplálkozni!), illetve, hogy levegőzzünk egy kicsit maszk nélkül. Itt aztán rendesen megkísértett bennünket a lehetőség, hogy mégiscsak áldozunk a városnézés oltárán, hiszen a városban ennyi mindent meg lehetne nézni:

A Deutsches Eck csak 1,6 km!

De nem most! Gyorsan vegyünk még pár kötet Disney-képregényt az itt is csúcsszuper pályaudvar-könyvesboltban és irány a karnevál fővárosa:

Ez az egész úton a kedvenc vonatom Anya!

És igen! Megérkeztünk Kölnbe! Itt sajnos hamar meg kellett állapítanunk, hogy ez lesz ma a legtávolabbi pont, ahova eljutunk úgy, hogy még haza is tudunk utazni a jeggyel (annyira régen vagyunk már együtt Jannal, hogy az ő hangja már egy kicsit az én belső hangom is)...no sebaj! Lőjünk egy kötelező szelfit a Dóm mellett, amit állati praktikusan közvetlenül a pályaudvar mellé építettek (vagy fordítva? ki tudja már azt!)...

Az egyetlen maszkmentes szelfi a mai napon!

...és akkor ebédeljünk meg tisztességesen az ipari rántott csirkék szentélyében...a maradék időben pedig szerezzünk be még néhány Disney-képregényt, mert abból sose elég, meg anyának egy női irodalmat (Nicholas Sparks 4ever!) szigorúan angolul, meg még egy jó kis vastag újságot a vietnámi háborúról...ja, mert még annyi hely volt a hátizsákomban...de most már szedd a lábad anya, irány a peron...visszamegyünk Koblenz-be, aztán majd meglátjuk!

Jó lett volna északabbra jutni...na, majd legközelebb!

Amikor még a vonatablak-graffiti színe is harmonizál a maszkommal:-)

Tóbiás félig már kényelemben - egyik cipő levéve!

Imádunk vonatozni!

Na! És akkor itt csaltunk egy kicsit! Mert láttam én, hogy vészesen közelít az óramutató a délután irányába, és valami (az a bizonyos józan "Jan" hang) azt súgta: ma már csak egyetlen vargabetűt - tehát nem szigorúan hazafelé vezető vonatutat - engedhetünk meg magunknak. Egy jól irányzott mozdulattal elővarázsoltam Steve Jobs csodálatos vívmányát a farzsebemből és megnéztük rajta Tóbival, hova lehetne vonatozni Koblenz-ből úgy, hogy haza is érjünk időben, de azért ne már túl korán! Hoppá! Idesüss te gyerek! Ha egy órácskát vonatozunk keletre, akkor éppen Limburgba jutunk, onnan pedig csak egy ugrás a Sugár akarom mondani Frankfurt, ahol pedig már igazán a kertek alatt járunk!

Ez lesz ma az utolsó előtti előtti vonatunk Anya!

Ahogy kigördültünk Koblenz állomásról és átszeltük a Rajna habjait....na ott következett az a rész, hogy nem győztünk egyik ámulatból a másikba esni. Álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik Németországban egy olyan mesebeli vasútvonal mint ez...hegyek között völgyek között zakatoltunk...véges végig a Lahn folyó (hol a jobb, hol a bal) partján...a vonaton pedig rajtunk kívül gyakorlatilag senki, csak a mozdonyvezető...teljesen egyértelműen ez volt az egész vonatmániás nap csúcsa, élveztük is nagyon!

Lehet, hogy ez az első vonatnapunk...de nem az utolsó!

Limburgban aztán mindösszesen négy percünk volt az átszállásra...tiszta szerencse, hogy megint puskáztam egy kicsit az online menetrendből...így is egy őrületes rohanás előzte meg ennek a fotónak az elkészültét:

Immáron a Frankfurt felé tartó vonat ablakából fotóztunk...

Időközben teljesen besötétedett, szóval a Limburg és Frankfurt között elterülő (szintén mesés, a Taunus-hegység által szabdalt) táj bámulása helyett az útközben bőségesen beszerzett olvasnivalókon legeltettük a látószerveinket:

Keleti kényelem: mindkét cipő a földön!

Frankfurtba megérkezve óriási boldogsággal állapítottuk meg, hogy éppen a mi regionális (bumli, de azért emeletes!) vonatunk mellől indul a formatervezés csúcsa, szóval az ICE4! Gyorsan rendeztünk is egy rögtönzött fotoshootingot a létező legszebb háttérrel:

Tóbi kezében a földgömb alakú stresszlabda: ajándék Flórinak a nagy útról!

Legközelebb ilyennel utazzunk Anya!

A nap utolsó vonatára felszállva két lehetőségünk volt: a totális elkámpicsorodás vagy a fergeteges finálé! Jól tippelt, aki az utóbbira tippelt!!

Ez volt tehát A JEGY!

Az állomás neve: Bürstadt!

Öreg éjszaka lett, mire újra a szűkebb pátriánkba értünk. Otthon hamar, nagyon hamar ágyba kerültünk. Takargatom be Tóbit, hajolok le hozzá, hogy adjam a jóéjt puszit, amikor elhangzik A mondat. A mondat, amiért megérte nettó tíz órát ülni a vonaton. Maszkban. Állj, nem, rosszul mondom! Ez volt az a mondat, amiért megérte megszületni. Nevezetesen:

ANYA! NEM HISZEM EL, HOGY MEGCSINÁLTUK! 

Pedig de!