Impossible is nothing

...mondta Muhammad Ali. Az Adidas szerint legalábbis ő mondta. De ez mindegy is. Lényeg, hogy vannak pillanatok, események, élmények, tapasztalatok, amelyek után csak állok szótlanul és a saját vállamat veregetem. Nagyon. Nevesül:

Flórika pár hete meghívót kapott egy szülinapi buliba. Egy zsúrba! Ez volt az első igazi ilyen jellegű meghívója! Szépen kinyomtatva, névre szólóan megfogalmazva! Nagyon bírtam a fiamat, még aznap kellett tennünk egy próbakört a megadott cím irányába, és ovi után ő figyelmeztetett: Anya, David, ajándék! Meg is vettük azon melegében, be is csomagoltattuk.

Tóbi elég sokat kérdezgette, hogy akkor most hogy is van ez, őt is meghívták, csak elfelejtették beleírni a nevét a meghívóba, vagy most komolyan nem??? Flóri szerint nem, ő ide most akkor is egyedül megy, ha a fene fenét eszik! El is érkezett a nagy nap. Előtte még elmentünk fodrászhoz, kimostam Flóri buliszerelését (farmer és a legszebb öröklött csíkos pulcsi), Tóbit az apja gondjaira bíztam (Anya, akkor én most biztos nem mehetek? NEM!), majd PONTOSAN megérkeztünk az ereszdelahajam helyszínére. Hamar világossá vált a koncepció: itt a gyerekek szülők nélkül buliznak, csak az ünnepelt szülei lehetnek jelen, ők viszont áthívták keresztanyut erősítésnek. Kérdőn néztem a fiamra: akkor mi legyen? Menjek vagy maradjak?

Flórika nem siette el a választ. Először szemügyre vette az összes Sam a tűzoltó figurát (volt ebből legalább 15 darab, különböző méretben + az összes létező kiegészítő, amit csak a Simba-nál gyártanak, igen, életnagyságú világítótorony is), komótosan elrágcsált egy cake pop-ot (nem bízták a véletlenre a káprázatot, cake pop-gépet is beszereztek a vendéglátók!), majd játszott egy picit David távirányítós autójával. Én közben álltam egyik lábamról a másikra, próbáltam kicsit társalogni, kicsit nézelődni, de nem volt mese: egyre magányosabbnak és egyre feleslegesebbnek éreztem magam. Végül Flórika is érezte, hogy itt az ideje felszabadítani anyát, mert így szólt:

- Anya nem.
- Mit nem kisfiam?
- Anya nem itt marad.

A szívem szakadt meg. Még gyorsan megmutattam neki, hol a WC és még egyszer felírtam a telefonszámomat a házigazdáknak, für alle Fälle ugyebár. Megegyeztünk, hogy ha nem hívnak, három óra múlva újra felbukkanok az ismeretlenből. Könnyes szemmel bújtam bele a cipőmbe, közben pislogtam erősen a nappali felé. Egyszer csak látom ám, jön ki az egész gyerekhad. Aha, most jön a Ne menj el anya, annyira szeretlek! Hát egy fenét! Ment le az egész bagázs ugrálóvárazni a pincébe...Flórikával az élen. Vissza se nézett. Ugyanúgy, ahogy mostanában már az oviban sem szokott. Egy három éves férfiről beszélünk, kérem szépen!!!

Nem mondom, hogy nem tudtam mire használni az ajándékba kapott három órát. Nagyon is, hogy tudtam. De akármit is csináltam, közben állandóan a telefonomat vizslattam, nehogy lemaradjak a HÍVÁSRÓL. Hogy pityereg, hogy leöntötte, hogy kiborította, hogy beütötte, hogy nem bírta visszatartani, hogy már nagyon hiányzok neki...hát nem. A világért sem szólalt meg. Maradt szépen csöndben. Úgyhogy én példásan fegyelmezetten, a megbeszélt időpontban gördültem a megfelelő sorház bejárata elé. Anyuka szalad elém, óriási elánnal magyaráz (próbálom szó szerint, elfogultság és mesebeli túlzás nélkül idézni):

"Ez a Flórián egy csoda! Három éves létére gyönyörűen kommunikál, mindent megért, minden kis játékban benne van, van, amit meg is nyer! Evett-ivott jó étvággyal, nagyon sokat nevetett, magától elment WC-re és kezet is mosott! Egyszer sem sírt, nem nyűgösködött, ha kellett, kompromisszumot kötött! És a papucsát egyszer sem vette le, nem is kellett rászólni érte...meg semmi másért sem!"

Gratulálunk Anyuka, az Ön fia tökéletes - hallottam mindebből én:-) Tökéletes kisfiam úgy röpült felém, mint vélhetően Petőfi felé annak idején az ő drága édesanyja...én pedig csüggtem ajkán szótlanul, mert annyira beleszerettem ott és akkor. Is.

Hazafelé aztán mesélt és mesélt, egészen altatásig be nem állt a szája. Mert volt virsli és pommesz, meg forró habos kakaó, és képzeld el anya, csoki-memóriajáték is meg WC-papír tekerős múmiamenetelés. És voltunk az udvaron is és én egyedül vettem fel a kinti nadrágot! Csúszdáztunk, de fejjel lefelé nem volt szabad. Ja, és volt hajó alakú homokozó is! De! Anya! Nem volt torta! Hát milyen születésnap az ilyen???

Tóbika persze nem állta meg kommentár nélkül: Anya, ha engem hívnak szülinapi buliba, mindenképpen viszem magammal Flórikát! Akkor is, ha nem hívják!