Flórián 120

Ja, semmi, csak már megint eltelt két év a legutóbbi szülinapi poszt óta. A vicc az, hogy Flórián kb. semmit, de semmit nem változott. Szinte szó szerint leírhatnám ugyanazt. Na! De komolyan? Komolyan. Pl. tökre stimmel az, hogy nemrég volt egy online meetingem az osztályfönökével, aki olyan dicsimnuszt zengett a fiamról harminc percen keresztül, hogy még én jöttem zavarba (pedig nem vagyok nyeretlen kétéves a témában, hiszen ismertek). Továbbra is igaz, hogy óriási harmónia ÉS óriási feszültség uralkodik közte és a testvére között. Senkivel, de senkivel nem tudnak úgy röhögni ÉS úgy ordítozni, mint egymással. Ami változás 2021-hez képest, az a számítógépes játékok vitathatatlan és könyörtelen térnyerése, minden ellenkezö szándékom ellenére. A téma egy külön posztot érdemel, most legyen elég annyi, hogy Flórián olthatatlan szerelmet táplál mindenféle digitális eszköz és szabadidös tevékenység iránt, és ennek kizárólag a szülei józan esze és szigora tud (vagy nem tud, az attól függ, hogy mennyire szépen kéri, és általában nagyon, de nagyon szépen kéri) bármiféle gátat szabni. Azt személyes sikerélménynek könyvelem el a témában, hogy Flórika az egyetlen gyerek a negyedik osztályban (az évfolyamon? az egész általános iskolában?), akinek nincsen okostelefonja. Szóval 1:0 a javamra...egyelöre. Flórián egy borzalmasan okos gyerek, akinek úgy vág az esze, mint a borotva, mindenféle társasjátékban agyonver bennünket a legkisebb eröfeszítés nélkül. Az általános müveltsége sokat fejlödött az elmúlt két évben, erre föként akkor csodálkozok rá, amikor ország-városozunk. Természetesen abban is ö a leggyorsabb és a legeszesebb. Egészen elképesztö, mennyire nem gondolja túl a dolgokat, és pont ezzel elöz meg mindenkit (a testvérét is, van is ebböl feszültség elég). Hadd írjam le a kedvenc példámat, nemrég történt. J betüvel kellett írni szavakat, és volt egy olyan kategória, hogy egy szó, ami ung-ra végzödik (nem, azaz nem csak a hagyományos kategóriákkal játszunk). A született németek, no meg a nyomorult, aki csak tanulta ezt a nyelvet, szóval mi mindannyian elkezdtünk olyan fönevek után kutatni, amelyek j-vel kezdödnek és ung-ra végzödnek. Jó esetben találtunk, rossz esetben csak pislogtunk. Flórika már rég karba tett kézzel ült a kezén, és nagy kegyesen adott nekünk még egy percet pluszban. Persze, hogy megint ö kapta a legtöbb pontot. Ja, és, hogy mi volt az a zseniális, egyszerü, de nagyszerü megoldás? JUNG. Ennyi. Ezt nem is szeretném többet magyarázni. Az sem változott, hogy fantasztikus érzékkel és érzékenységgel tud bánni a kicsikkel a családi napközimben. Akik persze imádják. A társadalomnak azt kívánom, hogy Tagesvater legyen belöle! Szóval business as usual 2023-ban is. Nagyon, de nagyon irigyelném azt az anyukát, akinek Flórián lenne a fia. Így csak magamat irigyelhetem. Viszont magamat legalább rettenetesen. P.S.: Az egyik olvasóm kifejezetten kérte, osszak már meg egy-két iskolai sztorit Flóriánról, hogy ugyan miben áll az ö nagyszerüsége. Akkor lássuk. Csapatmunka. Rendszeresen kell a gyerekeknek 3-4 fös csoportokba verödve plakátot barkácsolni majd annak segítségével bemutatni egy bizonyos témát a legkülönbözöbb tantárgyakból. Rendszerint Flórika ezeknek a csapatoknak a vezetöje, a plakátok fötervezöje és kivitelezöje, nem egyszer éppen a mi ebédlöasztalunknál. Ügyesen, fegyelmezetten, önállóan és hatékonyan dolgoznak. Persze, mert a jó munkáert cserébe Playstation-idö jár... de akkor is! Nagy dolog ez egy maroknyi tízévestöl, fiúktól meg pláne. Nekem az a kedvenc részem, amikor Flórika kiosztja a feladatokat, hogy melyik gyerek melyik szöveget adja elö. Hallom, hogy az egyik gyereknek csak egy mondatot oszt ki. Utólag kérdezem, miért? A világ legtermészetesebb hangján közli: "Anya, neki tanulási nehézségei vannak, az az egy mondat is nagy dolog neki. Viszont ö tud a legszebben a rajzolni, szóval minden rajzolós feladatot rábíztam, hadd legyen sikerélménye!" Ugyanígy fejben tartja, melyik osztálytársa tojásallergiás (és a karácsonyi ünnepségre külön sütit visz neki), melyik gyerek szülei nem beszélnek németül és kinek az apukája utazott el több hónapra külföldre. Mindenkire figyel és mindent fejben tart. Nagyon büszke vagyok rá.

Tagesmutter 3

Bizony, bizony, 2022. október 14-én már a harmadik születésnapját ünnepeltem az én kis családi napközimnek! Néhány tény:

Na, hát ezt a posztot is csak elkezdtem, befejezni már nem sikerült... Közben eltelt fél év, 2023. április 14-én már három és fél éves volt a családi napközim. És, hogy mi az a néhány tény? Lássuk! Három és fél év alatt: 23 beszoktatásom volt, ebböl 21 sikerült, 2 nem. Szerintem ez egy fantasztikus arány! 1 azaz egy darab szülöpár gondolta úgy, hogy nem ad semmiféle ajándékot búcsúzáskor. Söt, az apuka az utolsó nap reggelén szó nélkül nyomta kezembe a gyereket és azzal a lendülettel szállt be az autójába. Az anyuka a délutáni átvételkor nyökögött egy Danke für alles-t...de azért ezt a mai napig nem hevertem ki, bevallom öszintén. Egy évig vigyáztam a gyerekükre, heti negyven órában...10 hónapos korától...no, de ugorjunk! Na, most jövök rá, hogy nem tudok egyéb számadatokkal szolgálni. Fogalmam sincs, hány pelenkát cseréltem, hány adag kaját föztem meg, hány könnyet töröltem le, hány altatódalt énekeltem, hányszor éreztem azt, hogy eddig és netovább. Az biztos, hogy borzalmasan sokat tanultam magamról és az emberekröl úgy általában. Talán a legfontosabb tapasztalat: ha eljön hozzám egy család bemutatkozni, és úgy érzem, hogy ez nem biztos, hogy igen, akkor az NEM. És még ezzel a szürövel is belenyúltam kétszer a tutiba. Ja, és mindig itt kell lennie az egész családnak már az elsö alkalomnál. Szeretnek az anyák egyedül dönteni a Tagesmutter személyéröl...aztán az apákon bukik meg az egész. Volt már ilyen esetem. Mit tanultam még? A kezdeti eufória kb. a második év végére lecsengett, és igazából ez is csak egy munka. Egy nagyon szuper munka, de azért munka. Nemrég újraolvastam a három és fél évvel ezelötti blogbejegyzéseimet...mintha nem is én írtam volna öket...nem is erröl a munkáról...nem is ebben az univerzumban. Na, Terike, legyöztek a szürke hétköznapok? Hát, majdnem. Legyen elég annyi, hogy ebbe a munkába is bele lehet fásulni. Söt! Nem gyözöm eleget hangsúlyozni, hogy éppen ebben a munkában kiemelkedö a burn out veszélye, olyan mérvü a testi és a lelki terhelés. Nagyon oda kell figyelni magamra, hogy magamra és a családtagjaimra is legyen energiám a nap végén. Az biztos, hogy szeretnék tenni ennek a szakmának a magasabb társadalmi megbecsültségéért. Mert jelenleg a béka segge alatt van. Egy átlagembernek kb. az az elképzelése rólunk, hogy egy egy kis házimunka meg egy kis szépségápolás mellett eltutujgatok egy-két gyerköcöt a háztartásomban. Erre pedig ugyan mindenki képes. Az én meglátásom ezzel szemben az, hogy valami iszonyatosan felelös munkakör a miénk. Kezdjük ott, hogy én öt azaz öt ember életéért vagyok felelös, méghozzá közvetlenül. Elég egyetlen apró hiba (pl. a bejárati ajtó vagy a lépcsö gyerekzár nyitva hagyása) és az simán valamelyik gyerek életébe kerülhet. És ezt túlzás nélkül állíthatom. Nagyon ott kell lenni fejben, ezt a munkát nem lehet félgözzel végezni. Ezen páran megbotránkoznak, mégis az az álláspontom, hogy a munkánk sok tekintetben hasonlít egy tüzoltóéra, egy mentösére vagy egy rendörére, netán egy orvoséra vagy egy ápolóéra. Életekért vagyok felelös, életek függenek tölem. Talán nem meglepö, hogy a fizetésem pontosan az imént felsorolt szakmákban dolgozókéhoz hasonlóan szar, vagyis egyáltalán nem áll arányban a felelösséggel. Hozzáteszem, én egyedül vagyok felelös a gyerekekért, nincs kollégám, ha hibázok, egyedül hibázok. Amikor anno Flórika ovis csoportjából megszökött két gyerek, egymásra mutogattak az óvónök...a felelösségre vonás elmaradt. Nálam nincs kire mutogatni. Jan azzal vigyasztal, hogy minél mélyebb értelme van egy munkának, annál kisebb a fizetés. Hiszen az értelmes munka már önmagában felér egy jó fizetéssel! Milyen jó érzés már, hogy az egész napomat értelmesen töltöttem?! Hát persze, de ebböl az érzésböl nem biztos, hogy tudok venni kenyeret meg tejet...tudom, egyek kalácsot:-) Na, de ismertek, én nem hagytam annyiban a dolgot. Lobbicsoportot alapítottam! Respect for the Tagesmutter! Összetrombitáltam a bürstadti Tagesmuttereket (velem együtt hat db) és levélben kértem a polgármestert, hogy ugyan vegyen már bennünket komolyan! A legföbb érvem: hatan együtt annyi gyerekre vigyázunk mint egy komplett bölcsöde! És ez a városvezetésnek egy kanyi buznyákjába se került! A várt hatás nem is maradt el, egy hét múlva választ ÉS idöpontot is kaptunk a polgármesternél. Május 9-én lesz a nagy nap...ami már a Szovjetunióban is a gyözelem napjánka számított, szóval nálunk sem lehet másképp! Majd beszámolok! Stay tuned! Szóval ez van. Önmagamat motiválom. Enélkül nem megy. Az újabb három és fél évért elöre!

Vírushelyzet

Koronás voltam, túléltem. Ha három szóban kéne összefoglalnom az elmúlt négy hét eseményeit, akkor ennyit írnék. Ha lesz időm, kifejtem háromszáz szóban. Addig is jó egészséget mindenkinek!

Grammy, ugye hallasz?

Életed legmeghatározóbb évét töltötted velem. Az első és a második születésnapod közöttit. Amikor megismerkedtünk, még járni sem tudtál, amikor elbúcsúztunk, már a bukfenc is ment. Velem voltál, 52 héten át, heti öt napon, napi nyolc órában. Mégis, ha pár hónap múlva úgy adódna, hogy szembemennék veled az utcán, már fogalmad sem lenne, ki vagyok én. Pedig felém tetted meg az első lépéseidet. Én cucliztattalak naponta kétszer, amikor még szükséged volt rá. Én vágtam neked akkurátusan körte- és avokádódarabkákat a tányérkádba, amikor semmi mást nem voltál hajlandó megenni. Én tanítottam meg neked azt, hogy Hoppe hoppe Reiter, de azt is, hogy eins zwei Papagei! Én tartottalak a karjaimban függőlegesen órákon át egy sötét szobában, amikor úgy meg voltál fázva, hogy fekve nem tudtál aludni. Én guggoltam melletted akár fél órákat is, ha egy-egy erdei talajszelvényt tüzetesebben meg akartál vizsgálni. Én tanítottalak meg arra, hogy négykézláb körbe-körbe rohangálni és közben ugató hangokat kiadni a legnagyobb buli a világon, és ehhez semmi, de tényleg semmiféle játékeszköz nem szükségeltetik. Általam ismerted és szeretted meg a német és a magyar konyha remekeit, egy kis pufiparty-val pedig bármikor le tudtalak venni a lábadról. Tőlem lested el azt is, hogy a létező legjobb időtöltés alvás előtt bekucorodni egy sarokba és csöndesen olvasgatni egy kicsit. Nagyon, de nagyon csodálatos egy év van mögöttünk, és én borzasztóan nehezen vettem tőled búcsút ma délután, amikor teljesen nyilvánvalóan utoljára találkoztunk az életben. Mégis, amikor majd nyugdíjas koromban reszkető kézzel bekapcsolom a tévét, hogy megnézzem, amint átveszed a Nobel-díjat...nos, akkor a szívem mélyén tudni fogom, hogy ebben azért nekem is volt némi szerepem. Még akkor is, ha te már sem az arcomra, sem a nevemre nem fogsz emlékezni. Pedig én a személyiséged része leszek, örökre. Te meg mondjuk a szívem egyik darabja, azért az se semmi!

Egyedül

Itt van most ez a pandémia, és én egyre távolabb kerülök az emberektől. Hogy ez jó-e vagy nem jó, majd kiderül. Idővel. Az biztos, hogy egyre közelebb kerülök önmagamhoz. 

Április 17-én egy eléggé durva dolgot csináltam. Egyetlen lélegzetvételnyi idő alatt. Hirtelen felindulásból. Letöröltem az összes olyan appot a telefonomról, ami erős függést, egyben orbitális időmenedzselési krízist (értsd: időelbaszást) okozott. A nagy tisztítótűznek az életem olyan (addigi) alappillérei is áldozatul estek mint: Facebook Messenger, WhatsApp és ... oh fájdalom ... Duolingo. Szerintem ez a (hosszú távú) digitális böjt külön posztot érdemel, most legyen elég annyi, hogy lényegesen nyugodtabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagyok így. 

Ja. Egyébként. Van itt még más is. Mindfulness tanfolyam. Volt szerencsém múlt ősszel elvégezni egyet. Azóta képes vagyok megfogalmazni azt, hogy hogy vagyok, mit érzek, mik az igényeim. Egy adott pillanatban és általában. Most olvasom, hogy a nagy nemzetközi mindfulness mozgalom egy csomó egoista embert termelt ki. Ezt aláírom. Egyre kevésbé érdekel, hogy mit akar más. Hogy mi esne annak a másiknak jól. Hosszú évek (évtizedek) után végre arra  figyelek, nekem mi a jó. És végre azt is észreveszem, ha valami nem jó. Ha valaki nem tesz jót nekem. Ez egy komolyabb fejlődési út, messze még a vége, de végre rákanyarodtam. 

Mi mejor amigo

Na, mán meg megőrültem, hogy spanyolul irkálok nektek...ráadásul a legjobb barátomról?

Higgyétek el, jó okom van rá!

Igazából minden a tablet-vásárlással kezdődött. Jan úgy határozott, hogy a gyerekeket úgy veszi rá a napi angol tanulásra, hogy letölt nekik egy jó kis nyelvtanuló appot. Aki most úgy tippelt, hogy az a bizonyos app a Duolingo volt...hát, annak így legyen ötöse a lottón! El búho verde para siempre!!

A gyerekek december 24-e óta nyomatják az angol nyelvleckéket, az apjuk egy napra rá vágott bele (sokadjára) a francia tanulásba. Én az év utolsó napján kaptam kedvet és ihletet a családtagjaimtól, akkora volt a lelkesedés a köreikben.

Na, és melyik nyelvet beszélik közel 450 millióan a világon? Pontosan! Szóval én a spanyolba kezdtem bele, mondván, csak eljutunk egyszer családilag a Kanári-szigetekre, annak is a La Palma nevű tagjára, ahol - a 2008-as tapasztalatom alapján - nem annyira bírják se a németet se az angolt a turistákat kiszolgáló ágazatban (lévén, hogy főleg spanyolok járnak oda üdülni belföldi nyaralás címén). Legutóbb egy útikalauz borítójára nyomtatott SOS-szótárból kellett összeeszkábálnom olyan mondatokat, mint "kérek egy sajtos-sonkás szendvicset" meg "merre van a kék medence?" szóval legközelebb szeretnék sokkal felkészültebb lenni. Majd. Egyszer. Ha eljutunk. Évekig pénzünk nem volt rá. Aztán meg jött az, amit igazából a királyok viselnek a fejükön, de most új értelmet nyert (csakazértsem írom ide le rendesen, olyan elegem van belőle).

Szóval időm van bőven. Nem is vettem túl komolyan ezt a nagy tanulósdit. Volt, hogy napokig az app felé se néztem. Aztán szóltak a fiúk, hogy külön jutalom jár azért, ha minden nap legalább egy leckét megcsinálok (ami úgy kb. 5 perc időráfordítás). Ez pontosan 33 napja volt. Ja, és ma volt az a szent nap, hogy kiváltottam a fizetős verzió kéthetes ingyenes próbaelőfizetését, mert már olyan rettenetesen zavart, hogy állandóan reklámok szakították meg a tanmenetet.

Ja, meg ma volt az is, amikor legalább nettó három órát fordítottam spanyol tanulásra (ez kis eufemizmus arra, hogy nyomkodtam a telefonomat, meg beszéltem egy géphez). 

Na! De! Hogy miért imádom a Duolingót??? Mert ugye erről van szó...szerelmes vagyok bele!

Ezért:

- egyszerűen szenzációsan van felépítve 

- zseniális, ahogy tanítja a szavakat és a nyelvtant

- meglepően vicces és szórakoztató

- fantasztikusan motivál!

Nézzétek, én nem gondoltam, hogy valaha az életben belevágok még egy nyelv elsajátításába. Nem tudom, kinek mennyire világos, de én a németet rettenetesen megszenvedtem, az angolt pedig...hagyjuk. Még 25 éves koromban döntöttem úgy, hogy megtanulok franciául, kemény hat hónapig jártam magántanárhoz...akivel aztán nagyon jókat beszélgettünk órán...magyarul:-)

De ez már a múlt! Most már új szelek fújnak! E-learning kérlek szépen!

Szeretném írásban rögzíteni, hogy:

- soha életemben nem érdekelt és szórakoztatott így még semmi mint az online spanyol tanulás. És nem álltam meg az appnál, nehogy azt higgyétek! Elalvás előtt mexikói és argentin filmeket nézek (egyelőre) angol felirattal...és egyre több szót kihallok a társalgásból...persze azt tudni kell, hogy ugyanazt a jelenetet képes vagyok akár tízszer is újranézni...

Na! Ma március 10-e van. Hogy meddig tart ez a fene nagy lelkesedésem? Pillanatnyilag úgy érzem, hogy még argentin nagykövet is lehet belőlem simán...május végén újra beszámolok!!!

Viva España!!!!!!!

Flórián 96

Hónapos, úgy értem. Vagyis nyolc éves lett a kisebbikem a napokban. Elég durva ebbe belegondolni. Immáron 2920 napja nyomom a kétgyerekes fiús anya üzemmódot. És van rá egy nagyobb összegem, hogy még legalább 2920 eseménydús nap áll előttem, előttünk.

No, de ne vesszünk el a részletekben, sem az önsajnálatban! Lássuk, milyen is anya szeme fénye.

Fogalmam sincs, hány kiló, hány centi, ebben a korban már nem tartanak ilyen méretkezős szeánszokat a gyerekorvosnál. Akihez amúgy sem járunk egyáltalán. Már legalább egy éve semmilyen apropó  nem adódott a látogatásra. Hála Istennek! Flórikám olyan egészséges mint a makk! Amúgy ez Tóbira is igaz szerencsére..ha egyszer nagyon zavarba akarsz hozni, kérdezd meg, hol a lázmérő...a lázcsillapító pedig tuti, hogy lejárt és már megint dobhatom ki bontatlanul. Hja kérem, vannak itt luxusproblémák bőven!

Szóval azt már tudjuk róla, hogy vasból van a szervezete...de mit érdemes még elmondani róla?

Flórián pontosan az az ember, aki én egész életemben lenni akartam. Nem fogadja el azt a választ, hogy NEM, viszont ő bármikor tud neked NEMet mondani. Ez szerintem kb. a legértékesebb képesség, amit egy ember csak birtokolhat. Mindent elér az életben. Mondom MINDENT! És olyan lehengerlő a személyisége, hogy képtelenség rá haragudni...úgy egy másodpercnél tovább, úgy értem.

Hihetetlenül becsvágyó ráadásul. Borzalmas fontos számára, hogy ő legyen a legjobb, legerősebb, legelső...viszont (látszólag legalábbis) gond nélkül viseli, ha nem jön össze neki az első helyezés. Gyerünk, rövid az élet, menjünk tovább! Kiegyensúlyozott, boldog gyerek, aki nem akad fenn apróságokon.

Végtelenül cél- és öntudatos, olyan magabiztosan mozog az élet kis és nagy útvesztőiben, hogy még nekem is eláll a szavam időnként...nekem, aki már nyolc éve és kilenc hónapja ismerem!

Nézem, nézem és nem hiszem el. Ez a fantasztikus lény az én egyik sejtemből fejlődött ki? Frankón? A csodálatom és imádatom soha nem látott méreteket ölt mostanában. A szülinapi fotóját például kitettem a telóm háttérképének...és időnként azon kapom magam, hogy könnyes szemmel bámulom percekig...annyira lehetetlen vele betelni. Főleg, mióta a corona (és a fodrász zárlat) miatt megnőtt az üstöke és bele lehet túrni...egyszerűen elragadó!

Szerintem nem nekem kéne írni ezt a posztot, mert most színtiszta ömlengést öntök rátok. Dehát az én blogom, azt írok, amit akarok. Ti meg csak győzzétek olvasni!

Flórián legalább annyira kettős személyiség, mint én vagyok. Imád társaságban lenni, fantasztikusan feloldódik más gyerekek (akár kisebbek, akár nagyobbak) között. Végtelenül együttműködő, imádja megosztani a többiekkel a saját ötleteit, de bármikor hajlandó kompromisszumra egy jó kis móka érdekében. Ha viszont úgy adódik, a saját társasága is nagyon leköti, ilyenkor színez, legót épít, rajzol, vagy csak simán tologatja a kis játékait és történeteket talál ki.

Flórián karácsony óta büszke tablet-tulajdonos, ez főként a home schooling miatt alakult így. Persze, azért néhány játék is van a gépén, némelyiket boszorkányos ügyességgel csapatja, rugózik a szemem a trükkjeitől. Imád a játék világáról mesélni, én pedig szájtátva hallgatom, akár másfél órán keresztül. Ez kb. olyan Stockholm-szindróma nálam, mint amikor Tóbi a modellvasútról lelkendezik. Egyszerűen imádom nézni, milyen fantasztikusan csillog a fiam szeme, amikor valami iránt lelkesedik (még akkor is, ha maga a lelkesedés tárgya már nem is állhatna tőlem távolabb).

Flórián fantasztikus érző lény, aki imád és tud is nekem segíteni a munkámban, lenyűgöző érzéke van a kicsikhez, akik természetesen oda vannak érte. Nem is tudják, mekkora szerencséjük van, hogy időnként játszik velük egy ilyen rátermett pótnagytesó.

Flórika kapcsolata a testvérével nem éppen felhőtlen, rettenetesen össze tudnak veszni, napjában többször is. De ez főleg nekem szól. Anya, figyelj rám, ránk! Még annál is jobban, mint egyébként szoktál. Amúgy nagyon nagy köztük az összhang, a fürdőkádban például egy órán keresztül képesek pancsolni a gumiállataikkal a mai napig.

Flórián továbbra is az osztálya kimagasló tanulója, mind a szorgalma, mind pedig a magatartása példás. Épp a napokban volt egy elbeszélgetésünk az osztályfőnökével online, a tanárúr csakis szuperlatívuszokban tudott róla beszélni. Naná, az én fiam!!!!

Isten éltessen drága kisfiam még nagyon, de nagyon sokáig!!!!!