Vannak élmények, amelyek idővel elhomályosulnak. Erre speciel elég élesen emlékszem. Igyekszem minden apró részletet felidézni.
Mondják, hogy a gyerek felnőttkorában nem arra fog emlékezni, hogy milyen jót tévézett a szüleivel, hanem, hogy milyen jót kirándult. Ez szerintem nem igaz, nekem vannak kedves tévézős emlékeim is, amiket nem adnék semmiért, egy Kékes-túráért sem. Mondjuk lehet, hogy pont azért, mert volt Kékes-túra is, nem csak tévézés. Na!
Amiről most én szeretnék mesélni, az egy olyan különleges alkalom volt, amikor tízen aludtunk egy szobában. Én, a fiatalabbik nővérem és az idősebbik húgom (a fiatalabbik húg még a világon sem volt, az idősebbik nővér meg valahol Pesten leledzett,d e az is lehet, hogy Salzkammergutban!), anyukám, apukám, anyai nagymamám, ez eddig hat. Aztán ott volt még a nagybátyám, aki anyukám testvére, az ő felesége, meg a két fiuk, a kisebbik akkor lehetett másfél éves...ebből gondolom, hogy mégiscsak 1989-ben járhattunk. Fogta magát ez a szép nagy család és kétnapos kirándulást tett Borsod megye egyik gyöngyszeme, Boldogkőváralja vidékén. Jártunk oda szedd magad akcióban sárgabarackot rabolni eleget, tudtuk, hogy meseszép környékről van szó. A várban volt egy szálló, na, nem Hilton vagy ilyesmi, sima turistaotthon, tízágyas szobákkal, emeletes ágyakkal, noch dazu. Mi is egy ilyenben éjszakáztunk. Előtte viszont szalonnát sütöttünk. Telihold volt éppen, nagymamám mondogatta is álmodozó szemekkel: Terikém, az én igazi nagy szerelmem a Hold! Fogalmam sem volt akkor, hogy ez mit jelent, nem is törődtem vele sokat. De megjegyeztem, amint látjátok! Ja, most sem tudom, hogy lehet gyöngéd érzelmeket táplálni egy többezer kilométerre lévő égitest iránt...vagy mégis? Hatvan fölött tutira belejövök!
Csak azt tudom, hogy én a lila selyempizsomámban voltam, amin egy macska heherészett, talán éppen őtőle, a nevezett nagymamától kaptam, feltehetőleg a zsibin szerezte be. A zsibi az a híres miskolci lengyel piac volt, ahová a nagybátyám úgy járt, hogy felfelé álló késeket tett be a szatyrába, csakis a biztonság kedvéért. Hiába, nagymamám szeretett veszélyesen éni! Fájt eléggé a hasam aznap este, sejthetően a szalonna-sülthagyma kombótól, ezt amúgy azóta sem bírja a gyomrom (itt van egy elég nagy egyetnemértés az ízlelőbimbóimmal). Jártam is sűrűn a nagy közösségi fürdőszoba irányában, ami előtt állt a víz bokáig a folyosón. Cseppet sem zavarta ez az ott dajdajozó fiatalokat, gitárral a kezükben busongtak az élet vélt vagy valódi értelmén...hú, de irigyeltem őket akkor! Gitározni mondjuk azóta sem tanultam meg, dajdajozni viszont én is nagyon tudok.
Aztán jött az eseménydús iccaka. Nagybátyám ragaszkodott hozzá, hogy nagymamám felett aludjon. Csakhogy minden egyes fordulási kísérletnél megremegett a vacsrácsozat. Nagyikám szegény ettől meg tengeri beteg lett, meg amúgy sem volt valami jóalvó, tehát kénytelen volt operaáriákat hallgatni a Sokol rádióján, s vele együtt mi is mindannyian, egész éjjel. Talán anyukám volt az a bátor, aki úgy hajnaltájban suttyomban lekapcsolta Verdit, de le ám. Apukám meg nyilván egész éjjel a folyosón olvasott, nem tudom mit, talán újságot, hiszen otthon az ágyában sem tudott rendesen aludni, nemhogy ezen a tömegszálláson!
Másnap reggelről a kisebbik uncsitesó pelenkázása maradt örök emlék, aki valami bámulatosan aranyos és szép kisfiú volt, és hát nyilván össze-vissza csókolgattuk állandóan.
Soha többet, se előtte, se utána nem volt ilyen, hogy ez a tíz ember együtt töltötte volna az éjszakát egy szobában. Talán senki nem is vágyott rá. Annyi bizonyos, hogy nekem, gyerekként óriási buli volt, és majd szeretnék valami ilyesmit nyújtani a saját gyerekeimnek is. Hamarosan lesz is rá lehetőségem...csak annyit mondok: Kosbor! (külön apartmanban, természetesen;-)
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen