Helyreigazítás!

Nem! Nem ötemeletes volt az a torta, csak négy! Emlékeztek? Jó pár hónappal ezelőtt megemlékeztem édesapám egyik igazán emlékeztes névnapi ünnepléséről? Ma pedig fotót is találtam hozzá, tök véletlenül! Íme:

Hát akkor nézzük, mit is szépített meg a gyermeki emlékezet! Talán a legfontosabb: az az ominózus torta valójában csak négyemeletes volt. És úgy általánosságban nézve nem is volt olyan nagy. Akkor viszont hatalmasnak tűnt! Persze, mert én meg kicsi voltam, alig látszom ki apukám mögül, látjátok? Igen, az vagyok én, az a szöszke-pöszkeség, valahol 5 és 9 év között, fogalmam sincs, valójában mennyi is lehetek! Sajnos a hard copy hátán nincs felirat, se évszám, se semmi. Dehát nem is kell! Hiszen ez a fotó annyira magáért beszél, hogy már fáj.

Kezdjük velem: azt tuti, hogy van a számban valami! Úgy saccolom, anyukám reszelt túrósát kaptam be sebtiben, amikor megneszeltem, hogy kamera van a közelben. Az a tény, hogy az asztalon egy azaz egy darab üdítős üveg sem fellelhető, az pedig tökéletesen igazolja édesapám arcvonásait.

Zsuzsi testvérem arca már-már szoborszerűen szép, de valahogy átjön, hogy nincs oda ezért a féktelen dajdajozásért. Nagymamám pedig...annyira imádom! Ahogy kiöltözött erre a neves alkalomra, mert ő mindig megadta a módját, és emlékszem jól, ez volt az ünneplője, ebben ment a nyugdíjas klubba a batyubálba és a tesóm ovis ballagására is. De ahogy a paraszti logika megkövetelte, még ezen a nyári, erősen kánikulagyanús napon is otthonkát kanyarított fölé...talán, hogy lássák, ki az úr a házban, ki tudja már azt! A gondterhelt pillantása se lehetett véletlen, pontosan tudta ő, mibe fog torkollni ez a délután, volt már némi tapasztalata etéren.

Direkt a végére hagytam azt a - a nyolcvanas évek nyári divatját tökéletesen követő - hölgyet, akinek egyszerűen muszáj voltam letakarnom a fejét. A családtagok úgyis tudják, ki ő. Valahol a persona non grata és az antikrisztus között félúton, szóval semmi esetre sem szerepelhet a blogomban. Dehát ő is ott volt, hogyne, ezt nem tagadhatom le. 

Máskülönben pedig: szép nyári nap! Foltos farmerek az út szélén!!!

Sziget

Egyszer apukámnak alkotnia kellett egy Sziget című antológiába. Ő az egyik gyerekkori élményét elevenítette fel. Leírta, hogyan vendégeskedett pár hónapig a háború után is idilli Leányfalun a rokonainál, akik szeretettel gondoskodtak róla, amíg az édesanyja nagybetegen feküdt a kórházban. Az volt az ő szigete.

Arra a nagyon valószínűtlen esetre, ha engem is felkérnének, hogy egy Sziget című antológiába alkossak valamit, a következővel készültem. Szóval:

Szigetelünk

Futunk át a városon. Én és a gyerekek. Körülöttünk idegenek. Vicces, mert mi értjük őket, ők bennünket viszont egyáltalán nem. Egy kicsit sem. Egyetlen ismerős szót sem tudnak elkapni abból a szóáradatból, amit a gyerekeimhez intézek. - Ne szaladj előre, ne lépj bele a pocsolyába, jó, lépj bele, de csak lassan menj át rajta, ne fröccsenjen fel a víz a nadrágodra, nincs nálam pótnadrág, mondom lassan menj! Vigyázz, egy biciklis, engedd el a bácsit, nagyon siet, jaj, de aranyos kutya, csak a hátát simogasd, ne a fejét, ne félj, nem harap, nézz a lábad elé, nem, nem állunk meg a csúszdánál, jó, de csak egyet, vizes? Várj, letörlöm zsepivel! Vegyél kosarat, tedd vissza azt a csokit, nem veszünk mini joghurtot, van hozzá tetoválás? Jó, akkor veszünk, nem hatot, csak egyet, gyere ide szépen, nem kell új legó, akciós? Akkor megnézem, nem jó, ez már megvan, nem, Lőrinckének sem vesszük meg, állj be a sorba, pakolj fel a szalagra, nem veszünk tic-tac-ot, nem érdekel, hogy pókember van rajta, ne rugdosd a nénit, köszönj szépen, irány az autó, nem te ülsz előre! 

Mindez az egyszeri német járókelő fülének úgy hangozhat, mint egy rettenetes, soha meg nem álló, a magasból a mélybe zúduló vízesés. Locsogás-fecsegés, mint Gedeon bácsi üzletében. Olyan jó így lenni, annyira élvezem. Mi egy kis sziget vagyunk. Egy enklávé a nagy német masszában. Majdnem mint Kalinyingrád. Senki nem férkőzhet a közelünkbe. Csak engedéllyel! Külön engedéllyel! Csak azt engedjük be, akit akarunk. Ha elég szimpatikus az illető. Máskülönben hatalmas, vad hullámok, vérszomjas cápák és sodró áramlatok tartják távol a betolakodókat. Teljesen el vagyunk szigetelve.

Persze, nem szabad visszaélni a helyzettel, nem mondhatok akármilyen tiszteletlenséget a gyerekeimnek az embertársainkról, feltételezve, hogy úgysem értik. Mert nagyon is értik! Már amelyik! Az utcánkat burkoló munkásokból például csak három volt szerb, a negyedik már jó napot!-tal köszönt ránk egy pár nap után. A szomszéd költöztető kamionjának fogatlan sofőrje magyarul kért útbaigazítást, miután meglátta a rendszámomat. A postásunk eleve jó reggelt!-tel köszön, hiszen Zoli a becsületes neve. A szemközti ház tetejét fedő mester pedig magyarul kérte, hogy ugyan hozzak már neki pár zsemlét a boltból, mert ő tegnap óta nem evett és délutánig nem is engedik el sehova. A játszótéren sem véletlenül mosolygott rám olyan szépen az a fiatal anyuka, amikor épp Flórikát próbáltam rábeszélni, hogy vegye már vissza a cipőjét, mert tényleg nagy a homokozó, de azért ez nem a tengerpart igazából. Magyar volt ő is, a férje is, azóta néha összejárunk. Időnként picit kibővítjük azt a szigetet.

Ha viszont németekkel csinálunk programot, mert azért az is előfordul, most már egyre gyakrabban, hajlamos vagyok németül kommandírozni a gyerekeket. Nem szeretném, ha német barátaink, ismerőseink, rokonaink akár csak egy pillanatra is azt hinnék, hogy róluk beszélünk magyarul. Éppen róluk! Ezt viszont a fiaim elég nehezen tolerálják. Egészen pontosan mérhetetlenül bepöccennek tőle. Pár hete Tóbi kezdte el a lázongást, ma már Flórika is szépen, artikulálva tudja mondani, kérni, követelni: Anya! Magyarul beszélj! 

A kis nyelvvédők! Hiába, igazi szigetlakók! És még a palacsintát is szeretik!

Sokat is, meg bodogat!

Ünnepeket, úgy értem! Most már jobbára csak új évet! Az idei év legkedvesebb szelfijével búcsúzom az óévtől és az olvasóimtól:

Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok!

Nooooooormális???

Persze ezt a szót amolyan Besenyő Pista bácsisan kiejtve...na, de mi történt?

Megyek be ma délután az oviba. Sietnünk kell, fél óra múlva érkezik a bébiszitter, ez lesz az első próbaalkalom, nem lehet, hogy ne találjon otthon bennünket. Nagy lendülettel kanyarodok be Tóbiék csoportszobájába. Nagyobbik fiam éppen Carlos barátjával csigafuttatózik, úgy kb. rám se hederít. Már éppen kezdeném sürgetni, amikor a szemem sarkából meglátok valamit az óvónéni asztalán. Gyanút fogok, közelebb lépek. Innentől kezdve (kívülről figyelve) úgy viselkedhettem, mint egy elmeháborodott. Magyarul motyogtam magam elé, hogy "De szépek! De szépek!" és közben potyogtak a könnyeim. Ezt láttam:

 

Fogalmam sincs, miért hat rám ilyen elementáris erővel ez a kép. Most is alig bírok írni. Annyi bizonyos, hogy nagyon megbántam a reggeli "ma kifestem magam, hogy igényes anyunak tűnjek!" lózungot. Dehát a panda köztudottan védett állat, így az óvónéni is igen elnéző volt velem...elképzelhető, hogy nem én vagyok az egyetlen anyuka a praxisában, aki elsírta magát a gyerekei fotója láttán????

Pedig még csak ezután mutatta ezt:

 

Istenem, hol volt már ekkor a kezdeti sietség? Csak ámultam és bámultam, pusziltam és sóhajtoztam! Kézenfogva mentünk át Flórika csoportjába. Nevezett kisebbik gyermekem éppen egy széken ücsörgött, az egyik óvónéni jeget tartott a nyakához, a másik az arcát simogatta. Nem, nem ennyire kéjenc szegénykém, csak elesett és éppen vérzett az orra. A meghatottság iszonyatos dühbe csapott át, kényetlen voltam kimenni a folyosóra és magyarul kikáromkodni magamat (miért nem tudnak vigyázni rá????). 

Két perc múlva viszonylag lenyugodva vettem át a fiamat és a fotóját, vagyis ezt:

Imádnivaló gyönyörűségeimmel szélsebesen röpültünk haza, útközben a Francia csók filmzenei CD-t (egészen pontosan az 5-ös számot) bömböltettük a kocsiban és nagyon, de nagyon boldogok voltunk!

Emlékszel?

Emlékszel még, mit csináltál vagy éppen mi történt veled 1998. december 1-jén? Én pontosan tudom. Írásos bizonyítékom van róla! Napi rendszerességgel vezettem akkoriban a naplómat ugyanis. Kézírással, gyöngybetűkkel! Akkor most idéznék belőle:

1998. december 1. kedd

A meteorológiai tél első napján a MÁV grátisz 50 perces várakozást biztosított nekünk az állomáson, a metsző hidegben. Hála Istennek a Varga lányokkal jól elszórakoztam. A suliban németen a lebetegedett Julcsi helyére ültem, így ma én villogtam Vörösnénél. A felemelő óra után lementünk állatokat lesni, majd irány az MSZP-székház Zolival. Egy öreglány fogadott bennünket, eléggé szépen megterített asztalokkal. Kiderült, nem bennünket vártak, csak az esti szocikarácsonyra készülődtek. Ja! Tartott nekünk egy előadást a BIT-ről, amit jó lenne, ha megalakítanánk Gödöllőn. Mondhatom, az ajánlat szinte visszautasíthatatlan! Utána visszamentünk, Zoli a kollégiumba, én Ágival ebédelni. Utána bővítettem egy kicsit a zoológiai tudásomat, végül hazavonatoztam. Itthon a szokásos semittevést folytattam, végül nagy nehezen túltettem magam a csontokon. A változatosság kedvéért este felhívott Gábor. Anyucitól kérdezett valami angolt. Persze!

Snitt. Eltelt 17 év.

 

2015. december 1. kedd

Gyors reggeli készülődés után elvittem a fiúkat oviba. Hazaérkeztemkor megállapítottam, hogy a lakásra ugyan csak ráférne egy alapos takarítás, én mégis a hivatalos ügyek/ levelezések menüpontot görgettem. Ott is volt teendő bőven. Úgyis mint: a múlt havi kiadásaim összesítése és Jannak küldése, millió s egy e-mail megírása, a programjaink szervezése, a legutóbbi szülői értekezlet tartalmának jegyzőkönyvbe foglalása, szülinapi képeslapok megírása és így tovább a végtelenségig. Blogot írni sajnos már nem is maradt időm. Így is egykor láttam neki az ebédfőzésnek és az azt követő táplálkozásnak, majd egy bal kanyarral újra irány az ovi! Itthon kiderült, hogy Tóbi kis barátja délutánonként már iskolaelőkészítő feladatokat old meg, szóval mi sem tehettünk másként. Flórikának is előbányásztam az Okos hároméves c. klasszikust, aztán hadd szóljon, sercegtek a ceruzahegyek rendesen! Az okosítás egészen fél ötig tartott, amikor is szélsebesen eltéptünk focira. Amíg Tóbi kíméletlenül rúgta a bőrt, Flórika révén felfedezhettem, milyen érzés egy tök sötét műfüves pályán csámborogni. Otthon Janra testáltam a vacsoráztatást, én pedig átadtam magam a sportolás örömeinek. Lazításképpen megnéztem néhány szuper bangkoki piacos képet Zoli jóvoltából, aki időközben felcsapott világutazónak és azóta már rég Sidney-ben csapatja (de lehet, hogy továbbállt Wellingtonba esetleg beállt pápua harcosnak, ki tudja). Fürdés, olvasás, alvás!


                                                                              ***




Nem kérem meg kedves olvasóimat, hogy fedezzék fel a 10 különbséget a két nap között, ahogy azt sem, hogy találják meg a folytonosságot. Annyi bizonyos, hogy gyakrabban kéne dokumentálnom a napi eseményeket! Milyen jó lenne olvasni......mondjuk, úgy 17 év múlva!

Miért, Anya, miért???

Flórikáról köztudomású, hogy a mozgás az erőssége, a beszéd viszont...na álljunk csak meg egy szóra! Vagy többre! Mióta kiköltöztünk ide, mintha átszakadt volna egy gát. Elképesztően sokat dumál, és ami új, hogy rengeteget kérdez. Visszavonhatatlanul beköszöntött a MIÉRT???-korszak is, hiszen végre vannak hozzá szavai. Persze, senki ne gondolja, hogy a kérdezősködés kimerül a miért?-ban. Van még a hova???, a mit csinál??? és a ki? Annyira aranyos, mert többnyire így kérdez: miért, anya, miért??? Az igék használatával mondjuk még eléggé spórol, a ragozással pedig végképp...De nézzünk egy példát:

megyünk át a Worms-i pályaudvar épületén, nyomatja a hangosbemondó a szöveget. Flórika csodálkozva néz körül:

F: - Anya, hang! Hang hol???
A: - Elmondja a bácsi, melyik vonat honnan indul.
F: - Miért, Anya, miért???

Na, aztán eltelik egy pár szép óra a gyerekkönyvtárban, megyünk visszafelé, ismét a csarnokon át. Flórika már rutinosan jegyzi meg:

F: - Bácsi beszél, sihuhu indul!!!!

Amúgy tegnap mutatta először jelét, hogy pontosan tudja: ő bizony kétnyelvű gyerek. Éppen a Zog, a sárkányt olvasgattuk német ÉS magyar nyelven (magyarul megvolt, németül meg kivette a könyvtárból, mert miért ne?), amikor elkezdett filozofálni:

F: - Anya: tűz, Apa: Feuer. Anya: sárkány, Apa: Drache, Anya: könyv, Apa: Buch
A: Apa mondja Katze, Anya hogy mondja?
F: Findusz!!!

                                                                          * * *

Na, azért nehogy azt gondoljátok, hogy minden figyelmem kizárólag Flórikára irányul. Ott van még a másik fiam is, aki naponta újra és újra meglep az elmés riposztjaival, megjegyzéseivel. Csak a párhuzam kedvéért: amikor mentünk át a Worms-i állomáson, benne is felmerültek kérdések. Pl.:

T: - Anya, ez a város hogyan alakult ki?
A: ööööööö....izééé (szerencsére pont egy olyan helyen ebédeltünk, ahol volt egy helytörténeti képtár és egy kicsit tudtam neki magyarázni...huh! ezt megúsztam!)

Ja! Még indulás előtt az oviban próbáltam meggyőzni Tóbit, hogy maradjon nyugodtan ünneplőben (aznap volt a karácsonyi fotózás), mert a könyvtárba igazán nem illik szabadidőgatyában menni. Ekkor így érvelt a drága gyermek:

T: - Dehát anya, a könyvtár és az olvasás is szabad idő!!!!

Tudom, az én hibám, túl sokat olvasunk....

Lepepe meg a többiek

Drága édes kicsi fiam Florcsi szavai egyszerűen utánozhatatlanok. Írok ide párat, hogy ne merüljenek feledésbe, mert már egyre szebben beszél a kis szívem!

LEPEPE!

Imád bennünket meglepni, a háta mögé eldugni a kezében valamit, és iszonyú cinkos mosollyal kiabálni: lepepe! Aztán előhúzza azt a kezét, amiben nincs semmi, s már-már sírásra görbülő szájjal jelenti ki: nem lepepe! Így még nagyobb az öröm és a katarzis, amikor a másik kezét is előre nyújtja a meglepetéssel (ami lehet sakkfigura, büdös zokni, de akár egy darab szárazkenyér is!).
Meg van neki egy kis fiókja az oviban, oda mindig nap közben csempész bele dolgokat, rajzokat és amikor megyek érte, nagyon titokzatos arccal megmutatja: LEPEPE!

LÖPAPA!

Nagy keletje volt nálunk egy időben a Hupikék Törpikéknek, akkor találta ki ezt a szót Flórika Törpapára vonatkozóan. Meg persze az egész mesesorozatot is ezzel az egyetlen szóval jellemzi. De mind közül az a legszebb, amikor egy Törpapa Kinder-tojás figurát dug el a háta mögé...a szókombinációt sakkozzátok ki magatoknak!

PALAP!

Flórika imád bármit a fejére illeszteni (kendőt, papírlapot, kisüstöt), és abban illegni-billegni. Akármi lehet az a tökfödő, de a legjobban azt a nagy tálat szereti, amiben a palacsintatésztát szokta nekem keverni, most már egyre ügyesebben. Rohangál körbe-körbe a lakásban és kiabálja: Palap!

Most nem jut eszembe több szó, de ha igen, még fenntartom a bővítés jogát. Ja, igen, mindenféle szirénázó cucc az az IÓIÓ és ő ezt nagyon aranyosan tudja mondani, higgyetek nekem!

Befejezésül pedig következzék egy párbeszéd tegnap estéről, lámpaoltás után, amikor még nagyon fészkelődött:

Anya: Flórika, meséljek még egyet?
Flórika: Ja!
Anya: A fejemből?
Flórika: Nem! Száj!

Hát, így élünk mi valamennyien....édes kis husom!

NEM értem, hogy maradhatott ki:

- bú tej heiss heiss - anya légy szíves melegíts nekem egy kis tejet (főként lámpaoltás után volt ez egy ideig műsoron) ...ma már egész jól megy a: kérek tej!

- alma Eis Eis! - nagyon rossz ízű zöld alma light fagyi a kistarcsai cukiban...remélem, a következő szezoban már megy a csoki is!

- utotó! -  vagyis valamiből, amit nagyon szeret, kér még egyet...egy utolsót! de tényleg! a legjobb, ha rögtön így kér valamit, amit nem szabad. ilyenkor Tóbi kontráz: dehát Flórika! még első sem volt!

- utotó mumi - utolsó gumicukor....csak még egyet adj...kéééérlek! imádja! ezért sokszor így kéri: SOK mumi!

- meme - ez a macska, pedig szépen tudja mondani, hogy cica, de ezt a szót sokkal jobban szereti

- eeeee - valami miatt így mondja az alvást, hozzá a fejét oldalra hajtja, és becsukja a szemét - anya eeee: ez azt jelenti, hogy ma este anya altatja! ha lehetne, minden este!!!

- gágá - bármiféle madár, repülő csészealj, miegyéb az égen, kivéve a repülőt, mert az repüpő!

- pápápápá - így kattog a hleikopter rotorja...felétek is, nem?

- Tututu néni - a gyerekek szívének nagyon nagyon kedves egykori szomszédunk, Éva néni fut nála ezen a néven, merthogy rengeteg tyúkja van!

- Pisze - a sünit hívja így, mert egyszer a szomszéd lányok találtak egy sünit a kertben és így nevezték el