hónapos. Azaz kettő tehát két éves. Még alszik, ezért tudok írni róla. Meglátjuk, meddig jutok. Kezdem.
Vissza egy picit az időben. Egészen 1995-ig. Február 19, vasárnap. Szép, napos idő volt. Reggel nagyon sportos módon usziba mentünk. Még szaunáztunk is. Ebédre vendégeket vártunk, ezért siettünk haza. Meg is érkeztek, egy baráti család, néhány idétlen kamasz fiukat is magukkal hozták. Egészen pontosan négyet az ötből. Ültünk, ücsörögtünk a gyerekszobában. Vagy hallgattunk, mint a sülthalak, vagy nyeítettünk, mint a lovak (Janikovszky után szabadon). Ha mostanában erre a napra gondolok (ami sok szempontból meghatározó volt amúgy az egész életemre nézve, csak ezt akkor még nem tudtam), mindig elképzelem: egy angyal száll le közénk, és mindenkinek elmondja, mi fog vele történni 18 év múlva ezen a napon. Velem ez történt:
8:32-kor megszületett Flórián, az én gyönyörű, csillagszemű kicsi fiam! Milyen is ő? Itt megint el kell egy kicsit kalandoznom. Főleg időben. Vagy térben. Ahogy akarjátok. Szóval nekem nagyon, de nagyon nehéz volt anno elképzelnem, hogy Tóbiás (akiről meg voltam győződve, hogy a világ legszebb, legaranyosabb, legokosabb és leghuncutabb kisfiúja) után még bárki labdába rúghat nálam. Lesz még egy fiam? Az milyen lesz? Mármint milyen érzés? Őt is fogom szeretni? És ő is szép lesz, meg okos és aranyos? Lehetséges ez egyáltalán? Fogok erről írni bővebben majd, mert egyáltalán nem volt egyszerű folyamat, amin keresztülmentem.
Röviden: igen. Őt is szeretem. Nem. Imádom! És ő is okos (nagyon), meg aranyos (hihetetlenül), szép (fantasztikusan), és huncutságban bőven felülmúlja a bátyját. De akkor haladjunk szépen sorjában.
Flórika kb. 13 kg, kb. 90 cm, 92-es ruhákat hord, a cipőmérete 24-es. Gyönyörű tejfölszőke haja van, mélykék szeme, melynek mandula formáját az apai ükapjától örökölte. És most fölébredt. Szóval folyt. köv.
Isten éltessen sokáig, édes drága gyönyörű kisfiam!!!!
Na, akkor ahogy ígértem, folytatom:
Szóval Flórián. Florimori, Floresz, Florcsika, ahogy becézni szoktam. Floreszkó, és Floreszkónió! Van még egy titkos neve is, azt csak kettesben használjuk, nem írom ide. Na!
Nézzük, mit tud a kicsike! Nevetni, na azt nagyon tud. Meg röhögőgörcsöt kapni! És persze huncutkodni, szemtelenkedni és elképesztő csínytevéseket kiagyalni. Például vizeskedni nagyon szeret(ne). A kertben is, már most, februárban is akár. Elő is kereste a homokozóból a locsolókannáját, és kérte, hogy azt most azonnal töltsem meg. Mondom neki, nem, ahhoz még túl hideg van. Erre Flórika jobbra, óriási elánnal, el. Megyek titokban után, nézem, hol lehet olyan vízforrás, amit csak ő ismer, én meg nem. Amit ezután láttam, attól megdöbbentem. Még korábban kivittük ugyanis a kertbe szappanbuborékfújót, ebből próbálta áttölteni a szappanos vizet őkelme, amikor nyakoncsíptem (előugrottam egy bokor mögül egészen pontosan). Szóval számomra egészen meglepő kombinációs képességgel rendelkezik! Más szóval okos, rettentően eszes, valójában egy kis zseni. Csak még nincs elég eszköze, hogy ezt szépen kifejezze. A szókincse meglehetősen bő már, de ha direkte megkérem, hogy mondjon ezt-azt (pl. gólya, teki, majom), akkor csak annyit válaszol kategorikusan: NEM! Érdekes, igent nem tud mondani. Magyarul. A ja már nagyon régóta megy neki, ezzel bármilyen vitát le tud zárni nagyon gyorsan. Pl. amikor arról érdeklődöm, akar-e lekvárt kanalazni üvegből. Vagy az asztal tetején táncolni. Ilyenek. Nem kell ám mindig tanítgatni, van, amit magától is nagyon gyorsan megtanul. A német nagyanyja elé például így rohant ki a kapun: OMMMA! És azóta is mondja neki, napjában többször. Omi nagy nagy örömére persze. Meg vannak fejlődések is. A mentőautó nagyon sokáig volt íííóóóóó, valamelyik nap meg már olyan szépen mondta, hogy níííínóóóó, hogy majd hanyatt estem.
De azért az igazi erőssége a mozgás. Mind a nagy-, mind a finommotorikája nagyon fejlett, egészen apró dolgokat össze tud már kapcsolni, be tud fűzni, szépen rajzolgat és festeget is, nem önti ki a vizet. Ja, meg van nekünk egy tesztjátszóterünk, ahová a gyerekeim azt hiszik, mókából és kacagásból megyünk. Valójában megfigyelem őket. Ki mennyit fejlődött. Mert marha nagy, rengeteg félelmetesen magas és csavaros játékkal. Hihetetlen, de még mindig van egy torony, ahová Flórika gond nélkül felmászik, a tesója pedig inkább még mindig kihagyja. Szóval nem fél a magasban (sem), elég, ha én aggódom érte rettenetesen. Volt, aki már egyenesen helikopter-szülőnek nevezett emiatt, de én ezzel mit sem törődve akkor is megyek vele mindenhová. Talán azért, mert mát láttam leesni. Meg aztán semmi félelemérzet nincs benne. Úgyis rám fér egy kis mászás, na!
Na, de mitől van ennyi energiája? Eszik rendesen, hála Istennek. Bármit, bármikor, bárhol. Nyáron szépen kijöttek az őrlőfogai (az utolsó négy hiányzik még), úgyhogy a pépesítéssel sem kell bíbelődnöm régóta. Nem válogatós egyáltalán, a zöldséget-gyümölcsöt kifejezetten szereti. Néha mondjuk túlzásokba is esik etéren. A szomszéd hóemberének az orrába azért mégsem kellett volna beleharapni, vagy mégis? Szerinte vfinom volt...
Amúgy időközben felébredt. Itt ül az ölemben. Szóval időm kevés. Flórika bármikor úgy dönthet, most már hagyjam abba. De addig is leírom, hogy márc. 2-től bölcsibe megy. Az apukája fogja beszoktatni. De most megyünk, eszünk egy kicsit a tegnapi torta maradékából. Írok majd még!
