Hegyek között - völgyek között

Zakatoltunk, de még milyet! Az időm kevés, érjétek hát be egy képriporttal.

Kedden igazgatóválasztás volt az oviban, Flórinak meg még egy kicsit folyt az orra, szóval nem ment bölcsibe. Ráadásul azt jósolták, hogy ezen a napon lesz a legszebb idő a héten. Jant éppen Németben ette a fene, így hát fogtam reggel a fiúkat, bepakoltam őket kicsiny autócskánkba és uzsgyi, meg sem álltunk Hűvösvölgyig, ami nekünk a legeslegkedvencebb helyünk! Alighogy leparkoltunk, máris felhangzott az ismerős szignál: tíz perc múlva indul a gyermekvasút!

Felrohantunk sebesen a jegypénztárhoz, és néhány perc múlva helyet is foglaltunk a NYITOTT kocsiban:

Ebben a pillanatban engem valami eszméletlen boldogság szállt meg, páros lábbal ugráltam a kocsi közepén és üvöltöztem: de jó nekünk itt!!!!

Egészen Normafáig zötyköldőtünk, odafelé az alagútban nem kapcsolta fel a villanyt a vicceskedvű masiniszta, így kiválóan lehetett borzongani és rikoltozni: SZABAD A CSÓK! Leszállás után jól bevásároltunk a CBA-ban, majd azon melegében el is fogyasztottuk a hideg ebédet:

Emígyen feltöltve a picike bendőket, újult erővel vágtunk neki a Normafa lankáinak, ahhoz a bizonyos kilátó ponthoz érve Tóbi a szívemből szólt: "Anya, innen lehet a legjobban látni a hegyeket!" És érzékelni is lehet őket a csöppnyi ujjakkal, úgy ám:

A kötelező rétes és palacsinta adag elfogyasztása után elszaladtunk az Anna-rétre, ahol egy szenzációs favonaton lehet elképzelni, hogy most mi irányítjuk a gőzöst!

Jó két órányi bolondozás után célba vettük az utolsó előtti vonatot, mármint az igazit. Egy picit előbb értünk a Virágvölgy nevű állomásra, így kipróbálhattuk a frissen vásárolt vonatos kártyánkat is. Természetesen az egyik kártyán a Tóbi nevű mozdony is látható, ami Királyrétig közlekedik. Ezt mutatja éppen a drusza:

A kisvasút csodálatos ringató ritmusának kevesen tudnak ellenállni, Flórikát már a János-hegynél elnyomta a buzgóság. Álmában csönget egy picit (és a jegyet is szorítja!):

Tóbi nem foglalkozik holmi léhaságokkal, ő még a visszaúton is a kisvasút környékét leképező turistatérképet tanulmányozza:

A hazafelé úton aztán már egyetlen szemhéj sem tudott ellenállni a gravitációnak, valamit tud ez a magaslati levegő:

Életem egyik legszebb napja volt, talán mondanom sem kell. Én így éreztem magam ott fent:

Kívánok Nektek szép életet és minimum egy (de inkább több) gyereket!

Én vagyok vonalban?

Vasárnaponként templomba járunk a fiúkkal, szigorúan hármasban. Ilyenkor szokott apa borotválkozni, füvet nyírni, vagy csak úgy ülni a napban, ahogy ő mondja. Kezdetben szépen ücsörgünk, a perselyezésig sakkban lehet őket tartani egy kis csöndes pénzgurigatással. Amikor Flórika már nagyon nem bír magával (értsd: indiánüvöltéssel kúszik a padok között, és a rohamosan bővülő szókincsét demonstrálva hangos BABAKAKA kurjongatással halad előre), amikor Tóbi már huszadszor tehénkedett rá a Lourdes-i barlang térdeplőjére és kérte félhangosan, hogy: "drága jó Mennyei Édesanyánk, add, hogy szörnnyé változzam, csak egyetlenegy napra!", na akkor szoktam a két jómadárral a hónom alatt egészségügyi sétát tenni s a templom környékét felfedezni. Az alábbi kép is egy ilyen kiruccanás során készült:

Jól látjátok, a két digitális bennszülött éppen rácsodálkozik egy letűnt kor vívmányára...a háttérben sajnos nem látszik, de az van kiírva ilyen pléhtáblára, hogy: NYILVÁNOS TÁVBESZÉLŐ ÁLLOMÁS!

Anna és a király

Anna 25 éves. Tehetséges. Gyönyörű. És már anyuka. Anna velem szemben ül a felnőttképzésen, volt időm megfigyelni. Finom vonásai vonzzák a tekintetet. Ritkán szól, de akkor okosat. Tanáraink mindig dícsérik, kiemelik a munkáit. Anna rettenetesen bosszant engem. Hogy lehet az, hogy valaki nálam10 évvel hamarabb rájött, mi a dolga az életben? Miért van az, hogy én tíz évvel a közgazdász diploma megszerzése után mertem először kimondani: valami másra vágyom! Keveset tudok Annáról, a kételyeiről, a kudarcairól, az útkereséséről. Csak a tényeket látom: egy évtizeddel hamarabb jutott el oda, ahová én.

Sajnos van egy nagyon rossz szokásom. Ha interjút olvasok valakivel, rögtön összehasonlítom az életkorunkat. Ha idősebb, örömmel nyugtázom: még nekem is van 5-10-15 évem, hogy eljussak az ő szintjére. De legalábbis 2-3. Ha valaki egyidős velem, akkor azért elgondolkozom: mit tud ő jobban, mint én? Ha pedig fiatalabb (Mark Zuckerberg 4, Justin Bieber 14 évvel!), az szinte megbocsáthatatlan. Ott már esélyem sincs behozni a lemaradást. Elképzelhető, milyen örömöt, szinte megkönnyebbülést okoz, amikor egy cikkből kimarad az életkor. Marad az illúzió: még bármit elérhetek az életben én is.

De honnan ez az összehasonlítgatósdi? Öt lánytestvér közül harmadikként születtem, a középső-gyerek-szindróma összes tünetét magamon hordozva. Még nem olyan okos, mint a nagyok, már nem olyan aranyos, mint a kicsik. Ráadásul apukám őszintén vallotta: ő negatívan elfogult a gyerekeivel szemben. Tehát az összehasonlítgatás nem állt meg családon belül. Soha nem mulasztották el felhívni a figyelmemet a tehetséges osztálytársakra, szomszédgyerekekre, na meg a tényre: ha így folytatod, maximum árufeltöltő lehet belőled. Innen az iparkodás, a megfeleléskényszer, és az állandó elégedetlenség önmagammal.

35 éves vagyok, két (szép!) gyerek édesanyja. Online újságírónak tanulok. Gyakran szólok, többnyire valami vicceset. Tanáraim mindig dícsérnek, némelyik munkámat már nekem is kiemelték. Három hete pedig külsősként dolgozom a legolvasottabb női portálnál. Szerintem király vagyok!

Ars poetica

Van egy rettenetesen rossz szokásom. Van több is, de most csak egyre térek ki. Szóval. Nagyon szeretek evés közben olvasni. Vagy olvasás közben enni? Ez már csupán nézőpont kérdése. Lényeg, hogy nálunk az étkező asztalon nem a váza-terítő-gyertyatartó szentháromság uralkodik, hanem a könyv, a könyv és még egy kis könyv. Meg néha pár magazin. Hiszen mit tehet egy dolgozó anya? Ugyan mikor olvasnám ki a HVG-t meg a Nők Lapját? Naná, hogy ebéd, vacsora, esetleg a sebtében bekapott reggeli közben. Higgyétek el, nekem már ahhoz is nagy önuralom kell, hogy ne a konyhapultnak támaszkodva harapjak bele a mangalica kolbászba (erre a hűtőajtó takarásában kerül sor, de el ne mondjátok Jannak).

Szóval halmozódik nálunk a rengeteg folyóirat, a férjem a maga részéről a Spektrum der Wissenschaft-ot nyálazza, a gyerekeknél vezet a Thomas meg a medizini. Na meg ott tornyosul persze a rengeteg képeskönyv, amelyek valahogy mindig megtalálják az utat a könyvespolctól a dohányzóasztalon át a becsinált leves mellé. Szóval kanalazunk, olvasgatunk, időnként egy-egy vehemensebb lapozástól a földre hullik apraja s nagyja.

Tegnap este éppen egy korábbi Nők Lapjában merültem el. Valójában már rég ki akartam dobni, annyira irritál a címoldala (hogy írhatják valakiről, hogy kecses puma??). Szóval akkor ott, félúton egy sonkás tormatekercs és egy ragacsos francia saláta között rátaláltam. Nem is, inkább ráleltem. Mire? Az írói hitvallásomra természetesen. Így hangzik:

Írj olyat, amit te magad sem értesz.

Mint amikor a körmöd beszakad.

Sziszegj. Harapj. Vagy haragudj. De kérdezz.

Ne hagyd magad.

Írj olyat, amit más ért, de te nem.

Seperj szilánkot, szedd össze a port.

Hidd el, hogy akad ebben értelem.

Sikál. Sikolt.

Nem akarhatod megúszni kevéssel.

Írd le, ahogy a kezed vezeti.

Befele ég, de izzik csak, nem ég el.

Engedj neki.

Csak olyat írj le, ami szúr és meglep.

Csak azt, amihez nincs erőd, se kedved.

A fenti sorokat Szabó T. Anna vetette papírra, a Költészet Napjára jelentek meg Szilánk címen. Két dolog jutott eszembe: honnan ismeri ő az én gondolataimat, ill. több verset kéne olvasnom, a saját szellemi fejlődésem érdekében.

Máskülönben pedig: egyszer én is fogok publikálni a Nők Lapja Irodalom rovatában, ha addig élek is (és akkor már nem fog levegőnek nézni Grecsó Krisztián sem, akivel a múltkor egy órán át állunk egymás mellett a Szabad Sajtó Díj átadásán, részemről szigorúan inkognitóban persze)!

Fekete rúzs

Olvasok. Sokat olvasok. Rengeteget olvasok. Például életinterjúkat. Kevés dolgot utálok annyira, mint amikor egy híres színésznő (a.k.a. díva) állati őszintén azt nyilatkozza, hogy oh, ő sohasem küzdött, őt mindig csak úgy megtalálták a lehetőségek. Nyilatkozzák ezt szemrebbenés nélkül olyanok is, akiknek már rég beleégett az arcukba a szereposztó dívány mintázata. Ja, meg a tudatosság. Dehát én csak véletlenül sodródtam erre a pályára, valójában orvosnak készültem! Ugyanő egy másik interjúban kifejti, már hatodikos korában ki volt írva az íróasztala fölé: Szentesért tanulsz!

Szóval soha nem szerettem ezt a parasztvakítás, azokért a lehetőségekért (amik csak úgy megtalálnak) állatira meg kell dolgozni szerintem. Aztán eljött az én életemben is egy áprilisi nap, meg vele egy telefonhívás. És egy lehetőség, ami csak úgy megtalált. Bevallom, nem küzdöttem érte, legalábbis nem közvetlenül. Közvetetten persze vért izzadtam. De soha nem gondoltam volna, hogy pont onnan és pont ő fog felhívni egy munkalehetőséggel. Ráadásul milyennel! Hajnali lapszemlézés! Hírbuziknak (értsd: nekem) valódi álommeló! Éjszakai baglyoknak (értsd: ugyancsak nekem) egyenesen rémálom. Hajnali ötkor kelni, hírfolyamokat böngészni, lecsapni a megfelelő hírekre és megírni őket frappánsan, tömören, lényegretörően. Mindezt úgy, hogy gyakorlatilag még fel sem ébredtem.

Kitalálható, a legkevesebb gondom a megírással van. A lényeget is elég hamar kimazsolázom, rövidítem és formába öntöm. Viszont a releváns hírek kiválasztása abból a cunamiból, ami reggelente rám zúdul, na az már kihívás. Legyen friss, legyen aktuális, ha lehet, legyen nőknek fontos és érdekes, közéleti, nem bulvár, politikamentes, mégis magával ragadó. Szerintem nem sok ilyen van, szóval baromi nehéz megtalálni a sok között azt a nem sokat. Szerencsére van egy zseniális szerkesztőm, aki a klaviatúrát nem kímélve kilométerhosszúságú instrukciókat küld nekem a TÖKÉLETES hírről. Szerintem ez az első munkahelyem, ahol írásban kapom meg, mit kell csinálnom. Szóval nem reménytelen az ügy.

Sőt, én sem vagyok az. Még lapszemlésnek sem. Íme, az ítélet, amit kemény egy heti meló után kaptam: "a hírszerkesztéseid teljesen rendben vannak; tömör hírek sok infóval – jól fogyaszthatók az appon". Hát ezt is megértük, én már nem is elsősorban az oldalnak írok, hanem az APPnak! Amit még le se töltöttem, mert, és ezt csak halkan merem megjegyezni: fogalmam sincs, hogy kell! Ne nézzetek már digitális bennszülöttnek gyerekek! De majd Jan megmutatja, rászánjuk a hétvégi partnerprogramot!

Szóval megtalált egy lehetőség, én pedig éltem vele. Mellette gyártom az anyagokat az iskolának, azaz írom a házi feladatokat. Na ez sem sétagalopp, és erről csakis én tehetek. Mert olyan magasra tettem a lécet (magamnak), hogy a legutóbbi - sebtében összetákolt - házi feladatomra ezt az értékelést kaptam: "a tőled megszokott korrekt munka, de mintha nem igazán lelkesített volna az írás. Inkább házi feladat lett belőle, annak kifogástalan." Nevezett leckét az autóban írtam, egy fül-orr-gégészet parkolójában, amíg a fiam szundított a hátsó ülésen. Igazán lelkesített az írás! Így születnek tehát a kifogástalan házik, a nagy művekhez viszont idő kell. Nekem nincs, soha nincs elég. Mert mindig csak olvasok, rengeteget olvasok.

Na, innen írnék szívesen egy étteremkritikát!

Canon

Tóbiás társasági lény. Felnőttekkel is kiválóan el tud társalogni, valójában bármiről.

Itt van most nálunk látogatóban Opa, meg az ő japán élettársa. Végtelenül kedves hölgyről van szó, aki nagyon szívesen játszik a fiúkkal. Tegnap éppen Tóbival raktak ki valami puzzle-t. Tóbi ritkán van csendben, most is ő vitte a szót. Ezt hallgattam ki:

"Tudod, nemrég voltunk orvosnál. És a váróteremben volt egy naptár. A Fuji volt rajta. Minden hónapban a Fuji volt rajta, hogy hogy néz ki ősszel-télen-nyáron-tavasszal. Nagyon szép volt. A Fuji Japánban van. És ezt azért mondtam el neked, mert te is japán vagy. Gondoltam, érdekel."

Persze midnezt németül. Lassan kiadhatja a "Hogyan társalogjunk illő módon japánokkal?" c. könyvet!

Piros hó

Április elseje itt sem múlhat el nyomtalanul. Hadd osszam meg veletek az egyik házi feladatomat abból az időből, amikor éppen az interjú műfaját csépeltük.

HVG – Portré

Baukó (VV) Éva

celebügyi miniszteri biztos

Névjegy:

"Középiskolás koromban arról álmodoztam, hogy egyszer portréinterjú készül velem a HVG-be" – világít rá az EMMI nemrég kinevezett 32 éves miniszteri biztosa arra, hogy még az ő személyiségének is vannak rejtett rétegei. A tősgyökeres pécsi tanítónő anya és a hasonlóan lokálpatrióta gázszerelő apa mindig is az értelmiségi pálya felé terelgették egyszem lányukat. Akiről viszont hamar kiderült, hogy külső adottságainak köszönhetően a modellpályán is tud érvényesülni. "A szüleim az első sorban tapsoltak, amikor elnyertem a Pécs Szépe címet. Én azonban többre vágytam." A Corvinus Egyetem külgazdasági szakára jelentkezett, ahová elsőre fel is vették. A summa cum laude minősítésű diploma megszerzése után egyenes út vezetett volna a Külügyminisztériumba, ám ő nem fogadta el a felkínált állást. Az egyetemen maradt tanársegédként, életét és munkáját így a tudomány szolgálatába állítva. S mivel az oktatói munkabérből nem tudta támogatni időközben nyugdíjassá vált szüleit, időnként vállalt hoszteszkedést is. Éppen egy ilyen munka során figyelt fel rá az RTL Klub producere 2010-ben, aki az újonnan induló Való Világ 4. szériájába keresett játékosokat. Mint mindenben, ebben a műfajban is maximalista volt, nehezen dolgozta fel, hogy "letaszított a trónról az a díszgörög". S bár a közvélemény ezután főként botrányhősnőként könyvelte el, valamint az alkohollal is meggyűlt a baja, tudta, hogy az ő ideje még csak ezután következik. Bízott benne, hogy valakinek feltűnik: a dekoratív külső éles elmét takar. Nem kellett sokáig várnia. 2014 végén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere személyesen kérte fel, hogy celebügyi miniszteri biztosként segítse a minisztérium munkáját.

Az immáron komoly kormányzati funkciót betöltő szépség egyedül él Pesten, garzonját csupán palotapincsijével osztja meg. "Bár hozzátartozna a szakmámhoz, nincsen tévém. A hírekről a telefonom segítségével tájékozódom, a kikapcsolódást pedig a korareggeli jógázás jelenti. Ilyenkor támadnak a legjobb gondolataim."

Feltételezzük, kellett némi politikai kapcsolat ahhoz, hogy a neve egyáltalán felmerüljön miniszteri biztosként. Hogyan értesült arról, hogy ilyen komoly pozícióra szemelték ki?

Soha semmi közöm nem volt a politikához. Amikor először felhívtak a miniszter úr titkárságáról, és bemondták, hogy EMMI, majd elolvadtam a gyönyörűségtől. Meg voltam győződve róla, hogy Amerikából hívnak és a tévés munkásságomat akarják díjazni.

Akkor nem csak bennünket lepett meg a dolog. Ez megnyugtató. Mi az Ön feladata egyáltalán?

Nem sértődőm meg, sokan nem tudják feldolgozni, hogy az egykori villalakó ma saját sofőrös autóval közlekedik. Az, hogy létrehozták a pozíciómat, Balog miniszter úr széleslátókörűségének köszönhető. Felismerte ugyanis, hogy a mai fiatalok jobban ismerik a celebeket mint a politikusok neveit. Őket szeretné megszólítani rajtam, illetve a többi hírességen keresztül.

Hogyan kell elképzelni az Önök együttműködését? Mostantól a valóságshow-hősök fogják meghatározni az ország kulturális irányvonalát?

Kérem, ne menjünk ilyen messzire. Jelen pillanatban arról tartok workshop-okat a minisztérium munkatársainak, hogyan működik a média, miként születnek a celebek. Ez egy állandóan változó világ, amit belülről láttam, sőt, még látok most is.

Az ám, hiszen a minisztérium-beli munkája mellett Ön továbbra is az RTL Klub munkatársa, a Való Világ háttérműsorát, a BeleValó Világot vezeti. Tényleg, nem okoz gondot ez a kettősség az életében? Nem csúfolta még senki excellenciás asszonynak a háta mögött?

A producerem kifejezetten büszke rám. Bár tudja, hogy most már kevésbé vagyok terhelhető, hosszú távon számítanak rám a csatornánál. Kifejezetten kamatoztatni is tudják az én kormányzati kapcsolataimat és a kifinomult kommunikációs képességemet.

Hú, most nagyon rejtélyesen fogalmazott. Jó nyomon járunk, ha azt feltételezzük, az Ön keze van az RTL Klub-ot különösen sújtó reklámadó eltörlésében?

Nem akarok nagyképű lenni, de van hozzá közöm. Valójában ez az én pozícióm lényege: meg kell győznöm a felsőbb politikai erőket, hogy ne becsüljék alá a legnézettebb kereskedelmi csatorna népnevelő erejét. Ha kell, állítsák hadrendbe a celebeket egy jó ügy érdekében. Ehhez viszont az is kell, hogy az adott csatornának megérje Magyarországon működni.

Látjuk, máris kiválóan elsajátította a diplomatikus válaszadás tudományát. Erre nyilván szüksége is van az új pozíciójában. Tényleg, hogyan fogadja a közismerten keresztény-konzervatív állomány, hogy Ön időnként fehérneműs képekkel kíván jó éjszakát a Facebook-on?

Köszönöm, hogy felhozta ezt a témát. Celebügyi biztosként az is a feladatom, hogy felvilágosítsam és továbbképezzem a minisztériumi dolgozókat a közösségi média erejéről és társadalmi hasznáról. Higgyék el, én ebben profi vagyok.

Szemernyi kétségünk sincs efelől. Az Ön személyisége tehát elbírja a kettős terhelést. De hogyan fogadták a szülei, hogy egyetlen gyermekük politikai babérokra tört? Nem akarnának már inkább unokázni?

A szüleim mindig és mindenben támogattak. S bár rögös út vezetett el idáig, ma már nagyon büszkék rám. Fiatal vagyok még, a családalapításnak is el fog jönni az ideje.

Úgy legyen. Végezetül hadd kérezzük meg: eljátszott már azzal a gondolattal, hogyan folytatja a mandátuma lejárta után? Marad a politikai pályán? Vagy újra irány a dzsungel?

Így vagy úgy, jobb, ha megszokom, hogy állandóan majmokkal vagyok körülvéve.